Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Richter Anna Díj
Kiíró:
Richter Gedeon Nyrt.
Határidő:
11/24/2019
Érvényes:
11/24/2019
Tárgymutató:
díj, Richter Anna
Pályázhat:
I. egészségügyi szakembereket tömörítő, illetve egészségügyi ellátást nyújtók, kutató intézetek, szervezetek, egyesületek, egészségügyi szolgáltatók, egészségügyi szakemberek szakmai szervezetei, valamint az egészségügyhöz kapcsolódó egyéb szervezetek (így például bejegyzett alapítványok, közhasznú társaságok, jótékonysági szervezetek), továbbá
II. alap- és középfokú, valamint felsőoktatási intézmények
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Richter Anna Díj - pályázati kiírás 2019

1. A pályázat célja
Innováció - közösség - felelősségvállalás
A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, illetve a társadalmi jóllét fontosságára; inspirálja az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket; és a legjobb ötleteik - melyek munkakörülményeiket javítják - kivitelezéséhez anyagi támogatást nyújtson, továbbá megmutassa azokat a nagyközönségnek, sajtónyilvánosságot biztosítson, és segítse megvalósulásukat.

2. Támogatott tevékenységek és kiadások
A Richter Gedeon Nyrt. „Richter a Nőkért” program kezdeményezésének keretében a jelen pályázati kiírás 3. pontjában meghatározott pályázói kör részéről olyan újszerű, legkésőbb 2020. szeptember 30 - ig megvalósítható ötleteket kíván támogatni, amelyek a természettudományi oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet, egészségügyhöz kapcsolódó ismeretterjesztés területein kreatív, innovatív módon járulnak hozzá az oktatás vagy egészségügy színvonalához, fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyítik, minőségi változást hoznak a hétköznapokban, egyúttal a Richter Gedeon Nyrt. szellemiségével valamint a mindenkor hatályos gyógyszeripari jogszabályokkal és iparági kódexek szabályaival összhangban vannak. Ehhez kapcsolódóan ilyen ötletek különösen, de nem kizárólagosan:
Rendezvények, programsorozatok szervezése és megvalósítása
melyek célja a fenntarthatóság, egészségtudatosság népszerűsítése a társadalmi felelősségvállalás keretében, és laikusok - azaz nem az egészségügyben, illetve a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátásban közreműködő szakemberek - számára kerülnek megtartásra, továbbá nem minősülnek az egészségügyhöz és a gyógyszeriparhoz kapcsolódó szakmai vagy tudományos célokat szolgáló rendezvényeknek.
Képzések, tréningek, konferenciák szervezése és megvalósítása
melyek célja a gyógyszerkutatás, egészségügy, gyógyítás, természettudomány területein végzett ismeretterjesztés, szemléletváltás, valamint ezen területeken belül a kommunikáció, kapcsolatteremtés fejlesztése, és az evidenciákon alapuló gyógyítás népszerűsítése a társadalmi felelősségvállalás keretében, és laikusok - azaz nem az egészségügyben, illetve a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátásban közreműködő szakemberek - számára kerülnek megtartásra, továbbá nem minősülnek az egészségügyhöz és a gyógyszeriparhoz kapcsolódó szakmai vagy tudományos célokat szolgáló rendezvényeknek.
Életmód, burning out prevenció, közösségépítés
melynek célja olyan innovatív beruházások létesítése, melyek hozzájárulnak az oktatásban és egészségügyben dolgozók egészségének és jóllétének megőrzéséhez, tekintettel arra, hogy tilos az egészségügyben, illetve a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátásban dolgozók számára a szórakoztatás - például sportolási, szabadidős vagy kulturális tevékenységek - nyújtása, finanszírozása vagy szervezése.
A Richter Gedeon Nyrt. a jelen pályázati kiírással kapcsolatban - összhangban a Gyógyszer-kommunikáció Etikai Kódexének 11.1. pontjával - különös figyelmet fordít arra, hogy
a) a pályázaton elnyerhető támogatás az egészségügy vagy a kutatás támogatásának célját szolgálja;
b) a pályázaton elnyerhető támogatás feltétel nélküli, tehát nem ösztönzi és nem szabja feltételül a gyógyszereinek az ajánlására, rendelésére, beszerzésére, értékesítésére, forgalmazására, alkalmazására, forgalomba hozatala engedélyezésére, vagy árhoz nyújtott támogatására vonatkozó döntéseket; és
c) a pályázaton elnyerhető támogatásról pontos dokumentációt és nyilvántartást vezessen.

3. Pályázói kör és résztvevő személyek
A pályázói kör:
I. egészségügyi szakembereket tömörítő, illetve egészségügyi ellátást nyújtók, kutató intézetek, szervezetek, egyesületek, egészségügyi szolgáltatók, egészségügyi szakemberek szakmai szervezetei, valamint az egészségügyhöz kapcsolódó egyéb szervezetek (így például bejegyzett alapítványok, közhasznú társaságok, jótékonysági szervezetek), továbbá
II. felsőoktatási intézmények
(a továbbiakban együttesen: Pályázó).
A Pályázó részéről az alábbiakban felsorolt kategóriák valamelyikének megfelelő - az adott szervezettel jogviszonyban (például: munkaviszony, felsőoktatási intézmény esetében munkaviszony vagy hallgatói jogviszony) álló - természetes személy, vagy e természetes személy által képviselt csapat vehet részt (a továbbiakban: Résztvevő):
- Orvosnő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Egészségügyi szakdolgozó nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Gyógyszerész nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Pedagógus/tanár/kutató/hallgató nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
A Résztvevőnek a szakmájában aktívnak, a pályázati időszakban a megjelölt kategóriába illeszkedő területen dolgozó személynek kell lennie, aki az innovációs ötlet megszületésében proaktív, megvalósításában vezető szerepet vállal, valamint vállalja, hogy nevével, személyével képviseli csapatát.
A Résztvevő külön okiratban elfogadja, hogy a kezdeményezés folyamán vállalja a Richter Anna Díjhoz kötődő médiaszereplést, és ezzel kapcsolatos egyéni követeléssel nem áll elő.
Nem részesülhet a díjazásban az a Pályázó,
- aki pályázatában a zsűri döntését, vagy a közönségszavazatot érdemben befolyásoló valótlan, hamis, vagy megtévesztő nyilatkozatot tett, vagy ilyen adatot szolgáltatott;
- aki a Richter Anna Díj lebonyolításának időszakában vagy ezt megelőzően a pályázati anyagban leírt, vagy ahhoz kapcsolódó projektjével állami, intézményi, vagy vállalati támogatásban részesül;
- aki a Richter Anna Díj közönségszavazásának kezdetét (2020. február 10.) megelőzően pályázati anyagának tartalmát online, vagy nyomtatott médiumokban hirdeti, közösségi oldalon megosztja;
- ha az adott Résztvevő a zsűri valamely tagjának hozzátartozója.1
1A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdése alapján:
1. közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér;
2. hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

4. A Richter Anna Díj összdíjazása
A Richter Gedeon Nyrt. egy pályázati ciklusban maximum 20 000 000 Ft, azaz húszmillió forint összeget ajánl fel, melyet a jelen pályázati kiírás 10. pontja alapján az öt díjazott Pályázó között egyenlő részben oszt meg.

5. A pályázaton elnyerhető támogatás összege
A pályázat nyertes Pályázói a pályázat megvalósítására kategóriánként 4 000 000 Ft, azaz négymillió forint vissza nem térítendő összeget kapnak, mely összeg felhasználását a Richter Gedeon Nyrt. felé igazolniuk kell a projekt megvalósulása során illetve azt követően.
A pályázat keretében kizárólag a pályázat céljainak megfelelő programokkal kapcsolatos, ténylegesen felmerülő, pénzügyileg teljesített kiadásokhoz nyújtható támogatás.
A lebonyolításhoz kapcsolódó dologi kiadások: terembérlet, eszközbérlet, tárgyi eszköz beszerzése, előadók, trénerek, technikai személyzet díjazása, utazási-, vagy szállítási költség, szállásköltség, a csapattagok, vagy önkéntesek ellátásának költségei, postaköltség, kommunikációs költségek, hirdetések, kiadványok, tananyagok, kiállítási installációk költségei, valamint a kreatív tevékenységhez szükséges anyagköltségek, amennyiben a projekt megvalósításához elengedhetetlen. A támogatás felhalmozási kiadásokra, használt eszközök vásárlására nem fordítható.

6. A támogatás folyósítása
A támogatás folyósítása egy összegben, támogatási előleg formájában történik, melynek előfeltétele a díjazott Pályázó és a Richter Gedeon Nyrt. által aláírt támogatási szerződés. Csak azon díjazott pályázat költségeit alátámasztó, a támogatási összeg felhasználását igazoló számviteli bizonylatok értékei számolhatók el, melyek a támogatási időszakban keletkeztek.

7. Pályázati folyamat
A pályázati folyamat mérföldkövei a következők:
- pályázat kihirdetése (2019. október 3.)
- pályázatok beérkezésének végső határideje (2019. november 24.)
- nyilvános közzététele a 12 döntős pályázatnak és
közönségszavazás kezdete (2020. február 10.)
- közönségszavazás vége (1 díjazott) (2020. március 8. 24.00 óra)
- a nyertes, díjazott pályázatok hivatalos nyilvános bejelentése, est keretében (2020. március 19.)
- projektek megvalósulásának kezdete (2020. március 20.)
- projektek megvalósulásának vége (2020. szeptember 30.)
A pályázat megvalósítása a Pályázó felelősségére az eredményhirdetést, illetve szerződéskötést megelőzően is megkezdhető, azonban a Richter Anna Díj odaítélésére ez a tény garanciát nem jelent.

8. A pályázatok érvényessége
Kizárólag a pályázati kiírás alábbi, 8.1., 8.2., és 8.3. pontjaiban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok tekinthetők érvényesnek.
8.1. A pályázatok benyújtásának módja
A pályázatnak tartalmaznia kell egy összesen 5 pontból álló esszét, mely pontonként maximum 300 szót tartalmazhat. A szöveges pályázat egyes pontjai:
- A projekt célkitűzései
- A Pályázó(k) és Résztvevők bemutatkozása, motivációja
- A projektterv vázlatos bemutatása, hozzávetőleges költségvetése
- A projekt újszerűségének, társadalmi és szakmai jelentőségének bemutatása az egészségügy/gyógyszerészet/természettudományok területén
- Az adott közösség számára a projekt fontosságának kifejtése
A pályázat:
- nem ütközhet jogszabályi rendelkezésbe;
- nem ütközhet a Richter Gedeon Nyrt. és kapcsolt vállalkozásainak etikai kódexébe (elérhető: http://www.richter.hu/hu-HU/felelossegvallalas/Documents/Richter_Etikai%20Kodex_HU.pdf;
- nem ütközhet a gyógyszeriparági kódexek szabályaiba;
- nem ütközhet jó erkölcsbe;
- nem sértheti más személy szellemi alkotásokhoz fűződő jogát;
- nem lehet a jelen pályázati kiírás témájával összefüggésben nem álló;
- nem sértheti a természeti, tudományos és kulturális értékek megbecsülését;
- illetve mások érdek- vagy jogsérelmével nem járhat.
A pályázat benyújtásával a Pályázó egyidejűleg
- kijelenti, hogy a pályázat (ideértve különösen a szöveges pályázati anyagot és az ahhoz csatolt mellékletet vagy mellékleteket) egészén, illetve egyes részein fennálló szerzői és/vagy szomszédos jogokkal rendelkezik,
- ellenérték nélkül - hozzájárul ahhoz, hogy a Richter Gedeon Nyrt. a pályázatot (ideértve különösen a szöveges pályázati anyagot és az ahhoz csatolt mellékletet vagy mellékleteket) vagy annak részét tárolja, sokszorosítsa, harmadik személyek, így különösen a zsűri tagjai, - valamint amennyiben a pályázat döntőbe jut, úgy a nagyközönség - számára nyilvánosságra hozza, a 8.2 pont szerinti honlapon a nyilvánosság számára megjelenítse, az eredményhirdetést magában foglaló rendezvény alkalmával bármely műszaki eszközzel vagy módszerrel érzékelhetővé tegye, nyilvánosan bemutassa és/vagy kiállítsa, és erről saját maga vagy megbízottja útján hang- és/vagy képfelvételt készítsen, továbbá az eredményhirdetésről készült felvételt kommunikációs és marketingtevékenysége során bármely módon és korlátozás nélkül felhasználja.
A pályázat beérkezéséről és iktatásáról válasz e-mailben értesítjük a Pályázót.
8.2. A pályázatok benyújtásának helye
A http://www.richterannadij.hu weboldal
8.3. A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatokat 2019. november 24. 24:00-ig lehet benyújtani.

9. A pályázatok elbírálásának szempontrendszere és határideje
9.1. A Richter Anna Díj zsűrije
- Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője
- Kertész Éva, 21 nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője
- Dr. Barna István, belgyógyász főorvos, klinikai docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának tagja
- Szily Nóra, műsorvezető, pszichológus
- Rúzsa Magdolna, énekesnő
A beérkezett érvényes - azaz a jelen pályázati kiírás 8.1., 8.2. és 8.3. pontjainak megfelelő - pályázatokat az alábbi szempontok alapján rangsorolja a Richter Anna Díj 5 tagú zsűrije:
- A program céljainak megalapozottsága, megvalósíthatósága, szükségességének alátámasztása.
- Az ötlet újszerűsége, egyedisége, a pályázat innovatív, kreatív elemei.
- A program költségvetésének hatékonysága, megalapozottsága.
- A pályázati célok mennyire illeszkednek a Pályázó tevékenységéhez és a Résztvevők szakmájához.
9.2. Döntős pályázatok
- Összesen 12 pályázat kerül a döntős pályázatok közé
- A döntőbe került Pályázó egy rövid, maximum 2 perces amatőr videót készít csapatáról, amelyben bemutatják projekttervüket a nagyközönségnek.
9.3. A pályázatok elbírálásának határideje - 2019. december 31.

10. Richter Anna Díjjal jutalmazott pályázatok
A legjobb 12 pályázat közül a közösségi és a http://www.richterannadij.hu oldalon a közönség által legnépszerűbbnek talált egy pályázat közönségdíjban részesül, a Richter Anna Díj 5 tagú zsűrije ezen felül a jelen pályázati kiírás 3. pontjában meghatározott kategóriánként (Orvosnő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat; Egészségügyi szakdolgozó nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat; Gyógyszerész nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat; Természettudományi oktató/kutató/hallgató/tanuló nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat) zsűridíjat ítél oda az általa legkreatívabbnak, leginnovatívabbnak tartott döntősnek.
Az online szavazás időtartama: 2020. február 10.-március 8.

11. Eredményhirdetés
A Richter Anna Díj ünnepélyes eredményhirdetése 2020. március 19. 12 döntős Pályázó Résztvevőinek jelenlétében történik, mely esemény a sajtó képviselői és a nagynyilvánosság előtt is nyitott.

12. Szerződéskötés
A Richter Anna Díj győztes Pályázóival a Richter Gedeon Nyrt. szerződést köt, mely szerződés többek között tartalmazza:
- a pályaműben leírt projekt ütemtervét, és a program megvalósítására nyújtott összeget;
- a projekt tervezett költségvetését;
- a transzparencia előírásoknak való megfelelést és ezzel kapcsolatban az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot a transzparencia kötelezettséghez kapcsolódóan;
- a személyes adatok kezelésének részletes feltételeit;
- a program megvalósításával együtt járó vagy ahhoz kapcsolódó, szerzői és/vagy szomszédos jogi védelem alá eső alkotásoknak és teljesítményeknek (pl. poszterek, kisfilmek, plakátok stb.) a Richter Gedeon Nyrt. általi felhasználására vonatkozó részletes felhasználási feltételeket,
- valamint a Résztvevő hozzájárulását a Richter Anna Díjhoz kötődő médiaszereplésekhez és a programról készült filmes dokumentáció nyilvánossá tételéhez.

13. A támogatás elszámolása
A támogatás elszámolásához a támogatási szerződés tartalmaz iránymutatást. A díjazott Pályázóknak igazolniuk kell, hogy a támogatás összege rendelteltetés szerint, a szerződésben rögzített keretek között került felhasználásra. A pénzügyi beszámoló leadásának határideje a támogatott projekt lezárását követő 30 nap.
A pénzügyi elszámolás keretében a díjazott Pályázóknak a szerződésben megjelölt projektidőszakban megvalósult gazdasági események költségeit, a támogatási összeg felhasználását igazoló számviteli bizonylatokat és azok pénzügyi teljesítését (kifizetését) igazoló bizonylatokat egy számlaösszesítő melléklettel együtt kell benyújtania.
Fontos, hogy a számviteli bizonylat tartalma kapcsolódjon a projekthez, bizonyítsa a projekt megvalósítását, a számviteli bizonylatok által alátámasztott gazdasági események teljesítési dátumai, teljesítési időszakai kapcsolódjanak a projekt megvalósításához, támogatási időszakhoz, valamint a szerződésre hivatkozó bizonylatokhoz csatolni kell a hivatkozott szerződéseket. Kérjük, ügyeljen arra, hogy a számlán a kibocsátó a teljesítés napjaként csak egy adott napot jelöljön meg és ne időszakot, mert ezt az ÁFA törvény által támasztott feltételek megkövetelik.
https://www.richterannadij.hu/index.php/#palyazat





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum