Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Pályázati felhívás a diaszpóra szervezetek részére 2018
Kiíró:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Határidő:
01/15/2018
Érvényes:
01/15/2018
Tárgymutató:
magyar kultúra, és anyanyelv megőrzése
Pályázhat:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be a világ bármely részén (kivéve szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és magyarországi székhelyű) a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző:
- bejegyzett civil szervezet, melynek alapszabályában felsorolt tevékenységei összhangban vannak jelen felhívás céljával
- egyházi jogi személy
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázatfigyelő értesítő - Új termékünk
Az előző nap tudomásunkra jutott kiírások kivonatait tartalmazza, igy Ön gyorsan el tudja dönteni egy-egy kiírásról, hogy az Ön vagy munkahelye vagy az Önök civil szervezete számára érdekes-e.
A Pályázatfigyelő Napi Értesítőt e-mailben kapja az előző napon tudomásunkra jutott pályázatok kivonatával.
Próbálja ki ingyen Luca napjáig! >>>

Pályázati felhívás a diaszpóra szervezetek részére 2018

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA törvény), valamint a BGA törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2018. évi "Nemzetpolitikai célú támogatások" előirányzat terhére az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja:
Magyarország határain kívül, a világon szétszórtságban élő magyar közösségek boldogulásának, valamint az anyaországgal való sokoldalú kapcsolatok ápolásának és fejlesztésének előmozdítása. A magyar nemzeti azonosságtudat megerősítése, az anyanyelv elsajátítása és ápolása, valamint a magyar kultúra megőrzése és továbbadása. A felhívás a világ magyarságának összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó tevékenységek megvalósítására szeretne ösztönözni, az e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

2. A pályázati felhívások tárgya
I. A magyar közösség céljait szolgáló kulturális, családi, egyházi és cserkész programok támogatása
Ezen belül:
- a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok és gyermekfoglalkozások támogatása
- egyházi és cserkész programok támogatása (kulturális, hitéleti és szociális tevékenységek)
- amatőr és hivatásos színházi produkciók támogatása
- értékes magyarországi művészeti produkciók befogadásának támogatása, valamint képzőművészeti tevékenységek és kiállítások finanszírozása
- közösségek közötti szakmai kapcsolatok kialakítása és erősítése

II. A magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása
Ezen belül:
- magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás
- szakmai kiadványok támogatása
- honlap létrehozása és fejlesztése

III. Szervezetek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása
Ezen belül:
- jelen pályázati felhívás 5. pontjában megjelölt pályázói kör részére működési kiadások támogatása (személyi kifizetések és azok járulékai, kis értékű eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek)
- a magyar közösség törekvéseit szolgáló ingatlan-beruházások kiegészítő támogatása
- infrastrukturális fejlesztések, eszközbeszerzések.

3. Egy pályázó pályázati tárgyanként 1 pályázatot, azaz összesen legfeljebb 3 pályázatot nyújthat be.
Támogatható kiadások:
- Az I., és a II. pályázati tárgy esetében a programok lebonyolításának költségei (programokhoz kapcsolódó anyag- és tárgyi eszköz beszerzés, szolgáltatások, a programokhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai);
- A III. pályázati tárgy esetében működési kiadások támogatása: (személyi kifizetések és azok járulékai, eszközbeszerzés, szolgáltatások, utazási költségek, ingatlan-fenntartási költségek, ingatlan beruházások).

4. Nem támogatható kiadások:
- egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés),
- ingatlan- és gépjárművásárlás,
- jövedéki termékek (alkohol, dohányáru stb.),
- késedelmi kamat, bírság,
- vis maior támogatások,
- adótartozások, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozások (a továbbiakban együtt: köztartozások).

5. Pályázók köre:
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 1. §-ának rendelkezései szerint pályázatot nyújthat be a világ bármely részén (kivéve szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és magyarországi székhelyű) a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző:
- bejegyzett civil szervezet, melynek alapszabályában felsorolt tevékenységei összhangban vannak jelen felhívás céljával
- egyházi jogi személy.

6. Nem részesülhetnek támogatásban:
6.1. politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek
6.2. vállalkozások
6.3. azok az intézmények, szervezetek, amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, és az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget),
6.4. azok az intézmények, szervezetek, amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,
6.5. azok az intézmények, szervezetek, amelyek végelszámolás, vagy csődeljárás alatt állnak, és amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,
6.6. azok az intézmények, szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.3 - 6.5. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll,
6.7. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48/B. § meghatározott személyek és szervezetek.

7. Igényelhető támogatás:
7.1. Az igényelhető támogatás mértéke: 500 000 Ft-3 000 000 Ft közötti összeg
7.2. A teljes támogatási keretösszeg 300 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
7.3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
7.4. A támogatás rendelkezésre bocsátása: a támogatási szerződés hatályba lépését követően egy összegű folyósítás, és a támogatás felhasználását igazoló beszámoló elfogadását követően történő utólagos finanszírozás.
7.5. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik elszámolási és hiánypótlási kötelezettségüknek késedelmesen tesznek eleget, támogatási előleget nem biztosít, hanem a támogatás utalására a projekt/program megvalósulását követően benyújtott és elfogadott elszámolás alapján kerül sor.
7.6. Maximális támogatási intenzitás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
7.7. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
7.8. Amennyiben a Támogatottat a projekt/program megvalósítása során közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége terheli, a szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatja. A közbeszerzési eljárás szabályos lefolytatásáért a Támogatott felel.

8. A pályázat megvalósítási paraméterei:
8.1. Megvalósítási időszak: 2018. január 1.-2018. december 31.
8.2. A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2017. november 15.
8.3. Benyújtási határidő: 2018. január 15. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
8.4. Elszámolási határidő: a támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2019. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével.

A pályázati csomag elemei:
- pályázati felhívás
- pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei
- 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató
- Általános Szerződési Feltételek

9. A pályázat benyújtásának formája:
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR segítségével. Elérhető: http://www.nir.bgazrt.hu oldalon vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapjáról.

10. Pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei:

10.1. PÁLYÁZATI ADATLAP
Formája: a NIR-ben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei. Több oldalas melléklet feltöltésére egy fájlba foglalva van lehetőség, oldalanként nincs rá mód! A pályázóknak az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:

10.2. NYILATKOZAT
Nyilatkozat arról, hogy:
a pályázatban megadott információk és dokumentumok teljes körűek, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető és a http://www.bgazrt.hu oldalról letölthető. A Nyilatkozatot szkennelve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt legkésőbb a szerződéskötésig regisztrált küldeményként postázni szükséges az Alapkezelőhöz (Postacím: 1253 Bp. Pf. 70).
A nyilatkozatokat a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá. Az aláíró személy képviseleti jogosultságát a létesítő okiratnak alá kell támasztania, amennyiben az nem derül ki a létesítő okiratból vagy a törvényes képviselő akadályoztatva van, Meghatalmazás feltöltése is szükséges a pályázat érvényességéhez! A meghatalmazás formai követelményeit és a meghatalmazáshoz használható sablon elérhetőségét a jelen felhívás 10.9 pontja tartalmazza.

10.3. LÉTESÍTŐ OKIRAT
A legutolsó módosításokat is tartalmazó, hatályos alapszabály, alapító okirat (vagy egyéb létesítő okirat), mely tartalmazza a pályázó szervezet - a hétvégi iskolák esetében a befogadó szervezet - aktuális adatait, különös tekintettel a szervezet törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

10.4. ALÁÍRÁS IGAZOLÁS
A pályázatban törvényes képviselőként megjelölt személy pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája (aláírási címpéldány vagy banki aláírás-bejelentő karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja és nyertes pályázat esetén szerződést köt az Alapkezelővel.
Az igazolás magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük feltölteni.

10.5. MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS
30 napnál nem régebbi hatósági nyilvántartásról szóló igazolás vagy annak kiállítására vonatkozó benyújtott (a kiállító szerv által ellenjegyzett)kérelem másolata.

10.6. PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁM IGAZOLÁS (banki igazolás)
A Támogatott legkésőbb a támogatási szerződés visszaküldésekor igazolni köteles, hogy a támogatás kifizetésének időtartamára a bankszámla rendelkezésre áll.

10.7. INGATLAN DOKUMENTUMAI
Ingatlanhoz kapcsolódó pályázat benyújtása esetén a bérleti szerződés másolatát kérjük feltölteni. Ingatlan beruházás (felújítás) esetén a tulajdoni lap, tulajdonos(ok), tulajdonostárs(ak) hozzájárulásáról szóló nyilatkozat, vagy az ezzel azonos tartalmú szerződés feltöltése szükséges. Nyertes pályázat esetén be kell szerezni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot a szerződéskötéshez.

10.8. ADÓSZÁM IGAZOLÁS
A szervezet adószámának (adószám hiányában nyilvántartási számának) igazolására alkalmas dokumentum feltöltése szükséges.

10.9. MEGHATALMAZÁS
Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának feltöltése szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető és a http://www.bgazrt.hu oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását feltölteni szükséges.

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű fordítását külön dokumentumként kérjük feltölteni a NIR-be.

11. Hiánypótlás:
Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.

12. A pályázat érvénytelensége:
12.1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett tárgyban nyújtotta be;
12.2. a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;
12.3. a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem töltötte fel;
12.4. a pályázó az előírt határidőre nem vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak;

13. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
13.1. Tartalmi értékelés szempontjai:
- A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálják,
- A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.

13.2. Pénzügyi értékelési szempontok:
- A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket,
- A tervezett kiadási költségsorok a program/projekt megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal,
- A vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét.
A pályázatok végső beadási határidejét követő 90 napon belül a Bizottság dönt a pályázatokról, melyről a pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.

14. Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának szabályait és a szerződéskötés részletes feltételeit és dokumentumait a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató, valamint az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázó nem felel meg a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti. A pályázónak hiányosan vagy hibásan beküldött dokumentáció esetében egy lehetősége van hiánypótlásra.

15. A támogatási szerződés megszegésének következményei:
15.1. Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a BGA Zrt. jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
15.2. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni. A jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a támogatott az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, valamint a határon túli költségvetési támogatásokról szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet szerinti ügyleti - késedelem esetén késedelmi - kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni az Államháztartási törvény 53/A § (2) bekezdésében meghatározott ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. A BGA Zrt. a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként pénzkövetelési biztosítékot határozhat meg.
15.3. A támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól való elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a BGA Zrt. biztosítékot köthet ki. A biztosítéknyújtási kötelezettségre vonatkozó részletes szabályokat az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák.
15.4. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésekre és adatszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozó részletes tájékoztatást az Általános Szerződési Feltétek tartalmazzák.

16. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának a BGA Zrt. által történő kezeléséhez, és a http://www.bgazrt.hu honlapon való nyilvános közzétételéhez:
- a pályázó neve,
- lakcíme vagy székhelye,
- a pályázat BGA törvény szerinti jogcíme,
- a pályázott összeg,
- a pályázatról szóló döntés,
- a támogatási összeg,
- a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
- a támogatás futamideje,
- az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje,
- az elszámolás időpontja.
A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció - azinformációs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján - nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.

17. Kifogás, jogorvoslat
A Támogatott által a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.

18. Állami támogatási szabályok
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikke értelmében - többek között - az európai uniós támogatási szabályok értelmében gazdasági tevékenységet folytató kedvezményezettek támogatása minősül állami támogatásnak.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikkének (1) bekezdése értelmében - a Szerződések más rendelkezése hiányában - a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében szereplő feltételeknek (állami forrás, szelektivitás, előny a kedvezményezett vállalkozásnál, tagállamok közti kereskedelem érintettsége, valamint a verseny torzulása vagy ennek veszélye) egyszerre kell teljesülniük ahhoz, hogy az uniós állami támogatási szabályokat alkalmazni kelljen.
Az Alapkezelő egyedi vizsgálattal az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmezése szerint a pályázatot állami vagy nem állami támogatásnak minősítheti.
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy amennyiben a fentiekkel összefüggésben a kedvezményezett részére nyújtandó támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül azáltal, hogy a támogatást gazdasági tevékenységhez nyújtják, a támogatás
1. csekély összegű (de minimis) támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében:
- I. pályázati tárgy: ha a közösségek közötti szakmai kapcsolatok kialakítása és erősítése keretében folytatott tevékenység nem kulturális célú
- II-III. pályázati tárgy, amennyiben a pályázat nem kulturális célú

2. kulturális támogatás formájában kerül megítélésre a következő pályázati tárgyak esetében:
- I-III. pályázati tárgy: amennyiben a pályázat kulturális célú
A) Csekély összegű (de minimis) támogatás kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján nyújtható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. Ennek a pályázati felhívás 1. számú mellékletét képező nyilatkozat kitöltésével tud eleget tenni a nyertes pályázó.
A támogatás alól kizárt ágazatok/tevékenységek:
a) a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások támogatása;
c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások támogatása, amennyiben:
ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
cb) a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbadásától függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez; értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
e) az import áruk helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;
f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására [3. cikk (2) bekezdés 2. albekezdés].
Amennyiben egy vállalkozás a fenti a-c) pontokban említett ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alkalmazásának hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályait csupán ez utóbbi ágazatra vagy tevékenységre tekintettel nyújtott támogatásokra kell alkalmazni - feltéve, hogy a támogatást nyújtó megfelelő eszközökkel biztosítja - úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése -, hogy a rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható. A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
B) E pályázati felhívás alapján a határon túli magyar kultúra támogatására kulturális célú támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés h) pontja alapján nyújtható, az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szabályainak megfelelően.
Audiovizuális célú alkotásra kulturális célú támogatás nem nyújtható!

19. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatás
Ha a pályázatokkal kapcsolatban további információra van szüksége:
- személyes ügyfélfogadás útján a 1016, Budapest, Gellérthegy utca 30-32. szám alatt
- telefonon: minden munkanap fogadják hívását. Ügyintéző: Pappné Popovics Judit, telefon: +36-1-795-65-82
Az e-Pályázattal kapcsolatos központi ügyfélszolgálaton Szegvári András a +36 1-795 3831 telefonszámon és info@bgazrt.hu email címen válaszolja meg kérdéseit.
Kérjük, kövesse figyelemmel a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt található további információkat és elérhetőségeket a BGA Zrt. honlapján - http://www.bgazrt.hu

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum