Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2017. évi költségvetési támogatása / NEMZ-TAB-17
Kiíró:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Határidő:
01/15/2017
Érvényes:
01/15/2017
Tárgymutató:
nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2017. évi költségvetési támogatása / NEMZ-TAB-17
Pályázhat:
- nemzetiségi köznevelési intézmények (nyelvoktató, kétnyelvű, tannyelvű általános iskolák, középiskolák);
- nemzetiségi önkormányzatok;
- a 2014. december 31-ig Magyarországon nyilvántartásba vett, a nemzetiségi törvény hatálya alá tartozó, alapszabályban/alapító okiratban rögzített cél szerint konkrétan megjelölt nemzetiséghez kapcsolódó nemzetiségi tevékenységet folytató civil szervezetek,
amelyek
- a pályázati célok megvalósítására legalább öt egymást követő napon, vagy azt meghaladó időtartamban - kísérők nélkül minimum 15 fő tanuló részére - tábort szerveznek (a résztvevők tanulói jogviszonyát a támogatás felhasználásának elszámolása során, a Pályázati útmutatóban meghatározott módon igazolni kell);
- megfelelnek a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek;
- eleget tettek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségnek;
- jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősülnek;
- nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása, köztartozása
A kiíró(k) adatai

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2017. évi költségvetési támogatására
Pályázati kategória kódja: NEMZ-TAB-17
Meghirdetés dátuma: 2016. december 02.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázati kiírást hirdet nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó táborok megvalósításának 2017. évi költségvetési támogatására, összhangban
- a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (a továbbiakban: nemzetiségi törvény);
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény;
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet;
- az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet;
- a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Tám. rendelet)
- 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
- a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet vonatkozó rendelkezéseivel.

1. A kiírás célja
A kiírás célja a hazai nemzetiségi oktatásban részt vevő tanulók (a magyarországi köznevelési rendszerben nem szereplő nemzetiségek esetében az országos önkormányzat által szervezett táborban tanköteles korú (6-16 éves) gyerekek) anyanyelvi nyelvismereteinek bővítésének, a nemzetiségi népismeret részét képező, anyaországgal/nyelvnemzettel kapcsolatos történelmi, földrajzi, néprajzi ismereteik fejlesztésének támogatása anyanyelvi programok (táborok, erdei iskolák stb.), a nemzetiségi, kulturális tartalmú, kidolgozott tábori programmal rendelkező anyanyelvi hagyományőrző táborok és anyanyelvi hitéleti táborok megvalósítása révén.

2. Pályázat benyújtására jogosultak
Pályázat benyújtására jogosultak:
- nemzetiségi köznevelési intézmények (nyelvoktató, kétnyelvű, tannyelvű általános iskolák, középiskolák);
- nemzetiségi önkormányzatok;
- a 2014. december 31-ig Magyarországon nyilvántartásba vett, a nemzetiségi törvény hatálya alá tartozó, alapszabályban/alapító okiratban rögzített cél szerint konkrétan megjelölt nemzetiséghez kapcsolódó nemzetiségi tevékenységet folytató civil szervezetek,
amelyek
- a pályázati célok megvalósítására legalább öt egymást követő napon, vagy azt meghaladó időtartamban - kísérők nélkül minimum 15 fő tanuló részére - tábort szerveznek (a résztvevők tanulói jogviszonyát a támogatás felhasználásának elszámolása során, a Pályázati útmutatóban meghatározott módon igazolni kell);
- megfelelnek a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek;
- eleget tettek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségnek;
- jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősülnek;
- nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása, köztartozása.
(EPTK felületen - ld. 8.1. pontban - GFO kód besorolás alapján pályázat benyújtására technikailag a következő kódszámú szervezeteknek nyílik lehetősége az elektronikus pályázati felületen: 312, 351, 352, 371, 372, 516, 517, 519, 521, 528, 529, 565, 569, 599. EPER-ben GFO kód megadására nincs szükség.)
FIGYELEM! Ugyanazon szervezet más központi költségvetési forrásból, azonos célra, azonos időtartamra nézve támogatásban nem részesülhet. Helyi nemzetiségi önkormányzat önerőként felhasznált működési és feladatalapú támogatása kivételt képez.

3. A pályázat megvalósítási időszaka
A pályázati kiírás keretében támogatott projektek megvalósítási időszaka: 2017. május 1-2017. november 15.

4. Rendelkezésre álló keretösszeg
A kiírásra rendelkezésre álló keretösszeg 360 000 000 Ft, amelyet a Támogató, Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvényben meghatározott XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 56. alcím Nemzetiségi támogatások fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 243678] terhére biztosítja éven túli kötelezettség vállalásával.

5. A támogatás formája és mértéke
5.1. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. (Amennyiben a nyertes pályázó ÁFA levonási joggal rendelkezik, a pályázatra jogszabály alapján levonható Általános Forgalmi Adó összegét nem számolhatja el a támogatás terhére. Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben az Általános Forgalmi Adó jogszabály alapján levonható, annak összege akkor sem számolható el, ha a Kedvezményezett nem él a levonás, illetve visszaigénylés lehetőségével.)
5.2. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 000 forint.
5.3. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 2 500 000 forint.
5.4. A támogatás igénybevétele utólagos elszámolás melletti támogatási előleg formájában történik.
5.5. A támogatás intenzitása 100%.
5.6. A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.
5.7. A költségvetési támogatás folyósítása egy összegben történik. Költségvetési szerv esetén a Támogató a támogatás összegét a kincstári finanszírozás rendje szerint havi egyenlő ütemezésben bocsátja a Kedvezményezett rendelkezésére. A Kedvezményezett likviditási problémák felmerülése esetén kezdeményezheti az időarányos havi ütemezetéstől eltérő folyósítást.
5.8. A Támogató a támogatást a kértnél alacsonyabb összegben is megállapíthatja, azonban a táborban résztvevő tanulók száma ez esetben sem csökkenhet 15 fő alá, illetve a tábor napjainak száma öt egymást követő nap alá. Az esetleges helyszínmódosításoknál a következőkre kell figyelemmel lenni:
a) külföldre tervezett tábor nem módosítható hazai helyszínre, ha a megítélt összeg, az igényelt összeg legalább 66%-a;
b) külföldre tervezett tábor nem módosítható hazai napközis táborra, ha a megítélt összeg, az igényelt összeg legalább 33%-a;
c) a hazai bentlakásos tábor nem módosítható napközis táborra, ha a megítélt összeg, az igényelt összeg legalább 50%-a.
5.9. A kiírás keretében kizárólag a pályázatban meghatározott cél egészének megvalósítására nyújtható támogatás.

6. Támogatható tevékenységek
Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:
- nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósítása.

7. Elszámolható és el nem számolható költségek
7.1. A kiírás keretében kizárólag a Kedvezményezett (illetve a Pályázati útmutatóban meghatározott esetekben a kötelezettségvállaló, számlatulajdonos, fenntartott intézmény) nevére kiállított, a támogatási szerződésben meghatározott támogatási időszakban keletkezett számlák, bizonylatok számolhatók el.
7.2. A kiírás keretében az alábbi költségek számolhatók el:
- a programot megalapozó, kiszolgáló, fejlesztő és adminisztráló, a törvényeknek való megfelelést segítő és a program cél szerinti tevékenységek feltételeinek biztosítása érdekében felmerült költségek - így különösen: az utazás, a szállás, az étkezés, a programok megvalósításához kapcsolódó vásárolt szolgáltatások köre,
- megbízási díj (tervezésénél az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 51. § (2) figyelembevételével kell eljárni). Adminisztrációs tevékenységre ilyen kiadás nem számolható el.
- a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 77. § (1) szerinti keresetkiegészítés, azzal a megkötéssel, hogy a többletfeladat csak és kizárólag a pályázatban meghatározott tevékenység elvégzésére irányulhat. Adminisztrációs tevékenységre ilyen kiadás nem számolható el.
- a szervezet működésétől el nem választható költségek (papír, írószer, nyomtató festékpatron, telefonköltség) legfeljebb a megítélt támogatás 10 %-ig. Ezek a költségek is csak abban az esetben számolhatók el, amennyiben a pályázat megvalósításához szorosan kapcsolódnak, valamint a pályázati célkitűzés megvalósítása érdekében merülnek fel.
- Felhívjuk figyelmüket, hogy csak az indikátoroknál megadott résztvevő diákok és kísérőik (minden megkezdett 10 fő tanulóra 1 fő kísérő) költsége számolható el.
7.3. A kiírás keretében az alábbi költségek nem számolhatók el:
- párhuzamosan meghirdetett nemzetiségi pályázati kategóriák nevesített céljának megvalósítási költsége,
- munkabér és a munkabér járulékai, valamint ösztöndíj;
- természetbeni juttatások járulékai;
- szeszesital, dohányáru;
- adók módjára behajtható fizetési kötelezettségek (például: bírságok), késedelmi kamatok;
- beruházás, tárgyi eszköz beszerzés; építési és felújítási költségek;
- közüzemi díj típusú kiadások, karbantartások, javítások;
- a pályázat előkészítésének költségei (pályázatírás költsége);
- pályázati díj;
- számviteli szolgáltatások és pénzforgalmi szolgáltatások költségei (például könyvelési díj, bankköltség);
- munkába járás költségtérítése;
- a költségvetésben nem tervezett kiadások.
7.4. A támogatás felhasználásával összefüggő személyi jellegű kifizetések, bérleti díjak és a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzése vagy szolgáltatás megrendelése csak a vonatkozó szerződések alapján támogatható.
7.5. A pályázó szervezet hivatalos képviselője, vagy a hivatalos képviselő által képviselt más szervezet részére - jogcímtől függetlenül -a támogatás terhére nyújtott kifizetések összesen nem haladhatják meg a támogatás teljes összegének 20%-át.
FIGYELEM! Az elszámolás részletes szabályait a nyertes pályázókkal megkötendő Támogatási Szerződés, az Általános Szerződési Feltételek és a Pályázati Útmutató tartalmazza.

8. A pályázatok benyújtásának módja
8.1. Pályázatot kizárólag elektronikusan az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER), vagy a Pályázati e-ügyintézés 2014-2020 (a továbbiakban: EPTK) rendszerben lehet benyújtani, magyar nyelven. Köznevelési intézmények kivételével egy pályázó szervezet kizárólag egy pályázatot nyújthat be jelen kiírás keretében. Több pályázó ugyanazon program részfeladatának megvalósítására nem nyújthat be pályázatot jelen kiírás keretében. A pályázat elektronikus benyújtásának egyes lépéseit a felhasználói kézikönyvben leírtak szerint kell elvégezni.
FIGYELEM! Az EPER rendszert a http://www.emet.gov.hu és az EPTK rendszert a http://www.eptk.fair.gov.hu vagy a http://www.emet.gov.hu oldalon lehet elérni. A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell, amelyhez rendelkeznie kell egy érvényes e-mail címmel.
Figyelem! Az EPTK felület 2016. 12. 15-ig nyílik meg.
8.2. A pályázatok benyújtása során, a pályázat benyújtásának (véglegesítésének) időpontjáig a pályázónak az adott pályázati évben megjelenő nemzetiségi felhívás vonatkozásában egyszeri regisztrációs díjat kell megfizetnie, amelynek összege 3000 Ft. A díjat átutalással, a következő számlaszámra kell befizetni:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000
IBAN HU17100320000145146100000000, és a pályázat benyújtásakor igazolni kell. A regisztrációs díj határidőre történő meg nem fizetése a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasítását vonja maga után.
FIGYELEM! A pályázati díjat a 2017. évi nemzetiségi célú támogatásokra vonatkozóan egy szervezet csak egyszer köteles megfizetni. Más pályázati kiírásokra befizetett pályázati díj a nemzetiségi pályázatoknál nem érvényesíthető. A pályázati díj befizetésekor kérjük, hogy az EPER-ben véglegesített pályázat esetén az EPER-ben megadott felhasználónevet vagy a szervezet adószámát, továbbá a felhívás kódját (NEMZ-17), az EPTK-ban véglegesített pályázat esetén a pályázó szervezet nevét vagy a szervezet adószámát, továbbá a felhívás kódját (NEMZ-17) szíveskedjen feltüntetni a megjegyzés rovatban. (KLIK intézmények esetében a megegyező adószám miatt, minden esetben a szervezet nevének vagy a felhasználónév feltüntetése szükséges!) A pályázati díjat a pályázat véglegesítésének időpontjáig kell az Támogatáskezelő számlájára befizetni.
8.3. Az EPER-ből kinyomtatott Regisztrációs Nyilatkozat (amelyet a szervezet képviselőjének/képviselőinek kell aláírnia) egy eredeti példányát postai úton legkésőbb a jelen pályázat beadása napján kell megküldeni az alábbi postacímre:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1387 Bp. Pf. 1467
FIGYELEM! Ha érvényes regisztrációval rendelkezik, kérjük, ellenőrizze az EPER-ben megadott adatait. Amennyiben változás történt vagy módosítást lát szükségesnek, a kinyomtatott módosított Regisztrációs Nyilatkozat (amelyet a szervezet képviselőjének/képviselőinek kell aláírnia) egy eredeti példányát postai úton legkésőbb a jelen pályázat beadása napján kell megküldeni a fenti postacímre. Ha regisztrált adataiban nem történt változás úgy Regisztrációs nyilatkozat beküldése nem szükséges.

9. A pályázat benyújtásának határideje
A pályázat elektronikus pályázói felületen történő véglegesítésének határideje: 2017. január 15. 23:59.
FIGYELEM! Azon pályázatokat, amelyek nem kerülnek véglegesítésre, a Támogatáskezelő nem tekinti benyújtott pályázatnak és befogadási ellenőrzésnek sem veti alá.
http://www.kormany.hu

NEMZ-TAB-17 _2016.12.02.docx



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum