| Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak |
|
|
| |
Cím: | Újra musical pályázat |
Kiíró: | Madách Színház Nonprofit Kft. |
Határidő: | 09/03/2012 |
Érvényes: | 09/03/2012 |
Tárgymutató: | új magyar musical |
Pályázhat: | bárki |
|
|
Újra musical pályázat! A Madách Színház Nonprofit Kft. ismételten pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására. A XX. század elején magyar zeneszerzők és szövegírók nagyszerű művek sorát adták a világnak. Ezt a hagyományt szándékozott ösztönözni a Madách Színház vezetősége, amikor először 2010-ben pályázatot írt ki a legkorszerűbb színházi műfaj, a musical műfajában. Idén a Madách Színház újra meghirdeti a pályázatot, jelentkezni 2012. szeptember 3-ig lehet. A zsűri tagjai - ugyanúgy, mint az első pályázat esetében - Malek Andrea színművésznő, Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a zsűri elnöke. A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra, továbbá a 2010-ben meghirdetett pályázatra már beadott musicalekkel sem lehet újra pályázni. A pályázaton egy pályázó egy művel vehet részt. A nyertes pályamű bemutatásra kerül a Madách Színház Stúdiószínpadán. A pályázat lebonyolítása meghatározott szakaszokból áll. I. szakasz 2012. szeptember 3. hétfő, 24.00 óráig A pályázatra való jelentkezés beadásának időpontja. Ekkora várjuk a jelentkezéseket e-mailben, az alkotók neveivel és a készülő művek címeivel. II. szakasz 2012. december 3. hétfő, 24.00 óráig Beadásra kerül a készülő művek öt dala, egy jelenete, és szinopszisa. Ennek alapján határoz a zsűri a kieső, illetve a versenyben maradó művekről. A döntést kb. három hónap múlva a továbbjutottak számára prezentáció követi, ahol a szerzők bemutatják a fenti darabrészleteket. III. szakasz 2013. május 27. hétfő, 24.00 óráig Beadásra kerül a kiválasztott művek teljes zenei anyaga demo felvételen, szövegkönyve és kottaanyaga (valamennyi anyagot CD-n kérünk). Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó művekről. Az eredmény publikálását követő hónapokban a kiválasztott művekből 30 perces koncertszerű bemutató készül, a szerzők betanításában. A koncertszerű bemutatók színpadra állításához a Madách Színház előadókat, technikai segítséget és helyiséget biztosít. IV. szakasz 2013. október 16-17. szerda-csütörtök A Madách Színház Stúdiószínpadán bemutatásra kerülnek a kiválasztott művek 30 perces koncertszerű feldolgozásai, a szerző által létrehozott zenei kísérettel. Ezt követően dönt a zsűri a nyertes pályaműről. V. szakasz A díjnyertes mű bemutatója a Madách Színház Stúdiószínpadán A díjnyertes mű bemutatójára a 2013/2014-es évad során kerül sor. A bemutatóhoz szükséges zenekíséretet, vagy zenei alapot a szerző biztosítja. A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy második és harmadik helyet is kiadjon, és esetlegesen ezeket a műveket is bemutassa. Mindazon művekre, melyek 30 perces koncertszerű feldolgozásban bemutatásra kerültek, a Madách Színház 6 hónapig opciós jogot köt ki annak esetleges nagyszínházi bemutatójára. A színház fenntartja magának a jogot, hogy a pályázat időtartama alatt a beadott művekből korlátozás nélkül bármilyen részletet - nem kereskedelmi hasznosításra - promóciós célra felhasználhasson. A színház a résztvevőket és az érdeklődőket a honlapján keresztül tájékoztatja a pályázat fejleményeiről. A pályázó a pályázat beadásával tudomásul veszi és elfogadja a fenti feltételeket. A pályázatra való jelentkezéseket kérjük a kiírásban megjelölt időpontig elektronikus formában elküldeni Papp Máriának a palyazat@madachszinhaz.hu e-mail címre. Kapcsolattartás: Papp Mária Telefon: 06-1-4782005 E-mail: palyazat@madachszinhaz.hu Lőkös Ildikó palyazat@madachszinhaz.hu http://www.madachszinhaz.hu |
Ingyenes
|
| |
| Felhasználási feltételek |