FES30 ösztöndíjprogram

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- Legfeljebb 30 éves életkor, magyar állampolgárság, magyarországi lakcím. - Aktív hallgatói státusz magyarországi mester- vagy doktori képzésben az ösztöndíj ideje alatt. Az osztatlan képzésben tanulók esetében a 6. félév abszolválása után várjuk a jelentkezéseket. - Egyidejűleg más ösztöndíjprogramban való részvétel felfüggesztése (tanulmányi vagy szociális alapú ösztöndíj nem kizáró ok). - Ellenőrizhetően dokumentált és meggyőzően szemléltetett szerepvállalás a demokrácia, a jogállamiság, az európai integráció, a társadalmi részvétel és a szolidaritás értékeiért (önkéntes igazolás, ajánlás). - Elkötelezettség azok mellett az értékek mellett, melyekben a FES is hisz. - Kiváló német vagy angol nyelvtudás. - A FES a régiók közötti esélyegyenlőségre törekszik, ezért a fővároson kívüli egyetemekről jelentkező diákok pályázatai az elbírálás során előnyt élveznek

FES30 ösztöndíjprogram: Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest


A Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) 2021-ben ünnepelte magyarországi irodájának 30 éves fennállását. A FES elkötelezett a szociáldemokrácia, valamint az Európai Unió céljai és alapértékei mellett. Ennek szellemében és e kerek évforduló alkalmából az alapítvány először hirdetett ösztöndíjprogramot fiatal, társadalompolitikai területen aktív, 30 évesnél nem idősebb mesterszakos egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára anyagi támogatást és tanulási lehetőséget kínálva.
2023-ban a program harmadik alkalommal kerül kiírásra.

Ki pályázhat?
Pályázati feltételek:
- Legfeljebb 30 éves életkor, magyar állampolgárság, magyarországi lakcím.
- Aktív hallgatói státusz magyarországi mester- vagy doktori képzésben az ösztöndíj ideje alatt. Az osztatlan képzésben tanulók esetében a 6. félév abszolválása után várjuk a jelentkezéseket.
- Egyidejűleg más ösztöndíjprogramban való részvétel felfüggesztése (tanulmányi vagy szociális alapú ösztöndíj nem kizáró ok).
- Ellenőrizhetően dokumentált és meggyőzően szemléltetett szerepvállalás a demokrácia, a jogállamiság, az európai integráció, a társadalmi részvétel és a szolidaritás értékeiért (önkéntes igazolás, ajánlás).
- Elkötelezettség azok mellett az értékek mellett, melyekben a FES is hisz.
- Kiváló német vagy angol nyelvtudás.
- A FES a régiók közötti esélyegyenlőségre törekszik, ezért a fővároson kívüli egyetemekről jelentkező diákok pályázatai az elbírálás során előnyt élveznek.

Az ösztöndíj tartalma
A. Az ösztöndíj első, szeptemberben induló szakasza
Az ösztöndíjprogram első szakaszában a FES szeptembertől kezdődően 6 hónapos időtartamra ítél meg ösztöndíjakat havi 170 000 Ft-os összegben.
B. Az ösztöndíj második, márciusban induló szakasza
Az ösztöndíj első szakaszát követően a különösen sikeres résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy további hat hónapon keresztül havonta 170 000 Ft ösztöndíjban részesüljenek. Az ösztöndíj maximális időtartama ezekben az esetekben 1 év. Az ösztöndíjprogram első szakaszában való részvétel önmagában nem ad jogosultságot a második szakaszba való automatikus átlépésre. Az ösztöndíjprogram második szakaszában támogatottak köréről a FES az egyéni kérvények benyújtását követően dönt.
Az ösztöndíj mindkét szakaszban két célt követ: egyfelől a tudományos elemzőkészség fejlesztését, másfelől a tények gyakorlati és társadalompolitikailag releváns módon történő feldolgozását és közvetítését. Ezen kettős cél érdekében a résztvevőknek az anyagi támogatás mellett a következő lehetőségeket, tevékenységeket kínáljuk:
- Részvétel az ösztöndíjprogram keretein belül, az ösztöndíj teljes időtartama alatt a tanulmányokat kísérő mentorprogramban a FES egyik magyar társszervezeténél. A szervezetek listája a kiírás alján található. Kérjük, adja meg preferenciáit a jelentkezési lapon. A mentorprogram azt a célt szolgálja, hogy az ösztöndíjasok betekintést nyerjenek egy szervezet működésébe, szakmai tapasztalatokat és kapcsolatokat szerezzenek. Az együttműködés kereteit és részleteit bilaterális egyeztetések során alakítja ki a mentorszervezet és a FES-ösztöndíjas. A mentorprogram egy a mentorszervezet és a mentorált részére kölcsönösen kedvező, nem munkaviszonyon alapuló kapcsolat, amely az ösztöndíjas érdeklődési köréhez és készségeihez lesz alakítva.
- Az ösztöndíjasoknak számára szervezett zártkörű műhelybeszélgetések szakértőkkel.
- Kapcsolatépítési lehetőségek más ösztöndíjasokkal, a FES partnerhálózatával.
- Német nyelvtanfolyam a Goethe Intézetnél. Ennek költségeit a FES a tanfolyamot lezáró sikeres vizsga esetén átvállalja

A pályázás módja
A. Pályázási feltételek az ösztöndíj első, szeptemberben induló szakaszára
Az ösztöndíj első szakaszára a pályázatokat a magyar nyelven kitöltött és aláírt jelentkezési lappal és az alábbiakban felsorolt dokumentumokkal minden évben május 15-ig a FES budapesti irodájához kérjük benyújtani a következő címre egy egyesített PDF-dokumentumban: osztondij.budapest@fes.de.

Kitöltött és aláírt jelentkezési lap. Kérjük, mindenképp nevezzen meg három szervezetet a mentorprogramban résztvevő szervezetek közül. A szervezetek listája megtalálható a pályázati kiírásban.
1. Rövid német vagy angol nyelvű önéletrajz.
2. 2-3 oldalas német vagy angol nyelvű motivációs levél, amely tartalmazza a pályázó társadalompolitikai tevékenységének leírását és a három kiválasztott mentorszervezet kapcsán a motivációkat.
3. Iskolai és egyetemi végzettségek igazolása:
- Az érettségi bizonyítvány másolata
- Az egyetemi bizonyítványok minden érdemjegyet tartalmazó másolata
- PhD-hallgatók esetében a mesterfokozat vagy egyéb felsőfokú bizonyítvány (diploma) érdemjegyeket is tartalmazó másolata
- Hallgatói jogviszony igazolása a félévre való beiratkozást követően.(*A státusz igazolása az ösztöndíj előfeltétele.)
4. Nyelvtudást igazoló dokumentum.
5. Opcionális: Előnyt jelent egy ajánlólevél, mely a pályázó által végzett politikai és szociális tevékenységet írja le és értékeli.
A döntésről az értesítést a FES augusztus folyamán küldi meg a jelentkezőknek e-mailen. A döntés a pályázó által benyújtott aktív hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentummal válik véglegessé. Az első havi ösztöndíj szeptemberben kerül kifizetésre.

B. Pályázási feltételek az ösztöndíj második, márciusban induló szakaszára
Az ösztöndíj második szakaszára kizárólagosan az ösztöndíj első szakaszának ösztöndíjasai nyújthatnak be pályázatot. Az ösztöndíj második szakaszára pályázók minden év január 20-ig kell eljuttatni az osztondij.budapest@fes.de e-mailcímre. A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni:
- Kitöltött és aláírt "Beszámoló, Értékelési és Pályázati Űrlap Ösztöndíjasoknak" - lap.
- Aktív hallgatói jogviszony igazolása a nyári szemeszterre való beiratkozást követően. (A státusz igazolása az ösztöndíj folyósításának előfeltétele.)
A FES társszervezetei, melyek részt vesznek a mentorprogramban
- Debreciner.hu
- Deviszont
- Magyar Helsinki Bizottság
- Magyar Szakszervezeti Szövetség
- Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület
- Népszava
- Nyugat.hu
- Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
- Policy Solutions
- Political Capital
- Politikatörténeti Intézet
- SZEF - Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
- Szegeder
- Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK)
- Új Egyenlőség
- VASAS Szakszervezeti Szövetség
- Indokolt esetben, külön kérelmezés esetén a FES budapesti irodája is fel tud ajánlani mentorprogramot némettudással rendelkező pályázók számára
https://budapest.fes.de/hu/fes30-oesztoendijprogram

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem