Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázata

Határidő
Érvényes
Kategória
Közművelődés
Pályázhat
Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2023. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438), foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek

A Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:
a. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
b. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 6/2024. (II. 8.) NKTK főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 20-32. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.
Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.

Pályázatot benyújtani az alábbi három témakörben lehet:
1. Pályázati cél: Közművelődési intézmények infrastrukturális fejlesztése, a szakmai feladatellátás színvonalának megőrzése, illetve növelése érdekében.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 89 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: 1 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 205105/145
Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2023. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438), foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!
Figyelem! Ebben az altémában egy pályázó egy pályázatot nyújthat be.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 205105 altémában 2021. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó - teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. március 1. - 2024. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- A közművelődési feladatellátás színvonalának növelését, ill. az elért színvonal megőrzését (pl. hangtechnikai eszközök, projektor-, ill. a meglévő nagyértékű eszközök használhatóságának feltételét jelentő tartozékok beszerzésének költségei) biztosító fejlesztésekre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az adatlap 7. pontjához feltöltendő "Betétlap" részletes költségvetésében az igényelt támogatás összegéből megvásárolni kívánt eszközöket tételesen fel kell sorolni, az egyes tételekhez tartozó igényelt támogatási összeg megjelölésével együtt. A részletes költségvetés NKA-tól igényelt összköltségének meg kell egyeznie az adatlap 4.1.5. C. oszlopával
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

2. Pályázati cél: Járási, vármegyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
- hogy a hibásan feltöltött "Igazolás a 2023. évről szóló statisztikai adatszolgáltatás teljesítéséről a közművelődési tevékenységről", valamint a "nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról" dokumentumok esetén a Kollégium nem biztosít lehetőséget a hiánypótlásra, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után,
- hogy a támogatott pályázatok esetén - a szakmai ellenőrzés érdekében - az egyes programok előtt két héttel értesítést/meghívót kell küldeniük a kozmuvelodes[kukac]nka.hu e-mai címre.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 1 500 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 205107/145
Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2023. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438), foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!
Figyelem! Ebben az altémában egy pályázó egy pályázatot (egy programra) nyújthat be.
Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 205107 altémában 2021. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó - teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2024. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésre nem) (a megítélt támogatás max. 20%-a fordítható erre a jogcímre),
- előadók tiszteletdíja,
- eszközbérlés,
- hang- és fénytechnika bérlés,
- reklám- és propagandaköltségek,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (a betétlapon tevékenységi kör szerint részletezni szükséges a szakmai közreműködőket),
- szakmai anyagköltség (támogatási igény esetén betétlapon a megvásárolni kívánt szakmai anyagok tételes kifejtése szükséges),
- szállítási költség (szakmai anyagok),
- szállásköltség (a megítélt támogatás max. 20%-a fordítható erre a jogcímre),
- terembérlés,
- területbérlés,
- utazási költség (a megítélt támogatás max. 20%-a fordítható erre a jogcímre),
- zsűritagok tiszteletdíja.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás összeg jutalomkönyvekre, díjakra, oklevelekre és egyéb ajándéktárgyakra (pl: egyenpóló) nem számolható el.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A Kollégium nem támogatja:
- az NKA más szakmai kollégiumának illetékességi körébe tartozó rendezvények, programok megvalósítását,
- gasztronómiai rendezvények megvalósítását,
- jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeket,
- egy települést érintő közművelődési eseményeket,
- működési kiadásokat,
- rendezvény értékeinek biztosítását,
- egészségügyi szolgáltatásokat.
A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

3. Pályázati cél: Hazai kamarajellegű 80-120 fős közösségépítő terasz-rendezvények megrendezése, helyi és országos programok vegyítése, irodalom, zene, színház és egyéb műfajok találkozása, crossoverek megrendezése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét:
- pályázni csak a közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődés tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet. Amennyiben a dokumentum nem kerül feltöltésre, az a pályázat érvénytelenségét jelenti.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 1 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 205132/145

Pályázók köre: Közművelődési tevékenységgel (statisztikai adatlap a 2023. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438), foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek. Magánszemély nem pályázhat!
Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 205132 altémában 2021. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó - teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

Figyelem! Egy pályázó - fenti pályázói körből - egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb egy program/programsorozat támogatására.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. április 1-2024. október 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát is - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadók tiszteletdíja,
- eszközbérlés,
- hang- és fénytechnika szolgáltatás,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (a betétlapon tevékenységi kör szerint részletezni szükséges a szakmai közreműködőket),
- területbérlés.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcíme/ke/n kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A Kollégium nem támogatja:
- beltéri eseményeket,
- működési kiadásokat.
A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.
Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:
1. Teljesítésigazolás a 2023. évről szóló statisztikai adatszolgáltatás teljesítéséről a közművelődési tevékenységről, a következők szerint: A közművelődési tevékenység igazolása céljából (a határon túli pályázók kivételével) a 2023. évben folytatott közművelődési tevékenységéről. A benyújtott OSAP 1438 számú statisztikai adatszolgáltatás teljesítés igazolásának másolata kötelezően benyújtandó dokumentum. A statisztika adatlap web címe: https://kultstat.oszk.hu#/home A regisztráció és kitöltés után a teljesítésigazolás nyomtatható. A dokumentum jogszerűen aláírt, lebélyegzett másolata nyújtható be a pályázat kötelező mellékleteként (felhívjuk a pályázók figyelmét, a dokumentum helyett nem fogadható el a kitöltési ív, vagy más számú statisztikai jelentés, ill. annak szállítólevele),

2. 205132 sz. betétlap (a betétlap a linkre kattintva nyitható meg!) A pályázat tartalmi és a Kollégium által meghatározott egyéb adatainak kifejtését a betétlapon kell benyújtani. A betétlap tartalmazza a programleírást és a részletes költségvetést, így azt külön nem kell csatolni.

3. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,

4. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),

5. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról. (Amennyiben az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelöli (x) meg, úgy a nyilatkozatot csak az első helyen kell aláírni. A második helyen abban az esetben kell aláírni, ha egyik feltétel sem teljesül.)

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot "pdf" formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).
Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).
Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók
Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:
- Igazolás a 2023. évről szóló statisztikai adatszolgáltatás teljesítéséről a közművelődési tevékenységről,
- 205132 sz. betétlap,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
- nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.
Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az NKTK - a hibák, hiányosságok megjelölése mellett - egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.
A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok - Pályázati hiánypótlás levél.
A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.
A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mailcímet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.
A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha
- bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
- hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.
Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A ......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:
- tervezett esemény bemutatása, szakmai tartalma, komplexitása;
- tervezett esemény bemutatása, szakmai jelentősége, közösségépítő hatása;
- a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya;
- A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki, határon túli és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell
- szakmai beszámoló betétlapot a 205132-es altémához (a Kollégium kizárólag elektronikusan kitöltött betétlapot fogad el, valamint, ha a betétlapon szerepel hivatkozás, annak kattinthatónak kell lennie),
- fotódokumentációt,
- az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:
- a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
- a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása, függetlenül a támogatás terhére elszámolandó összegtől (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
- szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
- amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított - kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó - számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
- az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
- a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes - az MNB által közzétett - deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. április 18-án éjfélig lehet.
A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.
Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata).
Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.
Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),
- amelyek 2022. előtt regisztráltak (2021-ben, vagy azt megelőző években), és
- jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,
legkésőbb a támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a) bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2763 számon kaphatnak.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.
A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.
A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a /támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás - álláspontja szerint - jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Kedvezményezetteknek támogatói okiratot ad ki. A támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a Kedvezményezett a támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem adható ki támogatói okirat.
https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/a-kozmuvelodes-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa-2/

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem