Nézz körül!

Határidő
Érvényes
Pályázhat
Középfokú oktatásban részt vevő tanulók

Nézz körül!


KUTATÓI PÁLYÁZAT
"NÉZZ KÖRÜL!" - A FERENCVÁROSI CIGÁNYSÁG MÚLTJA

KUTATÓI PÁLYÁZAT KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOKNAK ÉS FELNŐTTEKNEK

Határidő: 2022. június 30., csütörtök

Ferencváros Önkormányzata megbízása alapján a Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei országos kutatói pályázatot hirdet két korosztály számára, hogy a kerületben élő cigányság múltját feltárja és megjelenítse nagyobb közönség számára is.

Középiskolás kategóriában olyan kisfilmeket, videókat várunk, melyek a ferencvárosi cigányság történetét, illetve annak egyes részeit, érdekességeit dolgozzák fel.

Felnőtt kategóriában kisfilmet, videót, vagy pedig egy minimum 15 000, maximum 30 000 karakter hosszúságú szöveges anyagot (például: saját kutatási eredmények összefoglalása, interjú, eredeti források és azok értelmezése stb). A szöveges anyaghoz javasolt illusztrációt csatolni.

Helytörténet - Egy választott ferencvárosi hely/épület/utca részlet, intézmény, helyi közösség stb. roma vonatkozású történetének feldolgozása;
Személyes sorsok - Egy választott ferencvárosi roma személy (civil vagy híresség) élettörténetének bemutatása;
Szokás, hagyomány, kultúra - roma szokásokat, hagyományokat és kultúrát bemutató kisfilm/tanulmány készítése tárgyak/fotók segítségével történeti szempontból.

A videóban/tanulmányban megjelenő tények és konkrétumok: mennyire érződik a videón/szövegen, hogy kutatómunka előzte meg az elkészítését, alaposan körbejárták-e a készítők a témát és kontextusba helyezték-e.
Kreativitás: mennyire voltak kreatívak a témaválasztásban, és/vagy a téma feldolgozásának módjában és a kutatás módszerében.
Technikai kivitelezés: mennyire színvonalas és milyen minőségű az elkészített videó/tanulmány.
A nem ferencvárosi témájú videók/tanulmányok érvénytelen pályázatnak számítanak. A pályázatra csak olyan kutatási anyaggal lehet jelentkezni, amely (legalább részben) nem került publikálásra máshol. A nyertes pályaműveket az önkormányzat közzéteszi.

Videó:
A videó terjedelme: 10 és 300 perc között lehet. (Minden esetben vágott/szerkesztett anyagot várunk.)
A videókat a YouTube-ra kell feltölteni, a linket pedig legkésőbb 2022. június 30-ig el kell juttatni a ferencvarosigyujtemeny@gmail.com email címre.

Szöveges pályamű (tanulmány):
A szöveg minimum 15 000, maximum 30 000 karakter lehet. Az írásbeli munkát legkésőbb 2022. június 30-ig el kell juttatni a ferencvarosigyujtemeny@gmail.com e-mailcímre.

Földrajzi megkötés nélkül bárki beadhat pályázatot, amennyiben a téma (a ferencvárosi
cigányság múltja) megfelel a pályázati kiírásnak.

Középiskolás: Középfokú oktatásban részt vevő tanulók jelentkezését várjuk egyénileg vagy csoportban. Csoportlétszám: 2-4 fő.

Felnőttek: Bárki jelentkezhet 18 éven felül.

Középiskolás kategória:
Első helyezett: videokamera
Második helyezett: tárgyi nyeremény
Harmadik helyezett: tárgyi nyeremény

Felnőtt kategória (videó):
Első helyezett: 200 000 Ft
Második helyezett: 150 000 Ft
Harmadik helyezett: 100 000 Ft

Felnőtt kategória (tanulmány):
Első helyezett: 200 000 Ft
Második helyezett: 150 000 Ft
Harmadik helyezett: 100 000 Ft

A Történelem Tanárok Egyletének tagjai, a Ame Panzh informális csoport tagjai, Ferencváros Önkormányzata és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény.

A videókat legkésőbb 2022. június 30-ig el kell juttatni az ferencvarosigyujtemeny@gmail.com címre.

További információ:
ferencvarosigyujtemeny@gmail.com
http://fmkportal.hu/index.php?name=tte_roma_tort_palyazati_felhivas_2022_01

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem