Pályázatok keresése

Oktatás
Összetett kereső

Sajátos nevelési igényű, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családok támogatása (SNI/BTM pályázat)

Azon kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekek támogatása, akik számára az illetékes szakértői bizottság a sajátos nevelési igény, vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség tényét szakértői véleményben megállapította. A támogatás a szakértői bizottság véleményében javasolt fejlesztés, különleges gondozás keretében a nevelési-oktatási intézményben biztosított ellátás kiegészítését, bővítését célzó intézményben nyújtott szolgáltatás keretén kívül megvalósuló felzárkóztató, fejlesztő foglalkozások költségének fedezésére fordítható.

Érvényes

"Örökség serleg" elismerés

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány együttműködve a Magyarország Felfedezői Szövetséggel 2005-ben Örökség serleg elismerést alapított, melynek célja a Kárpát-medence kulturális örökségének ápolása érdekében tevékenykedő, példamutató ifjúsági közösségek színvonalas elismerése.

Érvényes

Pályázati felhívás a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre

Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek. Ennek során minden diák azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához, mely minden esetben tartalmaz mentori támogatást.

Érvényes

SZIKLA-UTI-2024

"A Szikla" Múzeumi Közhasznú Alapítvány ismét pályázatot hirdet a Sziklakórház Atombunker Múzeum diákok körében történő széles körű megismertetése céljából múzeumi tárlatvezetés, utazási költség, valamint - igény esetén, amennyiben a támogatási keret megengedi - meleg ebéd és kiegészítő programok megtérítésére.

Érvényes

Pályázat színházlátogatáshoz kapcsolódó ingyenes színházi nevelési foglalkozásokra

Pályázat célja: Ingyenes előkészítő és feldolgozó foglalkozások igénylése a Szkéné Színház előadásainak megtekintéséhez kapcsolva. A foglalkozások díjmentesek, az előadásokra kedvezményes jegy váltható. Kedvezmények: diákjegyek (25%-os kedvezmény a teljes jegyárból), 20 fő fölötti csoport esetén a kísérő pedagógus számára 1 darab 200 Ft-os tiszteletjegy, kisebb, de 10 fő fölötti csoport esetén a kísérő pedagógus számára 1 darab félárú szakmai jegy. Ifjúsági bérlet: 8000 Ft, mely 3 - a kínálatból - szabadon választott előadás megtekintését foglalja magába.

Érvényes

Erasmus+ program / EAC/A07/2023

E pályázati felhívás alapja az "Erasmus+" elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram létrehozásáról szóló, 2021. május 20-i (EU) 2021/817 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Erasmus+ rendelet), valamint az Erasmus+ 2024. évi éves munkaprogramja (C(2023)6157). Az Erasmus+ program a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozik.

Érvényes

Közös értékeink program - Európa támogat! - AKCIÓ PÁLYÁZAT

Kampányok, közös mozgósító és érdekérvényesítő fellépések (alkalmi koalíciók) szervezésének és lebonyolításának támogatása Magyarországon, a Közös Értékeink Program általános céljainak megfelelő területeken felmerülő aktuális ügy, társadalmi probléma megoldása érdekében.

Érvényes

Támogatási program a civil társadalom számára, hogy a jogállamisági témákat a nyilvánosság számára érthetővé és relevánssá tegye

Támogatási cél A Közép-Európa Program jogállamisági tevékenysége (CEP ROLA), amelyet a Dexis Consulting Group (Dexis) hajt végre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) megbízásából, olyan kreatív, helyi kezdeményezéseket kíván támogatni Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban, amelyek a jogállamisági kérdéseket érthetőbbé teszik az állampolgárok számára. A programokat a lehetőség szerint a helyi közösség minél több tagjának bevonásával kell megvalósítani, elsősorban a nagyvárosi központoktól távolabb eső, alacsonyabb fejlettségű térségekben, ösztönözve a helyi kormányzati kezdeményezésekkel kapcsolatos szélesebb körű állampolgári részvételt.

Érvényes
🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem