Pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására

Határidő
Érvényes
Pályázhat
Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok, már működő szervezetek, vagy erre a produkcióra összeálló csapatok

A Freeszfe Egyesület pályázata társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Partnerek: Jurányi Inkubátorház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Örkény István Színház
Támogató: The New Institute Hamburg
A PÁLYÁZAT CÉLJA:
A Freeszfe Egyesület első alkalommal hirdeti meg pályázatát a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkciók létrehozására, nyílt pályázat formájában. A projekt célja támogatni olyan alkotókat és alkotói csoportokat, akik a társadalmi felelősségvállalás három témakörében hoznak létre előadást. Ehhez biztosítunk anyagi forrást, bemutatkozási lehetőséget, helyszínt, produkciós hátteret és kommunikációt.
A PÁLYÁZÓK KÖRE:
Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok, már működő szervezetek, vagy erre a produkcióra összeálló csapatok. Állandó állami vagy önkormányzati támogatással rendelkező szervezetek nem adhatnak be pályázatot. Évi 150 millió forint feletti bevétellel rendelkező szervezetek nem adhatnak be pályázatot. A pályázáshoz nincs szükség lebonyolítói szervezeti háttérre, mindezt a Freeszfe biztosítja. A pályázat nyílt, nem csak a Freeszfe hallgatói részére van kiírva, bárki pályázhat, aki megfelel a kiírásnak.
A PÁLYÁZAT LEÍRÁSA:
A pályázat a tervezett színpadi produkció szinopszisát, produkciós leírását, valamint annak létrehozási költségvetését tartalmazza.
2025 májusában megvalósuló új bemutatókra lehet pályázni. Régi, már bemutatott, elkészült produkciók a pályázatban nem vehetnek részt.
A három társadalmi kérdést lehet tágan értelmezni, a kérdésről kreatívan gondolkodni.
Három pályázati kategóriában három, kötött helyszínre lehet pályázni. A helyszínek és a témák nem cserélhetők (tehát nem lehet pl. a nők helyzetéről előadást készíteni a Trafóban, csak a Jurányiban). Helyszínenként 1-1 nyertes pályázatot hirdetünk ki, tehát összesen 3 nyertes pályázat lesz. Lehet pályázni akár mindhárom kategóriában is egy szervezetnek, rendezőnek. Ebben az esetben külön pályázatként nyújtsa be az összes pályázatot.
1. Az ökológiai krízis mentális hatása, cselekvési horizontunk és illetékességünk. Mi vár ránk a jövőben, és hogyan jutottunk idáig? - Trafóklub
2. Nemek közötti egyenlőség, női jogok a társadalomban, női szerepek a családban- Jurányi Kamaraterem
3. Oktatás, pedagógusok és/vagy diákok helyzete, ellenállás vagy megalkuvás, maradni vagy elmenni külföldre? Hol van a vörös vonal? - Örkény Színház Stúdió

    MIT KAP A NYERTES PÁLYÁZÓ?
    - produkciónként netto 1.000.000 Ft -ot a produkció létrehozására, bemutatójára és további egy előadásra. A továbbjátszás lehetősége a bemutató után kerül megbeszélésre.
    - helyszínt, amely teljesen felszerelt és biztosítja a szükséges technikai személyzetet a produkció lebonyolításához.
    - próbatermet, amit a Freeszfe Egyesület biztosít a belvárosban
    - teljes produkciós támogatást, beleértve a szerződések kezelését, könyvelést, adóbefizetést…stb.
    - netto 200.000 Ft marketingráfordítást reklámra és kommunikációs tevékenységekre és a Freeszfe Egyesület kommunkációs csapatának szakmai segítségét.
    - minden győztes produkciót 1-1 művész mentor segít az alkotási folyamatban - a mentorokat a Freeszfe kéri fel és fizeti a díjazásukat, személyüket egyeztetve a győztes pályázókkal.
    A győztes produkciók januárban résztvesznek a Freeszfe Egyesület szervezésében megvalósuló pitch eseményen, ahol további támogatásokat gyűjthetnek a készülő előadáshoz.
    FONTOS DÁTUMOK:
    a pályázat leadási határideje: 2024. november 10. vasárnap éjfél (a határidő után leadott pályázatokat nem tudjuk figyelembe venni)
    a pályázat eredményhirdetése: 2024. december 10. kedd
    pitch időpontja: 2025. január 11. szombat
    próbaidőszak: 2024. december 16. - 2025. május (választható az időszakon belül)
    bemutató: 2025. május

    A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:
    A pályázat elbírálása két fordulóban zajlik. A beérkezett pályázati anyagokat a Freeszfe stábja ellenőrzi, és a formailag megfelelt anyagokat küldi tovább a felkért kuratórium számára. A nem megfelelt pályázatok újra-benyújtására nincs lehetőség.
    A kuratórium az alábbi szempontok és elvek alapján dönt arról, hogy kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekttervüket:
    - a benyújtott pályázatok színvonala, művészeti értéke,
    - a benyújtott pályázat megvalósíthatósága az adott térben,
    - progresszivitása, új formanyelv alkalmazása,
    - társadalmi kérdésekre való megfelelő érzékenysége,
    - a költségvetés realitása.
      A PÁLYÁZAT TARTALMI ELEMEI:
      - A tervezett színpadi produkció szinopszisa, koncepciója (min. 2000, max. 5000 karakter, szóközökkel). Word vagy PDF formátumban.
      - A tervezett előadás produkciós leírása, mely magába foglalja: a produkció helyszíni eszköz igényeit, körülményeit; A közreműködők névsorát és funkcióját. Word vagy PDF formátumban.
      - A produkció minta dokumentum alapján elkészített részletes költségvetése. Word , Excel vagy PDF formátumban.
      A PÁLYÁZAT ÉRVÉNYTELENSÉGI OKAI:
      - Érvénytelen az a pályázat, amely határidő után érkezett.
      - Érvénytelen a hiányosan benyújtott pályázat.
        Ha további kérdése van, kérjük írjon Korsós Noémi pályázati munkatársunknak a korsos.noemi@freeszfe.hu címre. Messengeren keresztül feltett kérdésekre nem tudunk válaszolni.
        https://www.freeszfe.hu/ne-csak-nezd/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0BMAABHb4_9ylDIutUfJQnrnNErEbQePPq10pZiA6jdOpmxJtLpoAJJwgml380Wg_aem_botuhxhQRJiYXeJPCvXGPQ

        🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
        Megértettem