Attól, hogy idősebbek leszünk, még nem kell feltétlenül beletörődnünk abba, hogy az életünk színvonala is szükségszerűen csökken. A betegségek kialakulásának esélye ugyan nő az életkor előrehaladtával, de nem kell belenyugodnunk, és úgy tekintenünk rá, mint ami megváltoztathatatlanul bekövetkezik.

 

Ha akarunk, tehetünk magunkért!

 

Nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva! Annak ellenére ugyanis, hogy az idő kerekét nem forgathatjuk vissza, még nem kell feladnunk a próbálkozást, hogy minél hosszabban megőrizzük az egészségünket.

 

Az egyik gyakran kialakuló panasz a magas vérnyomás, ami nemcsak a korunkkal, de a testsúly megváltozásával és hormonális változásokkal is összefügg. Akadnak azonban olyan természetes vérnyomáscsökkentő módszerek, amelyek hatékonyak lehetnek mind a megelőzésben, mind a már kialakult betegség javításában.

 

Ha az utóbbi helyzetben vagyunk, feltétlenül beszéljük meg a kezelőorvosunkkal is, hogy táplálékkiegészítőt szeretnénk szedni, hiszen ez a gyógyszereink szempontjából is fontossá válhat.

 

Nézzük, milyen hatóanyagokat tartanak eredményesnek a természet kincsestárából!

 

Az egyik a fokhagyma, amit érdekes módon önálló kezelés formájában is szoktak alkalmazni, de kiegészítő terápiaként is hatásosnak tartják, amit egyébként vizsgálatok is igazoltak. A vérnyomás csökkentésének érdekében érlelt fokhagyma-kivonatot javasolt fogyasztani.

 

A zöld tea jótékony hatásairól már sokat hallottunk, de kevésbé ismert tény, hogy a keringés támogatásában is hatékony, méghozzá a benne található L-theanin nevű vegyületnek köszönhetően.

 

Kutatások szerint a szőlőmag-kivonat is jótékony hatású, ahogy a nattokináz enzim is, ami egyébként egy tipikus japán fogás összetevője.

 

Ha nem szeretnénk ezeket a hatóanyagokat külön-külön fogyasztani, akkor az USA medical Blood Pressure Ultra nevű kapszulájában egyszerre is megtaláljuk, ráadásul más pozitív hatású alkotóelem társaságában.

 

Még érdemes megemlíteni ebben a témakörben azt is, hogy az E-vitamin mire jó, ugyanis antioxidánsként támogatja a sejtjeink egészségét, a szervezet működését és segít megakadályozni a krónikus betegségek kialakulását is, így magas vérnyomás esetén is jó ötlet hozzáadni az étrendünkhöz természetes formában vagy étrend-kiegészítőként.

 

A mozgást nem lehet megúszni!

 

Az érrendszerrel, keringéssel kapcsolatos betegségeknél egyszerűen nem lehet kihagyni a felsorolásból a legtermészetesebb megoldást, a testedzést. Ez ugyanis mindenféleképpen támogatja a szervezetünket, csökkenti a testsúlyunkat, valamint egészséges terhelést, edzést jelent a szívünk számára is.

 

A rendszeres mozgás beiktatásával legalább annyit tehetünk magunkért, mint a legszuperebb táplálékkiegészítők, szuperfoodok és gyógyszerek fogyasztásával. Mivel már egy kis mozgás is szó szerint aranyat ér, ezért ne halogassuk! Kezdjük el ma, akár azzal, hogy sétálunk egyet a friss őszi levegőn!

(2024.09.24)