Daphne Caruana Galizia újságírói díj

Határidő
Érvényes
Kategória
DíjMédia
Pályázhat
állampolgárságtól függetlenül minden hivatásos újságíró és bármilyen szakmai csoportosulás

Daphne Caruana Galizia újságírói díj


Kiírta az Európai Parlament a felrobbantott máltai újságírónőról elnevezett idei újságírói pályázatot

Az Európai Parlament május 3-án, a sajtószabadság világnapján hirdette ki a pályázatot a harmadik alkalommal odaítélendő Daphne Caruana Galizia újságírói díjra.

A díjjal az Európai Parlament a kiemelkedő újságírói teljesítményt kívánja elismerni. A díjat évente ítélik oda olyan újságíróknak, akik munkájukon keresztül az európai alapértékekért és alapelvekért, így például az emberi méltóságért, a szabadságért, a demokráciáért, az egyenlőségért, a jogállamiságért vagy az emberi jogokért állnak ki.
Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola elmondta:

"A valóság az, hogy azok az újságírók, akik kényelmetlen, kellemetlen igazságokat tárnak fel, munkájuk végzése miatt válnak célpontokká. Annak ellenére, hogy mindent megtettek egyesek, hogy Daphne-t elhallgattassák, sosem fogjuk őt feledni. Daphne emléke előtt tiszteleg minden évben az a díj, amely a nevét viseli. Emlékeztet minket arra is, hogy az Európai Parlament elkötelezetten védelmezi a sajtószabadságot és az újságírók biztonságát."

A díjra állampolgárságtól függetlenül minden hivatásos újságíró és bármilyen szakmai csoportosulás pályázhat. Pályaműként olyan oknyomozó anyagot lehet benyújtani, amely a 27 uniós tagállam egyikében már megjelent a sajtóban vagy más médiában.
A nyertest a sajtó és a civil társadalom, valamint a főbb újságíró-szervezetek képviselőiből álló, független páneurópai zsűri fogja kiválasztani. Az ünnepélyes díjátadás minden évben Daphne Caruana Galizia meggyilkolásának évfordulója, október 16. körül lesz.

Az elismerés és a 20 ezer eurós pénzdíj üzenetet közvetít: azt mutatja, hogy Parlament elkötelezetten támogatja a tényfeltáró újságírást, és fontosnak tartja a szabad sajtót.
Az elmúlt években a Parlament többször figyelmeztetett arra, hogy az Unióban és azon kívül is többfelé megpróbálják aláásni a sokszínű média működését. A képviselők elítélték az újságírók elleni támadásokat, különösen, ha azok kiindulópontjai politikusok voltak, és felszólították a Bizottságot, hogy terjesszen be jogszabályjavaslatot az újságírók ellen indított visszaélésszerű perekkel szemben. Az Európai Bizottság 2022. április 27-én mutatta be megoldásjavaslatát az újságírókat és aktivistákat célzó, rosszindulatú eljárások ellen. A társ-jogalkotók jelenleg vizsgálják a tervezetet.

A pályázatokat a https://daphnejournalismprize.eu/ weboldalon lehet leadni, 2023. 07. 31-én, 24:00 (CET) óráig.

Ki is volt Daphne Caruana Galizia?
A máltai újságírónő, blogger, korrupcióellenes aktivista főként korrupciós ügyekről, pénzmosásról, szervezett bűnözésről, a máltai állampolgársági papírok adás-vételéről és a kormány Panama-iratokhoz fűződő viszonyáról tudósította a nyilvánosságot. Folyamatos zaklatásnak volt kitéve, többen megfenyegették, mígnem 2017. október 16-án egy autóba rejtett pokolgép oltotta ki az életét. A máltai hatóságok nyomozása az ügyben óriási felháborodást keltett, és végül Joseph Muscat miniszterelnök lemondásához vezetett. A súlyos mulasztások miatt az Európai Parlament 2019 decemberében felkérte az Európai Bizottságot, hogy saját hatáskörében tegyen lépéseket.
2022 októberében, Dahne meggyilkolásának ötödik évfordulóján az Európai Parlament tudomásul vette a Máltán bevezetett reformokat és folyamatban levő igazságszolgáltatási eljárásokat, ugyanakkor nehezményezte, hogy csupán három ügyben született elmarasztaló ítélet, és ragaszkodik ahhoz, hogy minden érintett, rangjától függetlenül, igazságszolgáltatási eljárás alá kerüljön - emlékeztet az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztató Irodája a Media1.hu-nak küldött közleményében.

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem