Archív pályázatA határidő lejárt, vagy a kiírás már nem aktuális.
Fiatalok a Polgári Magyarországért díj felhívás
A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma immár tizenkilencedik alkalommal adja át a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, amely minden évben 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható.
Határidő
(2 év)
Érvényes
(2 év)
Kategória
Pályázhat
Kiírás szerint
35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének
A pályázat
FIATALOK A POLGÁRI MAGYARORSZÁGÉRT DÍJ FELHÍVÁS (2024)
A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma immár tizenkilencedik alkalommal adja át a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható:
A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj egy plakettből és oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege magánszemély esetén 2 millió forint, illetve civil szervezet esetén 5 millió forint.
Eddigi díjazottjaink: Tamás Gábor vezette szegedi neurobiológus-kutatócsoport és az UFI (Utolsó Figyelmeztetés) szerkesztősége, Európa Szívében Alapítvány és Bujdosó János, Malina Hedvig és a Kruchina testvérpár, Várda Ferenc hitoktató, Misztrál együttes, Táj és Ember Népfőiskola, Összefogás Botfáért Egyesület, Rákóczi Szövetség, Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület, Honismereti Szövetség és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Iubilate leánykara, Ady Endre Diákkör, Kosztolányi Dezső Céltársulás, Szentegyházi Gyermekfilharmónia, Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség, Nyilas Misi Alapítvány, Lévay Petra, Kraszulyák Zalán és a Romániai Magyar Cserkészszövetség, Márffy Bence és a 777 Közösség, valamint László Attila és a HEGY Keresztény Gólyatábor.
A felterjesztéseket a következő elérhetőségeken várjuk:
- e-mail: alapitvany@szpma.hu
- levél: 1143 Budapest, Stefánia út 20.
Határidő: 2024. április 14.
A felterjesztésnek legalább egy - szóközök nélkül - 800 karakteres indoklást is tartalmaznia kell! A díj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma 2024 tavaszán dönt.
Az ünnepélyes díjátadás a sajtó számára is nyilvános keretek között történik.
https://szpma.hu/