Ifjúsági Nemzetközi Konferencia-részvétel támogatása

Határidő
Érvényes
Pályázhat
azon kutatók, akik a pályázat beadási határidejének napján megfelelnek az alábbi feltételeknek: a) tagja az MTA köztestületének, b) 40 évesnél fiatalabb, c) kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) foglalkoztatási vagy megbízási jogviszonyban végzi, és ezen intézmény támogatást fogadó készségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik

IFJÚSÁGI NEMZETKÖZI KONFERENCIA-RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSA 2025. ÉV

I. A tudományos pályázat célja
A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében közérdekű felajánlás alapján ifjúsági nemzetközi konferencia-részvételi pályázatot alapított, amit központi költségvetési forrásból finanszírozottan folyamatosan fenntart. Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázat (a továbbiakban: INKP) fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszterbemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja. A tudományos pályázat kiemelten támogatja a gyermeket nevelő kutatónők konferencia-részvételét.
A támogatási összeg online részvétel finanszírozására is fordítható.
A támogatás a kutatót alkalmazó befogadó intézményen keresztül kerülhet felhasználásra.
II. A tudományos pályázat benyújtására jogosultak köre
Tudományos pályázatot nyújthatnak be azon kutatók, akik a pályázat beadási határidejének napján megfelelnek az alábbi feltételeknek:
a) tagja az MTA köztestületének,
b) 40 évesnél fiatalabb,
c) kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) foglalkoztatási vagy megbízási jogviszonyban végzi, és ezen intézmény támogatást fogadó készségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.
Kiskorú gyermeket nevelő kutatók esetében a pályázó kutató kérésére a pályázati korhatár megnövelhető: nők esetében gyermekenként 2 évvel vagy a tudományos fokozatszerzést követően gyermeknevelési céllal igénybe vett távollétek hosszával, férfiak esetében a gyermeknevelésre igénybe vett távollétek hosszával.
A pályázónak jogosultságát indokoló körülményeiről a pályázat beadásakor nyilatkoznia kell a VIII. pontban meghatározottak szerint.
III. A támogatás megvalósulásának kizáró okai
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, így a pályázatot befogadó szervezet sem kedvezményezettként,
a) aki a jelen pályázati kiírásban és a vonatkozó államháztartási jogszabályokban meghatározott nyilatkozatokat nem vagy hiányosan teszi meg, a szükséges dokumentumokat nem vagy hiányosan nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja;
b) aki a pályázatot nem a kiírásban meghatározott támogatott tevékenységre és az itt meghatározott formában nyújtja be;
c) aki a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltat, vagy ilyen nyilatkozatot tesz;
d) aki a pályázat benyújtási határidejét elmulasztja;
e) aki a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
f) aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-a alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban:
- a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó közeli hozzátartozója, valamint az a szervezet, amelyben az említett személy vezető tisztségviselő, az ügyintéző vagy képviseleti szervezet tagja;
- az a szervezet, amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal, vagy közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson;
g) aki az MTA által korábban azonos célra biztosított támogatás felhasználásával még nem számolt el;
h) akinek a korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolóját az MTA visszautasította;
i) akinek a megpályázott rendezvényre vonatkozóan - annak szervezői - nem fogadják el a pályázat részeként benyújtott absztraktját, előadását vagy poszterét;
j) aki a támogatói okirat kiállításához szükséges kezdeményező dokumentumokat és a csatolandó mellékleteket - a pályázat pozitív elbírálását követően - a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Támogató részére kitöltve, aláírva nem küldi meg, ebben az esetben ezzel lemond a pályázati támogatásról.
IV. A tudományos pályázat megvalósítására rendelkezésre álló időszak
A támogatás a 2025. január 15-e után kezdődő és 2025. december 15-ig lezáruló nemzetközi, illetve online konferenciákon, workshopokon való részvétel támogatására szolgál az egyes pályázati fordulókban a X. pontban részletezett határidők szerint.
V. A tudományos pályázat pénzügyi forrása, a pályázaton igényelhető összeg és a támogatásban részesülő kutatók várható száma
A pályázati támogatás céljára 2025-ben az MTA fejezet Nemzetközi, európai és határon túli feladatok, programok támogatása fejezeti kezelésű előirányzat terhére az MTA 40.000.000 Ft összegű forrást biztosít, amennyiben az az MTA költségvetésében rendelkezésére áll.
Jelen tudományos pályázat keretében minimálisan pályázható összeg:
- személyes részvétel esetén személyenként 250.000 Ft,
- online konferencián való részvétel esetén 100.000 Ft.
A maximális megítélhető támogatás mértéke 750.000 Ft. A támogatásra javasolt pályázatok esetében a támogatási intenzitás 100%. A pályázathoz nem szükséges saját forrás. A nyertes pályázó a megítélt összeget kizárólag a megpályázott konferencián való részvételre veheti igénybe.
Azok a pályázók, akik a 2024. évi pályázati ciklusban támogatásban részesültek, a 2025. évi fordulókban nem nyújthatnak be pályázatot. A második fordulóban az első fordulóban már benyújtott tudományos pályázatok ismételten nem nyújthatók be.
Támogatásban részesülő kutatók várható száma: 80-110 fő.
VI. Kifizethető költségek, a felhasználás szabályai
A támogatást befogadó, kedvezményezett intézmény nevére szóló számlával, illetve számviteli bizonylattal történhet az elszámolás.
A támogatás konferencia-részvételhez kapcsolódó költségekre használható fel.
A támogatás kizárólag 2025. január 15. és 2025. december 15. napja között megvalósuló konferenciákra számolható el, 2025. január 1. és 2025. december 15. napja között kiállított számlák alapján. 2025. január 1. előtt kiállított számlát nem áll módunkban elszámolni.
Költségek lehetnek:
- útiköltség,
- szállás,
- egyéb dologi kiadások (biztosítás, részvételi (regisztrációs) díj, vízumdíj, külföldi tömegközlekedés, repülőtéri transzfer, utazáshoz szükséges indokolt egészségügyi szolgáltatások, így pl. védőoltások, tesztek;),
- napidíj.
- Online konferencia-részvétel esetén kizárólag regisztrációs díj fizethető.
VII. Saját forrás mértéke
A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.
VIII. A tudományos pályázat benyújtása
1. A pályázatokat 2024. augusztus 16-tól folyamatosan lehet benyújtani az elektronikus pályázati rendszeren keresztül, amely a https://palyazat.mta.hu/inkp 2025/ oldalon érhető el. A pályázatok értékelése két fordulóban történik (ld. X. pont) A weboldalra történő pályázatfeltöltés útmutatója itt olvasható.
A pályázatok a jelen felhívás közzétételétől kezdődően legkésőbb 2025. április 1. 24:00 óráig nyújthatók be.
2. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
2.1 a pályázó adatait (az Akadémiai Adattárból (AAT)-ből származó kötelező adatok: lásd útmutató)
2.2 a pályázat adatait (az MTA pályázatkezelő rendszere, az Egységes Pályázati Keretrendszer (a továbbiakban EPK) INKP oldalán töltendő ki)
2.3 a pályázatkezelő rendszerben (EPK-INKP) a Mellékletek menüpont alá pdf formátumban feltöltendő dokumentumokat:
2.3.1. rövid, maximum 2 oldalas, a felületről letölthető - narrative CV -sablonnak megfelelő leíró szakmai önéletrajz
2.3.2. a rendezvényre szóló meghívó másolata vagy a konferencia felhívása
2.3.3. amennyiben a konferenciarészvétel előadás/poszter elfogadásához kötött, az absztrakt/poszter kb. 1 oldalas összefoglalója, illetve a jelentkezés elfogadásának (várható) ideje, és amennyiben a tervezett előadást/posztert már elfogadták, a visszaigazolás másolata is.
2.3.4. összevont nyilatkozat, amelyben a büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik a pályázó (a pályázatkezelő rendszer „Letöltés” menüpontja alól letölthető dokumentum (kitöltés, aláírások)) arra vonatkozóan, hogy
- a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek,
- megfelel az Áht. 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek,
- korhatárkedvezmény-nyilatkozat,
- a mű digitális feltöltéséről szóló nyilatkozat, mely szerint a jelen támogatásfelhasználásával létrehozott, kiadott mű (előadásokat is ideértve) vonatkozásában Támogatott kötelezettsége, hogy a mű adatait digitális formában az MTA KIK Magyar Tudományos Művek Tára (a továbbiakban: MTMT) rendszerébe, illetve PDF/A formátumban az MTA KIK REAL repozitóriumába vagy a vonatkozó elnöki határozat szerinti repozitóriumába feltölti a megjelenést követően 30 napon belül.
- adatkezelési-nyilatkozat: a pályázó írásbeli nyilatkozata annak
tudomásulvételéről, hogy személyes adatai kezelésének a jogalapja törvényben meghatározott közfeladat ellátása, az adatkezelés célja a pályázat lefolytatása, és kijelenti, hogy megismerte és tudomásul veszi az MTA Titkársága és MTA (mint Adatkezelők) közös adatkezelési tájékoztatóját (GDPR 13. cikk szerinti tájékoztatást), amely a www.mta.hu honlap alján a „Hasznos információk” menüpont alatt érhetők el.
- A pályázó AAT-ban rögzített személyes adatait (név, elérhetőség) az Adatkezelő nyertes pályázat esetén a pályázat lezárását követő 2 évig, nem nyertes pályázat esetén 6 hónapig megőrzi. Az Adatkezelő a megőrzési idő leteltét követően a személyes adatokat törli.
2.3.5. Befogadó nyilatkozat, amelyet a befogadó intézmény vezetője és gazdasági vezetője ír alá.
2.3.6. Átláthatósági nyilatkozat a befogadó intézmény részéről.
A pályázó nevét és a rendezvény címét is tartalmazó, a pályázat 2.3.4 pontja szerinti Összevont nyilatkozat, a Befogadó nyilatkozat, valamint az Átláthatósági nyilatkozat eredeti, aláírt példányát el kell küldeni az MTA Titkársága Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya részére (1051 Budapest, Nádor utca 7.) Amennyiben a pályázó a Kormány rendeletében meghatározott, azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással (AVDH, vagy más minősített, személyes elektronikus aláírás) látta el az elektronikusan benyújtott nyilatkozatát, úgy nem szükséges annak papír alapú, aláírt példányát postázni.
A támogatás felhasználásával létrehozott mű vonatkozásában a Támogatottat illeti valamennyi személyhez fűződő és vagyoni felhasználási jogosultság, arra a Támogató nem tart igényt.
IX. A tudományos pályázatok érvényessége és a hiánypótlás feltételei
A tudományos pályázat befogadásáról az MTA vagy képviselője a pályázat beérkezését követő 7. napig tájékoztatja a pályázót - az általa megadott e-mail címen -, hogy pályázatának befogadásával annak érdemi elbírálási folyamata megkezdődött, vagy a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításra került.
Az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra vonatkozó tájékoztatásnak tartalmaznia kell az elutasítás okát.
A tudományos pályázat befogadása előtt vizsgálni kell (formai vizsgálat), hogy
1. a pályázó személye megfelel a jelen kiírás feltételeinek, a pályázó a kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik,
2. az igényelt támogatás összege eléri a minimálisan igényelhető, illetve nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket,
3. a kiírásban előírt dokumentumok az előírt tartalommal, aláírva, határidőre beérkeztek,
4. a pályázóval vagy a befogadó intézménnyel szemben nem áll fenn kizáró ok,
5. a jelen pályázati kiírásban és a vonatkozó államháztartási jogszabályokban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, a szükséges dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,
6. a benyújtott támogatás iránti kérelmében a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett.
Ha a tudományos pályázat nem felel meg a követelményeknek, az MTA Titkársága Elnöki és Alelnöki Titkársága Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya hiánypótlásra szólítja fel a pályázót az általa megadott e-mail címen. Hiánypótlásra a hiánypótlási felhívás kézhezvételét követő 5 munkanap áll rendelkezésére. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, vagy a hiányosságokat határidőn belül nem pótolja, a tudományos pályázat érvénytelennek minősül és nem kerül elbírálásra, melyről a pályázót az MTA Titkársága Elnöki és Alelnöki Titkársága Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya értesíti, az elutasítás okát a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának meg kell jelölnie.
X. Pályázati határidők, a tudományos pályázat elbírálása, döntés a támogatásról, a pályázók értesítése
A benyújtott tudományos pályázatokat a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a Tudományértékelési Elnöki Bizottságról szóló határozatával összhangban az MTA Tudományértékelési Elnöki Bizottsága által kijelölt albizottság mint szakmai zsűri 2 fordulóban értékeli.
Pályázati határidők
Pályázat: meghirdetése

2025/ I. forduló
2024. augusztus 16.
2025/II. forduló
2024. augusztus 16.

Benyújtási határidő:

2025/ I. forduló
2024. szeptember 30.
2025/II. forduló
2025. április 1.

A megpályázható konferencia időpontja:

2025/ I. forduló
2025. január 15. -
2025/II. forduló
2025. december 15.
2025. augusztus 1. - 2025. december 15.

A döntés várható időpontja:

2025/ I. forduló
2024. december 16.
2025/II. forduló
2025. június 30.


Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázati támogatás terhére csak 2025. január 1. és 2025. december 15. napja között kiállított számlákat lehet elszámolni. 2025. január 1. előtt kiállított számlát nem áll módunkban elszámolni.
Benyújtásnak elektronikus iratok esetén az EPK-ba történő feltöltés napja tekinthető, postai úton benyújtott iratok esetén pedig a feladás napja.
A tudományos pályázatok támogatásáról az MTA Elnöke dönt.
A pályázók részére a támogatási döntésről a döntés meghozatalát követő 30 napon belül az MTA Titkársága értesítést küld.
Befogadó intézmény, mint Kedvezményezett, részére a Támogató támogatói okiratot bocsát ki, amely alapján a támogatás egyösszegben, előleg formájában kerül biztosításra.
Értékelési szempontok (fontossági sorrendben)
1. A pályázó alkalmassága
- a pályázó tudományos teljesítménye kutatói karrierjének szakaszához mérten, a benyújtott leíró szakmai önéletrajz alapján
- a konferencián való részvétel várható hatása a kutató karrierjére nézve
2. A konferenciához való hozzájárulás minősége
- az aktív részvétel szintje: poszter, előadás, meghívott előadó vagy konferenciaszervezési közreműködés a tudományterület sajátosságainak figyelembevételével
- a bemutatni kívánt téma aktualitása
- a bemutatni kívánt téma mennyire eredeti, innovatív, kreatív
- az absztrakt kidolgozottsága, tudományos minősége
3. A konferencia rangja, jelentősége
- a konferencia szakmai presztízse, elismertsége
- a pályázó részvételének jelentősége a rendezvényen, a részvétellel járó szakmai elismerés mértéke
4. Konferenciarészvétel költsége
- reális költségterv
a konferencián való részvétel költségigénye mennyiben áll arányban annak szakmai jelentőségével
kutató, kutatóhely támogatása a konferencián való részvételhez
Az értékelés menete
Az MTA nemzetközi pályázatainak szakmai bírálatát a Tudományértékelési Elnöki Bizottság nemzetközi albizottsága végzi, melynek elnöke az MTA főtitkárhelyettese.
A TÉB nemzetközi albizottság tagjai az Elektronikus Pályázati Keretrendszer bírálói felületén a pályázatokat az alábbi kategóriákba sorolva minősítik:
A - feltétlenül támogatandó,
B - támogatandó,
C - esetleg támogatandó,
D - nem támogatandó.
A bizottság tagjai rangsorolják a pályázati anyagokat, a bizottsági ülésen döntenek a támogatásra javasolt pályázatokról, valamint a javasolt támogatási összegekről, törekedve a nagy tudományterületenként azonos sikerarányra a pályázók körében.
A támogatás felhasználása, beszámolás
A nyertes pályázók esetében az MTA Titkársága Gazdasági Igazgatósága a befogadó (a támogatott kutatót alkalmazó) szervezet részére az Ávr. 65/A. § (1) bekezdésének ba) pontjára figyelemmel támogatói okiratot bocsát ki.
Befogadó intézmény a támogatói okiratban meghatározottak szerint szakmai és pénzügyi elszámolást is készít a Támogató részére.
A sikeres tudományos pályázatot követően az Akadémia az MTA Titkárságán keresztül biztosítja az Áht. 33. § (3) bekezdés b) pont alapján a költségek fedezetét.
A támogatási összeget a Támogató támogatási előleg formájában biztosítja. A támogatást, utólagos elszámolási kötelezettség mellett a Támogató átcsoportosítja vagy átutalja a befogadó intézménynek.
A pályázó nem köteles a teljes keretösszeg kimerítésére.
A konferencia-részvételről készített szakmai beszámolót az utazást követő 8 munkanapon belül kell megküldeni a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya részére.
XI. Jogorvoslat
A tudományos pályázat eredményéről szóló döntés ellen érdemi jogorvoslatnak helye nincs.
A pályázattal kapcsolatban szakmai kérdésekben az MTA Titkársága, Elnöki és Alelnöki Titkárság Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya (e-mail: solymosi.beata@titkarsag.mta.hu, tel.: 06-1-411-6156), pénzügyi kérdésekben az MTA Titkárság Fejezeti és Intézményi Pénzügyek Osztálya (e-mail: fejezeti.penzugyek@titkarsag.mta.hu, tel.: 06-1- 411-6220) nyújt további tájékoztatást.
XII. További információk
Támogató tájékoztatja a pályázókat, hogy a Kincstár monitoringrendszert működtet a költségvetési támogatásokról, és közreműködik a költségvetési támogatások felhasználásának összehangolásában. A monitoringrendszerben nem rögzített támogatási döntés alapján érvényesen támogatás nem nyújtható. A Támogató a monitoringrendszerbe történő adatátadással gondoskodik a pályázati úton biztosított támogatás esetében a pályázati kiírás tárgyára vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről,
a támogatás felhasználásához kapcsolódóan bekövetkezett vagy a Támogató által megállapított, a támogatási jogviszonnyal, a támogatás rendelkezésre bocsátásával és a beszámolással kapcsolatos tényekre, körülményekre vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről. A monitoringrendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével törölhetők.
Közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási igényről meghozott döntést előkészítő és a döntéshozó személy, testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat.
Támogató a támogatás felhasználását az Ávr.-ben meghatározott rendelkezések alapján, a szerződésben rögzítettek szerint ellenőrzi.
A pályázati eljárás során a személyes adatkezelés célja, és jogalapja
a) A pályázó által megadott személyes adatokat a pályázati eljárás lefolytatása céljából, az MTA Titkárságán belül az Elnöki és Alelnöki Titkárság Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya kezeli. Ugyanezen személyes adatokat az MTA Titkárságának a szervezeti és működési szabályzata szerint hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei, valamint a pályázati eljárásában résztvevők feladataik teljesítéséhez megismerhetik. A pályázók személyes adatait az MTA Titkársága a támogatás pénzügyi elszámolásának céljából kezeli.
b) A személyes adatkezelés jogalapja, az MTA Tv.-ben meghatározott közfeladat ellátása, a GDPR 6. cikk (1) e) pontja alapján, miszerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges. Az MTA Titkársága és MTA (mint Adatkezelők) közös adatkezelési tájékoztatója (GDPR 13. cikk szerinti tájékoztatást) a www.mta.hu internetes oldal alján a „Hasznos információk” között érhető el.
c) A pályázó a személyes adataiban bekövetkezett változásokat a solymosi.beata@titkarsag.mta.hu e-mail címre jelezheti.
 

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem