Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma pályázata

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények, a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő könyvtárak - kivéve megyei hatókörű városi könyvtárak -, illetve egyházi könyvtárak - ODR könyvtárak, hazai és határon túli könyvtár szakmai szervezetek - Minősített könyvtár címmel rendelkező intézmények, valamint köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények

Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma pályázata


A Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

a. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy

b. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.
Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.
Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.

Pályázatot benyújtani az alábbi 7 témakörben lehet:
1. Pályázati cél: Állományvédelmi tevékenységhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 1 500 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208133/16

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények és állományvédelmi műhellyel rendelkező nyilvános könyvtárak.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján, a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1. - 2023. szeptember 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- szakmai anyagok (restaurátor és könyvkötő műhely tevékenységhez),
- mikrofilmezéshez szükséges nyersanyagok és segédanyagok,
- új eszközök beszerzése (műhelyek kapacitásának növelésére maximum 200 000 Ft/eszköz),
- levéltári dobozok, fényképek tárolására alkalmas tárolóeszközök (tasakok, dobozok).
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
Elszámolásra vonatkozó előírások:
A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.
TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

2. Pályázati cél: Egyedi dokumentumok restaurálása, állományvédelmi munkáinak támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 17 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 1 000 000 Ft.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208111/16

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények, a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő könyvtárak - kivéve megyei hatókörű városi könyvtárak -, illetve egyházi könyvtárak.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján, a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. szeptember 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:
- restaurátori tiszteletdíj.
A fenti tiszteletdíj kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
Elszámolásra vonatkozó előírások:
A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

3. Pályázati cél: Szakmai továbbképzések szervezése, lebonyolítása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium akkreditált képzéseket nem támogat, valamint a Kollégium a könyvtári területen kizárólag országos szakmai továbbképzések megvalósítását támogatja.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208104/16

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények, levéltárszakmai szervezetek, ODR könyvtárak, hazai és határon túli könyvtár szakmai szervezetek.
Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. október 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadói tiszteletdíj,
- szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
- utazási költség,
- bérleti díj (terembérlés, technikai eszközök díja),
- csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlására fordítható, valamint ásványvíz vásárlására, alapanyag beszerzésre nem).
A tiszteletdíj kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a pályázati döntés során a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

4. Pályázati cél: Levéltári könyvtárak állománybővítése.
Pályázni lehet a levéltári feldolgozómunkát és a levéltár- és történettudományi kutatást segítő magyar és idegen nyelvű kézikönyvek, szakkönyvek megvásárlására.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 300 000 Ft.
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208110/16
Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján, a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. szeptember 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- kiadványok vásárlása.
A pályázati cél megvalósítása során vásárolt kiadványok esetén - a pályázó számviteli nyilvántartásainak megfelelően kérjük a kérelem benyújtásakor a tervezett költség összegét "Dologi költségek" és/vagy "Nagyértékű eszköz beszerzése" soron feltüntetni a pályázati adatlapon.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

5. Pályázati cél: Levéltári kiemelkedő értékű, közérdeklődésre számot tartó iratok digitalizálása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium első sorban olyan levéltári dokumentumok digitalizálását támogatja, amelyek illeszkednek a Hungaricana közgyűjteményi portál levéltári tartalmaihoz, valamint amelyekben a sajtóanyagok és egyéb dokumentumok teljesszövegű, szabadszavas kereshetőséget biztosító digitalizálása biztosított. A Kollégium az újságoldalak képként való digitalizálását nem támogatja.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 18 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208122/16

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján, a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- digitalizálásra történő előkészítés tiszteletdíja,
- informatikai szolgáltatás (digitalizálás, adatbevitel, adatbetöltés, adatfeldolgozás, programozás, georeferálás, geokódolás, publikálás stb.),
- digitalizálás előkészítésének anyagköltsége.
Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.
A tiszteletdíj kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

6. Pályázati cél: Innovatív, új szolgáltatások kidolgozása, gyakorlati bevezetése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 500 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Altéma kódszáma: 208139/16

Pályázók köre: Minősített könyvtár címmel rendelkező intézmények, valamint köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények.
Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. október 1.-2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címén 5000 Ft-ot - mely magában foglalja a 27%-os Áfát is -, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (tételes kifejtése szükséges a részletes költségvetésben),
- nyomdaköltség,
- reklám- és propagandaköltség,
- dokumentációs költség,
- utazási költség,
- szakmai anyagköltség (a részletes költségvetésben tételes kifejtése szükséges),
- eszközbeszerzés,
- informatikai szolgáltatás.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A szakmai programhoz kapcsolódó kiadvány kereskedelmi forgalomba nem kerülhet.
A pályázati cél megvalósítása során vásárolt eszközök esetén - a pályázó számviteli nyilvántartásainak megfelelően kérjük a kérelem benyújtásakor a tervezett költség összegét "Dologi költségek" és/vagy "Nagyértékű eszköz beszerzése" soron feltüntetni a pályázati adatlapon.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

7. Pályázati cél: Számítástechnikai és digitalizálást szolgáló eszközök beszerzése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 12 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: pályázatonként maximum 1 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 208105/16

Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) levéltári intézmények.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az NKA Bizottsága 42/2021. (IV. 23.) számú határozata alapján, a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. szeptember 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- eszközbeszerzés,
- szállítási költség.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcíme/ke/n kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A pályázati cél megvalósítása során vásárolt eszközök esetén - a pályázó számviteli nyilvántartásainak megfelelően kérjük a kérelem benyújtásakor a tervezett költség összegét "Dologi költségek" és/vagy "Nagyértékű eszköz beszerzése" soron feltüntetni a pályázati adatlapon.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. augusztus 10-én éjfélig lehet.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2891-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.
https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/konyvtarak-es-leveltarak-220810/
A fenti pályázatot terjedelmi okok miatt rövidítettük. Az eredeti kiírás az NKA honlapján megtalálható. (A Szerk.)

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem