Közös Értékeink Program
- Határidő
- Érvényes
- Kategória
- Közművelődés
- Pályázhat
- Társadalmi szervezetek és alapítványok
Közös Értékeink Program
EURÓPA TÁMOGAT!
KÉPZÉSI FELHÍVÁS
Felkészülés a Fejlődésben+ pályázatra
A KÉPZÉSI FELHÍVÁS CÉLJA
A lebonyolítók fontosnak tartják, hogy a Közös Értékeink Program pályázati felhívásai mellett a pályázók felkészülését is támogassák, hogy képessé váljanak ötleteiket a program céljához jól illeszkedő pályázatok formájában benyújtani.
Jelen felhívás ezért egy féléves képzési-fejlesztési folyamatra hívja a hazai civil szervezeteket, amelynek során a lebonyolítók a Közös Értékeink Program soron következő - "Fejlődésben+" - pályázati felhívására való felkészülésben nyújtanak segítséget.
A képzésre jelentkezhetnek a Közös Értékeink Program felhívásaira (Partnerségben, Fejlődésben) korábban sikertelenül pályázó civil szervezetek is.
A kiválasztott jelentkezők egy csoportos fejlesztési folyamatban vehetnek részt, ami során képessé válnak a komplex helyzetelemzésre: feltérképezik saját és közösségük erőforrásait, illetve megfogalmazzák céljaikat. Segítséget kapnak abban is, hogyan tudják tevékenységüket a várt hatások felől megtervezni, és megfogalmazni, hogy ötleteik - megvalósulásuk esetén - minél hatékonyabban segítsék elő alapvető jogaink érvényesülését.
A "Fejlődésben+" felhívás a Közös Értékeink Program első pályázati felhívásából a "Fejlődésben" kategória megújított változata lesz. Mivel a felhívás főbb feltételei és sarokpontjai várhatóan nem fognak változni, kérjük, tájékozódásként egyelőre a már lezárult felhívás szövegét (https://kozosertekeink.hu/lezarult-palyazati-felhivasok) tanulmányozzák át alaposan!
A jelentkezés határideje: 2023 szeptember 18-e, 14:00.
Bővebben információ az alábbi linken:
https://kozosertekeink.hu/kepzesi-felhivas