Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozói szakembereinek

Határidő
Folyamatos
Érvényes
Pályázhat
Minden hazai gyermekétkeztetésben, idősétkeztetésben, kórházélelmezésben részt vevő közétkeztető (intézmény vagy közétkeztető cég)

Keressük Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit!

10 évvel ezelőtt, 2015-ben lépett hatályba a közétkeztetést megreformáló rendelet, melynek célja, hogy az azt igénybe vevők mennyiségileg és minőségileg is megfelelő étkeztetéshez jussanak, az ország egész területén.
A közétkeztetés nem működhetne lelkes és elhivatott élelmezésvezetők, dietetikusok, szakácsok és konyhásnénik/-bácsik nélkül, akik törődéssel, szakmai tudással és kreativitással élménnyé is formálhatják az étkezést.
Az ő munkájuk elismerése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) és a Magyar Kórházszövetség támogatásával hamarosan pályázatot hirdet „Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozói szakembereinek” megtalálására.
A pályázat célja
A pályázat célja, hogy a közétkeztetést igénybe vevők megmutathassák, hogy mennyire kedvelik az ellátásukban részt vevő szakembereket. A menzavendégek szavazatai alapján választjuk ki „2025 legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit”.
Az NNGYK három ellátási típusra vonatkozóan várja majd a dietetikusokra, élelmezésvezetőkre, szakácsokra, konyhásnénikre/-bácsikra vonatkozó pályázati anyagokat, az alábbi kategóriában:
- Legkedveltebb konyhásnéni/-konyhásbácsi (gyermekétkeztetés, idősétkeztetés)
- Legkedveltebb élelmezésvezető (gyermekétkeztetés, idősétkeztetés)
- Legkedveltebb szakács (gyermekétkeztetés, idősétkeztetés)
- Legkedveltebb dietetikus (gyermekétkeztetés, idősétkeztetés)
- Legkedveltebb dietetikus élelmezésvezető, szakács (kórház élelmezés)
A pályázók köre
Minden hazai gyermekétkeztetésben, idősétkeztetésben, kórházélelmezésben részt vevő közétkeztető (intézmény vagy közétkeztető cég) benyújthat majd egy vagy akár több pályázatot.
A szavazás menete
A pályázati anyagok beérkezését követően az NNGYK közzéteszi azokat és megnyitja a szavazási lehetőséget. A legtöbb szavazatot kapó 10 szakember másodmagával részt vehet majd az NNGYK által szervezett tankonyhai foglalkozást is magába foglaló tréningen és kitüntetésben részesül.
A szavazatot leadókat is jutalmazza az NNGYK: a voksolók sorsoláson vesznek majd részt, melyen közös tankonyhai főzésen való részvételt nyerhetnek.
https://merokanal.hu/palyazat2025/

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem