MindenKi más - képregény/instasztori pályázat

Határidő
Érvényes
Pályázhat
bárki

Pályázati felhívás
Egyesületünk „MindenKi más” címmel képregény/instasztori pályázatot hirdet, az esélyegyenlőség és az előítéletesség témakörében, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sztereotip gondolkodás és az egyenlőtlenség hátrányaira, veszélyeire. A művekkel a 14-24 éves korosztályt szeretnénk megszólítani, a pályaműveket is ebből a korosztályból várjuk.
Az „esélyegyenlőség” szót hallva sokan kizárólag a fogyatékossággal élőkre vagy a halmozottan hátrányos helyzetűekre gondolnak. Igen, az ezen csoportokhoz tartozókat is éri hátrányos megkülönböztetés, de nem kizárólag őket. A társadalmunkban domináns csoporthoz képest kisebbséghez tartozhat valaki a neme, az életkora, a bőrszíne vagy a vallása alapján is.
Az egyenlő esélyek megteremtésének első lépése, hogy ezeket az eltéréseket felismerjük, és elfogadjuk, hogy eltérőek a körülményeink és az adottságaink, így eltérő eszközökre lehet szükségünk ahhoz, hogy egy azonos célt mindannyian el tudjunk érni.

Mit jelenthet mindez a mindennapokban? Például azt, hogy egy kis faluban, vagy egy város hátrányos helyzetű iskolájában is felfedezik, ha valaki tehetséges, és kellő támogatást kap adottságai kibontakoztatásához. Például azt, hogy egy lány is lehet informatikus, vagy egy fiú is lehet balett-táncos, anélkül, hogy furcsán néznének rá. (Felnőttként már egyértelmű, hogy szükség van férfi táncosokra, és női mérnökökre, de kamaszkorban ezek a választások szembe mennek az elfogadott sztereotípiákkal.) Például azt, hogy egy látás- vagy hallássérült társunk is el tud jutni az egyetemi diplomáig, mert nem ütközik akadályokba az oktatás során.
De a pályázatban főként arra vagyunk kíváncsiak, hogy te hogyan látod, hogyan működik ez a te környezetedben? Hiszen a jogszabályok alapján ma elméletileg biztosított az esélyegyenlőség, de a társadalmunk működésében nem vált a napi gyakorlat részévé. Pályázatunk célja, hogy olyan mini képregények szülessenek, amelyek ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak. Az alkotás maga is egy-egy téma végiggondolására és átérzésre késztet. A befogadó pedig a maga érzéseivel és gondolatival egészíti ki a művet. Ez a párbeszéd sok értékes ötletet, nézőpontot megjeleníthet, önismeretünket és empátiánkat is fejlesztheti.
Pályázni olyan, 3-6 képkockából álló történettel/képregénnyel lehet, amely ezt a témát jeleníti meg. A megjelenítés technikai szempontból nem kötött, azaz állhat saját készítésű digitális grafikákból, fotókból, vagy szkennelt kézi rajzokból. A képregényt digitális formában JPG formátumban (A4-es méretben, 300 dpi felbontásban) kérjük. A file nevében szerepeljen a szerző neve és a mű címe. Egy pályázó két pályaművet küldhet be.
A beküldött mű kizárólag máshol meg nem jelent alkotás lehet, másodközlés nem lehetséges. A beérkezett pályázatokat nyilvános szavazás és szakmai zsűri bírálja el, a legjobbak bekerülnek a MindenKi Más Albumba, amely e-book formátumban jelenik meg.
18 évesnél fiatalabbak esetében szülői beleegyezés szükséges a részvételhez.
A nevezés határideje: 2025. január 15.
Nevezni a pályamű(vek), valamint a szerzői nyilatkozat (18 év alattiak esetében plusz a szülői nyilatkozat) beküldésével lehet.
A képeket és a nyilatkozatokat a perspectivaegyesulet@gmail.com címre várjuk.
 

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem