MOL-Új Európa Alapítvány Kozma Imre Gyermekgyógyító Program 2026

Határidő
Érvényes
Pályázhat
Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett alább felsorolt azon szervezetek jogosultak, amelyek létesítő okiratukban megjelölt és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött szövetségek; a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény hatálya alá tartozó egyházi jogi személyek

PÁLYÁZATI KIÍRÁS
MOL-Új Európa Alapítvány Kozma Imre Gyermekgyógyító Program 2026
Preambulum
A MOL - Új Európa Alapítvány a közfeladatai, illetve közérdekű céljainak hatékony megvalósítása során kiemelten fontosnak tartja a jogszabályban, illetve az alapító okiratában és támogatási politikájában meghatározott célokhoz kapcsolódóan a szociális, illetve karitatív segítő tevékenységek támogatását, különösen a tartósan, súlyosan beteg, ápolásra szoruló személyek - kiemelten gyermekek, fiatalok - valamint közösségeik, az előbbi csoportokat támogató intézményeknek, szervezeteknek támogatását, a betegek, ápolásra szorulók állapotának stabilizálása, javítása, valamint a rehabilitáció biztosítása érdekében, a támogató intézmények szolgáltatási színvonalának növelését, működésük előmozdítását. Az Alapítvány elkötelezett az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és szolidaritás, illetve az esélyegyenlőség alapelveinek hatékony megvalósítása iránt és felelősséget érez a jövő nemzedékeiért és a szociális segítségre szorulókért.
1. A pályázat kiírója (támogató) és lebonyolítója: MOL - Új Európa Alapítvány
2. A pályázat célja és célcsoportja
A fenti preambulumban foglaltakra tekintettel a MOL - Új Európa Alapítvány - mint a pályázat kiírója és lebonyolítója - pályázatot hirdet élmény- és művészetterápiás programok támogatására krónikus betegségben szenvedő, a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők, valamint fogyatékossággal élő gyermekek és fiatal felnőttek pszicho-szociális rehabilitációja érdekében.
Célcsoport:
Krónikus betegségben szenvedő, súlyos betegségből lábadozó vagy azzal tartósan együtt élő gyerekek (például vérképzőrendszeri, daganatos, légzőszervi, emésztőrendszeri, hormonális, mozgásszervi betegséggel vagy fogyatékossággal élő gyerekek stb.), illetve a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők (például sajátos nevelési igényű gyermekek, közeli hozzátartozót gyászoló vagy egyéb traumát átélt olyan gyermekek, akik gyermekjóléti alapellátás vagy szakellátás keretében intézményes ellátásban részesülnek, lakóhelyük a 300 leghátrányosabb helyzetben lévő településen, vagy szegregátumban van,  állami gondoskodásban vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek) 18 éves korig.
Figyelem! A 18 éves korhatár alól kivételt képeznek a fogyatékossággal élők[1], számukra 30 éves korig tervezhetők a programok.
3. A pályázat benyújtására jogosultak
A pályázat benyújtására a Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett alább felsorolt azon szervezetek jogosultak, amelyek létesítő okiratukban megjelölt és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják:
Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött szövetségek;
a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény hatálya alá tartozó egyházi jogi személyek.
A jogosultak fentiekben meghatározott körére tekintettel felhívjuk a gyermek-egészségügyi intézmények figyelmét, hogy a pályázat benyújtására közvetlenül maga az intézmény nem, kizárólag az intézményt fenntartó, avagy vele jogviszonyban álló alapítvány vagy egyéb szervezet jogosult.
A programok lebonyolításáért felelős szakembereknek rendelkezniük kell a megfelelő zeneterápiás, művészetterápiás, lovasterápiás stb. végzettséggel, illetve a kutyaterápiás foglalkozások esetében a MATESZE által kiállított tanúsítvánnyal, mint terápiás kutya és felvezetője. A megfelelő végzettségeket igazoló dokumentumokat a pályázat mellékleteként kérjük beküldeni, a megvalósításban résztvevő valamennyi szakember önéletrajzával együtt.
Nem pályázhatnak: Nem bejegyzett szervezetek, magánszemélyek, pártok, szakszervezetek, vállalkozások, beleértve a nonprofit gazdasági társaságokat is.
Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, aki:
a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte;
a támogatói okirat megkötésének feltételeként jogszabályban, vagy az Alapítvány belső szabályzatában, illetőleg a pályázati kiírásban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
a pályázatot hiányosan nyújtotta be, a pályázatban előírt dokumentumok nem megfelelően kerültek kitöltésre, nem olvashatóan és nem cégszerű aláírással aláírva kerültek beadásra,
egy korábbi támogatással nem megfelelően számolt el az Alapítvány felé.
Ugyancsak nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye:
bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;
alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.
4. Pályázati kategóriák
Művészetterápiás programok: vizuális eszközök, zene, mozgás segítségével történő, önkifejező, alkotó, kreatív, egyéni vagy csoportos foglalkozások, amelyek segítséget nyújtanak a probléma lélektani hátterének megállapításában, azok feldolgozásában, a személyiség egészségesebbé válásában, az egyén környezetével való kapcsolatának rendezésében.
Élményterápiás programok: a személyes pozitív élményeken, tapasztalatokon, befogadáson keresztül, új megküzdési módok kipróbálásán és elsajátításán, korrekciós élményeken keresztül segítik a fenti célok elérését.
5. Elnyerhető támogatási összeg
A pályázat nyílt pályázatként kerül meghirdetésre, amelyen egy pályázó csak egy jelentkezést nyújthat be. A pályázatban forint összegben kell megadni az igényelt támogatási összeget. A pályázatonként elnyerhető, egy összegű támogatás felső határa 5 000 000 forint. A pályázaton rendelkezésre álló maximális keretösszeg: 150 000 000 forint.
Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja a jogot, hogy a beérkezett pályázatok fényében dönt a keretösszeg teljes körű felhasználásról vagy módosításáról és az egyes támogatások mértékéről.
6. A támogatás formája:
Vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, mely támogatást előfinanszírozás formájában nyújtja az Alapítvány.
7. A támogatás terhére elszámolható költségek
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
bérleti díj/kölcsönzési díj,
csoportos étkeztetés, étkezés
megbízási díjak és egyéb bér jellegű kiadások (szakmai feladatokban szorosan közreműködők bére, megbízási díja),
kép- és hangrögzítés, streamelés (fotó-, videó-, hangfelvétel készítése stb.),
anyagköltség, készletbeszerzés (kizárólag a szakmai programmal szoros összefüggésben),
nyomdaköltség,
szállásköltség,
szállítási költség,
utazási költség (pl. repülőjegy, csoportos busszal utazás, de a saját autós benzinköltség nem tartozik a támogatási körbe).
Nem használható fel a támogatás:
a megvalósítandó programban a pályázó szerv vezetőjének, képviselőjének bérezésére, megbízási díjára nem számolható el a támogatás.
nem számolható el olyan szolgáltatási költség, mely olyan szerződő partnertől kerül igénybevételre, ahol a pályázó szerv vezetői vagy alkalmazottai, vagy ezen személyek hozzátartozói tulajdonosi vagy vezetői pozícióban vannak
Pontos előírás arra nézve, hogy mely költségek számolhatóak el és kerülnek elfogadásra jelen pályázat keretén belül és milyen módon szükséges azokkal elszámolni a Pályázónak, a MOL - Új Európa Alapítvány honlapján található Pályázati és Egyedi Támogatási Kézikönyvben található.
8. Támogatási időszak
A Pályázó által a pályázatban megjelölt, 2026. szeptember 1. és 2027. július 31. A Támogatott a Támogató által rendelkezésre bocsátott támogatást a pályázati kiírási szerinti támogatási időszakban használhatja fel. A részletes támogatási feltételek az egyes támogatottakkal kötött szerződésben kerülnek rögzítésre.
9. A pályázatok beadásának határideje
A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. 23:59 óra
A MOL –Új Európa Alapítvány felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázat benyújtására a 10. pontban megjelölt Támogatáskezelő rendszeren keresztül van lehetőség. Amennyiben a rendszer használatához a pályázónak segítségre, információra van szüksége, azt a MOL –Új Európa Alapítvány munkatársai munkanapokon 9-16 óra között tudják biztosítani. A benyújtási határidő elmulasztására az Alapítvány nem fogad el kimentési kérelmet. A határidőt követően benyújtott pályázatot a MOL –Új Európa Alapítvány be nem nyújtottnak tekinti.
10. A pályázatok benyújtásának módja
Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be!
Pályázatot benyújtani kizárólag a MOL-Új Európa Alapítvány Támogatáskezelő rendszerén keresztül van lehetőség regisztráció után a következő felületen: https://palyazat.muea.hu. Ehhez segítséget a következő oldalakon találnak:
https://molujeuropaalapitvany.hu/palyazatok/palyazati-felulet - támogatáskezelő rendszer kézikönyv, támogatási kézikönyv
Az egyes dokumentumokra vonatkozó feltételek:
Szkennelés során a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére kell törekedni, azonban fontos az olvashatóság
A fájlok mérete max. 2 MB nagyságú lehet fájlonként,
A fájlok elnevezésében (pályázó rövid neve és dokumentum típusa ékezetek nélkül, pl.: Kis_Adam_adatlap) a legkisebb karakterszámra kell törekedni, hogy az megnyitható legyen.
Csak az elektronikusan teljesen kitöltött, olvashatóan beszkennelt és aláírással ellátott melléklet kerül elfogadásra.
Az igényelt támogatás összeget ezer forintra kerekítve kell megadni.
11. Pályázati dokumentáció 
A Pályázati Kiírás az Alapítvány honlapján (https://molujeuropaalapitvany.hu) és támogatáskezelő rendszerének honlapján (https://palyazat.muea.hu) jelenik meg.
A pályázati dokumentáció részeként kérjük az alábbi dokumentumok maradéktalan kitöltését és benyújtását (ahol a pályázati kiírás melléklet felhasználását írja elő, annak teljes körű kitöltésével és aláírásával kell eleget tenni). Az igényelt támogatási összeget forintban, ezer forintra kerekítve kell megadni.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázati felhívásban megjelölt mellékleteket úgy, hogy az előírt mellékletekből mellékletenként (!) megfelelő elnevezéssel a sablonoknak megfelelően egy-egy pdf. (minden más jpg. stb. kiterjesztés nem elfogadható) kiterjesztésű fájlt kell készíteni, melyek csak az előírt formában kerülnek befogadásra. Amennyiben minden melléklet egy fájlban vagy egy melléklet külön oldalanként külön fájlokban kerül beszkennelésre, az nem kerül elfogadásra. Az elküldés előtt végezni kell egy ellenőrzést, hogy a pdf. kiterjesztésű állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a mellékletek olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja.
1. Pályázati adatlap - a támogatáskezelő rendszeren belül kitöltendő Pályázó köteles az adatlapon más szervezethez benyújtott támogatási igényét vagy más szervezettől elnyert támogatását feltüntetni. Pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi, hogy hiányos vagy valótlan nyilatkozat esetén eleshet a támogatástól.
2. Nyilatkozat köztartozásról, támogatási kérelemhez, adatkezelésről - támogatáskezelő rendszeren keresztül letöltendő, majd aláírva visszatöltendő
3. ÁFA nyilatkozat - támogatáskezelő rendszeren belül kitöltendő
4. Részletes költségterv- a támogatáskezelő rendszeren belül kitöltendő
5. A teljes megvalósítandó program Pénzügyi terve - - a támogatáskezelő rendszeren belül kitöltendő
6. A pályázó aláírásra jogosult képviselőjének ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírási-mintája/aláírási címpéldánya, ezek hiányában a képviseleti jog egyéb módon történő, hitelt érdemlő igazolására alkalmas okirat, amely a pályázó szervezet adatai mellett tartalmazza az aláírásra jogosult tisztségének, beosztásának a megnevezését is (amely, ha nem magyar vagy angol nyelvű, akkor annak magyar vagy angol nyelvű fordítása is csatolásra kerül)
7. Éves pénzügyi beszámoló (Könyvvizsgálói jelentéssel ellátott, aláírt 2025. évi éves pénzügyi beszámoló, mely, ha nem magyar vagy angol nyelvű, akkor annak magyar vagy angol nyelvű fordítása is csatolásra kerül. (Ha a 2025. évi éves pénzügyi beszámoló nem áll rendelkezésre, akkor 2024. évi éves beszámolót kell küldeni. Ha nem könyvvizsgálatra kötelezett a pályázó szervezet, 2025-ös lezárt főkönyvet szükséges csatolni)
8. Nyilvántartó hatóság/bíróság által kiállított a pályázó szervezet nyilvántartásban szereplő adatairól készült, 30 napnál nem régebbi hiteles másolat, kivonat vagy bizonyítvány, amely tartalmazza legalább a pályázó nevét, működési formáját, székhelyét, nyilvántartási számát, adószámát, valamint a pályázó képviseletére jogosult személy nevét és tisztségét vagy beosztását (amely, ha nem magyar vagy angol nyelvű, akkor annak magyar vagy angol nyelvű fordítása is csatolásra kerül).
9. A program szakmai vezetőjének, illetve lebonyolító szakembereinek szakmai önéletrajza, végzettséget igazoló dokumentumai (a programok lebonyolításáért felelős szakembereknek rendelkezni kell a megfelelő zeneterápiás, művészetterápiás, lovasterápiás stb. végzettséggel ill. kutyaterápiás foglalkozások esetében a MATESZE által kiállított tanúsítvánnyal, mint terápiás kutya és felvezetője), és ehhez kapcsolódóan az érintett személyes adatainak kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozata (ld. Nyilatkozatok).
A mellékletek kitöltéséhez részletes információt a honlapon található pályázati kézikönyv nyújt.
Figyelem! A leadott pályázati dokumentációk tekintetében hiánypótlásra nincs lehetőség, kérjük ennek megfelelően, kellő körültekintéssel adják le a pályázati anyagokat.
12. A pályázatok elbírálása, értékelésének szempontjai:
A pályázatok értékelésekor az Alapítvány Kuratóriuma kiemelt figyelmet szentel az alábbi szempontoknak:
a pályázó szervezet korábban elért eredményei;
a pályázattal érintett célcsoport igényei;
a program specifikus volta;
a célkitűzések realitása;
a várható hatás;
a program körülményei, helyszíne, eszközei, ütemezése;
az alkalmazott módszerek;
a program vezetőinek képzettsége, jártassága tapasztalata;
a pénzügyi tervezés.
Az alábbi esetekben a pályázat nem kerül befogadásra, és további érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül:
a pályázó nem a felhívás 9. pontjában meghatározott határidőn belül nyújtotta be a pályázatát;
a pályázó nem tartozik a felhívás 3. pontjában meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe;
az igényelt költségvetési támogatás összege meghaladja a maximálisan igényelhető mértéket,
a pályázati határidőn belül benyújtott dokumentumok nem az előírásoknak megfelelő részletezettséggel és/vagy tartalommal és/vagy aláírással kerülnek beküldésre, vagy valamely előírt dokumentum nem került benyújtásra.
13. Döntés és a pályázók értesítése
A pályázati támogatásokról a végső döntést a MOL-Új Európa Alapítvány Kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2026. július végéig. Az eredményről minden pályázót írásban, a támogatáskezelő rendszeren keresztül értesít az Alapítvány.  
A támogatási kérelmek a MOL-Új Európa Alapítvány Támogatási politika és szabályzatának (a továbbiakban: „Szabályzat”) 8. pontjában részletesen kifejtett döntési folyamat alapján kerülnek elbírálásra. A Szabályzat 8. pontja alapján a kuratórium döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.  A szabályzatokkal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a MOL-Új-Európa Alapítvány hivatalos honlapján (https://molujeuropaalapitvany.hu/) érhető el.
14. A támogatási összeg folyósítása 
Az Alapítvány a támogatási összeget a szakmai együttműködéshez köthető szerződés aláírását követően előfinanszírozás formájában utalja át a szerződésben meghatározott feltételekkel.
A Támogatottak az aláírt szerződésben megfogalmazottaknak megfelelően kötelesek a támogatások felhasználásához kapcsolódóan szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást benyújtani a támogatási időszak leteltével az aláírt szerződésben meghatározott határidőben.
15. A támogatás elszámolása
Az elszámolás menetéről, szükséges dokumentációról az Alapítvány Támogatási kézikönyvében található részeletes információ: https://molujeuropaalapitvany.hu/documents/kozzeteteli-lista/MUEA_egyedi-es-tamogatasi-kezikonyv_240424.pdf
16. Nyilvánosság
A támogatott az Alapítvány logóját, mint támogatót feltünteti a pályázattal érintett tevékenység megvalósítása során használt kommunikációjában, kapcsolódó kiadványaiban, honlapján, közösségi média oldalain stb.
További információ kérhető:
A pályázati kiírással kapcsolatos szakmai kérdéseket: gyermekgy@molujeuropaalapitvany.hu
A támogatáskezelő rendszerrel kapcsolatos kérdéseket: tamogataskezelo@molujeuropaalapitvany.hu 

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem