#támogatjukatenniakarást
- Határidő
- Érvényes
- Pályázhat
- Társadalmi szervezetek és alapítványok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Loco-Motiv Közösségi Alapítvány Nagykanizsa
1. Mi a LocoMotiv Közösségi Alapítvány?
A Loco-Motiv Közösség Alapítvány egy 2021-ben alakult civil szervezet, amelynek célja, hogy helyi, közösségi adományokból olyan tevékenységeket támogasson, vagy valósítson meg, ami a helyi közösség érdekeit szolgálja.
#támogatjukatenniakarást
NA,MOST EZT EGYSZERŰBBEN LEFORDÍTVA...
8 lelkes, helyi összefogott és elindult pénzt gyűjteni a kapcsolatrendszerében és azon kívül. Ezek lennénk mi (a továbbiakban Alapítvány). Gondoltuk, hogy nem szeretnénk mindig csak azt hallani:
- olyan jó lenne, ha nálunk is.
- persze máshol ez is van.
- ha lenne rá forrásunk, akkor
Valósítsunk meg terveket és álmokat úgy, hogy ehhez helyben adják össze (a minket támogató helyiek, vállalkozások, stb.) a forrást.
TÁMOGATJUK A TENNI AKARÁST!
2. A céljaink
Szokatlan lehet megszemélyesítve - mint 3 mesehőst - látni egy alapítvány céljait.
De igazán így tudsz vele azonosulni.
Melyik vagy Te?
CITY TÜNDÉR: Mindig nyitott szemmel jár a világban, észreveszi, ha valahol baj van. Lehetsz elesett, beteg, segítségre szoruló, idős, fiatal, gyerek, egyedülálló, családos, kisiskolás vagy nyugdíjas, ha segítségre van szükséged, keresd Őt!
- GREEN GERILLA: Nála senki nem zöldebb. Lézerszemmel vesz észre minden kihágást, amely a környezet ellen irányul. Szigorúsága mellet végtelenül gondoskodó és odaadó. Imádja a természetet, lehajol minden virághoz, állathoz, megölel minden fát.
- (H)ŐSLAKOS: Neki mindenki egyformán számít! Kizárólag közösségben hajlandó létezni. Imád minden rendezvényt, fesztivált, közösségi eseményt! Nem a buli hajtja, hanem az összetartozás érzése. Szereti a városát és szeretné, ha minden itt élő ugyanolyan jó helynek látná, mint ő.
Ők voltak a mi 3 hősünk. Ők testesítik meg az Alapítvány céljait és azt, hogy melyek azok a cselekvési irányok amelyek mentén a működésünket és a tevékenységünket szervezzük.
3. A pályázati felhívás célja és a támogatható tevékenységek
programokat/akciókat támogatja.
Ennek megfelelően támogatható a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és „zöld” témakörökben:
- helyben megvalósuló „zöld” akciók
- kis léptékű „zöld fejlesztések”
- workshopok
- helyi jelentőségű témában közösségi média kampányok annak megvalósítása nem lenne lehetséges.
Kiemelten támogatott tevékenységek:
- Társasházak, lakóközösségek több családot is érintő közös virágosítási, zöldítési akciója
- Egy elhanyagolt városi zöldfelület, vagy épített környezetben lévő, magára maradt
ágyások, virágládák közösségi rendbetétele, zöld fal létrehozása, és „örökbe fogadása” (vagyis a rendszeres gondozás biztosítása)
(Természetesen városi tulajdon esetén a városi főkertésszel egyeztetve, és a város hozzájárulását kérve. A pályázatban elegendő igazolni, hogy a kapcsolatfelvétel megtörtént)
- Növény csere-bere program (akár kerti növények, akár szobanövények legyenek a célpontban) „Zöld-workshop sorozat” szervezése a lakosságnak (pl. hatékony balkon kertészkedés, fenntartható háztartás, stb.)
4. Elszámolható költségek
A támogatásból elszámolható költségek:
1. Igénybe vett szolgáltatások:
- résztvevők/fellépők/közreműködő szakemberek díja megvalósításhoz kapcsolódó
- egyéb szolgáltatások díja (pl: őrzés-védelem, szállítás stb.)
2. Anyagköltség:
- díjak (pl: hatósági díjak)
- a programok megvalósításához kapcsolódó anyagok (palánták, csemeték, magok, stb), és eszközök (ültető eszközök, kellékek, stb) költsége
3. Bérleti díjak:
- technikai feltételek biztosításához (pl.: terem bérlet, eszköz bérlet, stb.)
- megvalósításához szükséges speciális eszközök
4. Marketing és kommunikáció:
- a program/tevékenység népszerűsítéséhez kapcsolódó online- és offline kommunikációs költség
5. A projektek megvalósítása
A projektet 2025. június 30-ig kell megvalósítani.
A megvalósítás tervezett dátumáról legalább 1 héttel a megvalósítás előtt tájékoztatni szükséges az Alapítványt.
6. A pályázat finanszírozása
A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg: 2.000.000,- Ft
Az egy pályázatra adható maximális támogatás összege: 500.000 Ft
A projektek megvalósítását az Alapítvány 100%-ban támogatja.
7. A pályázók köre
A támogatásra a következő pályázók nyújthatják be az igényüket:
- Nagykanizsán működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, informális közösségek (klubok, baráti körök, lakóközösségek stb.) - > nem szükséges, hogy bejegyzett formája legyen a csoportnak. FONTOS, hogy működjetek együtt, legyen egy közös célotok.
- Nagykanizsai székhelyű és Nagykanizsán működő civil szervezetek (egyesület, alapítvány, non-profit kft.),
Nem pályázhatnak: egyházi, for-profit- és politikai szervezetek, valamint szakszervezetek, és önkormányzatokból álló civil szervezetek.
8. A pályázatok benyújtásának előfeltétele szervezett pályázati tájékoztató rendezvényen.
A rendezvény dátuma: 2025. február 26.
A rendezvény helyszíne: Halis István Városi Könyvtár
A rendezvényre regisztrálni a következő címen lehet a szervezet és a résztvevő(k) nevének megadásával: locomotivnk@gmail.com
9. A pályázat benyújtásának módja
A támogatási kérelmet a pályázati adatlap kitöltésével lehet benyújtani. A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva elérhető: https://locomotivnk.hu/palyazataink/uj-palyazati- felhivas--zold-akciokra
A pályázati adatlapot 2 féle formában kérjük megküldeni e-mailen:
- aláírt és szkennelt formátumban
- szerkeszthető word formátumban
A pályázat benyújtásának címe: locomotivnk@gmail.com
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. március 10.
10. Az elbírálás menete
A pályázatot az Alapítvány Kuratóriuma bírálja el 2024. március második felében.
A pályázat eredményéről minden pályázót e-mailen értesítünk.
A korábbi évektől eltérően a támogatásról az Alapítvány Támogatói Okiratot állít ki, amelyet kizárólag az Alapítvány kuratóriumi elnöke ír alá. A Támogatói Okirat e-mailen, szkennelt formátumban kerül megküldésre a nyertes pályázók részére.
11. A támogatás módja
A támogatást egy összegben és előre utalja át az Alapítvány a kedvezményezett bankszámlájára.
12. Az elszámolás módja
A támogatással a kedvezményezett a megvalósítást követő 15 napon belül köteles elszámolni. Az elszámoláshoz szükséges:
- az Alapítvány által meghatározott tartalommal beszámoló a rendezvényről (kb. max: 2 A/4 oldal terjedelemben)
- a rendezvényen készült JÓ MINŐSÉGŰ fotódokumentáció (10 db fotó)
- a támogatás felhasználását igazoló számlák másolatának és azok kifizetésének igazolása.
13. További információk
Amennyiben a pályázat benyújtásával kapcsolatban további kérdésük lenne, vagy információra van szükségük, úgy a következő elérhetőségen fordulhatnak hozzánk:
Loco-Motiv Közösségi Alapítvány Nagykanizsa
Cserti Csilla - 30/395-10-45
locomotivnk@gmail.com