Törőcsik Mari emlékmű - Pályázat
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Újbuda egykori díszpolgára kiemelkedően fontos szereplő a kerületünk életében. A XI. Kerület Újbuda Önkormányzata éppen ezért tiszteletére, emlékének őrzésére nyílt pályázatot hirdet közterületi emlékhely létrehozására.
Határidő
(3 év)
Érvényes
(3 év)
Kiíró
Kategória
Pályázhat
Kiírás szerint
minden olyan alkotó jelentkezését, aki tud kapcsolódni a kerület célkitűzéseihez, szeretne hozzájárulni Törőcsik Mari emlékének őrzéséhez, és az emlékműnek mind a tervezési, mind a kivitelezési folyamatát el tudja látni
A pályázat
Törőcsik Mari emlékmű - Pályázat
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Újbuda egykori díszpolgára kiemelkedően fontos szereplő a kerületünk életében. A XI. Kerület Újbuda Önkormányzata éppen ezért tiszteletére, emlékének őrzésére nyílt pályázatot hirdet közterületi emlékhely létrehozására.
"A nehéz napokon azt kívánom mindenkinek, hogy gondoljanak a múlt szép napjaira és a jövő szép napjaira."
- Ezt az üzenetet küldte a színésznő 85. születésnapján az újbudaiaknak. Törőcsik Mari a kerület egykori lakójaként szívén viselte Újbuda sorsát. Számos kerületi rendezvényt megtisztelt részvételével, interjúiban többször méltatta egykori lakóhelyét, otthonát. Emlékének őrzésére a kerület vezetése 2021-ben parkot nevezett el a színésznőről. Ennek helyszíne a lakók szavazatai alapján a Feneketlen tó közvetlen szomszédságában álló terület lett. Most ezt az emlékőrzési folyamatot folytatjuk azzal, hogy a parkban a színésznő személyének, tehetségének adózó emlékmű létrehozását kezdeményezzük.
A tervezett emlékhellyel kapcsolatos legfőbb elvárás, hogy az Törőcsik Mari életpályájának sokféle irányára reflektáló köztéri alkotás legyen, amely igazodik a művésznő nyitott, korát meghaladó életfelfogásához, barátságos személyiségéhez, ugyanakkor illeszkedik a parkos, zöld környezetbe és kapcsolatot tud teremteni az arra járókkal, a fiatalabb és idősebb generációkkal egyaránt.
A pályázatra várjuk minden olyan alkotó jelentkezését, aki tud kapcsolódni a kerület célkitűzéseihez, szeretne hozzájárulni Törőcsik Mari emlékének őrzéséhez, és az emlékműnek mind a tervezési, mind a kivitelezési folyamatát el tudja látni.
A díjazásra rendelkezésre álló keret összesen bruttó 5 000 000 Ft.
A pályázási határidő 2023. október 31.
A pályamunkák elbírálásait 10 tagból álló szakmai zsűri végzi. A zsűri elnőke Szabó Levente, építész, tanszékvezető egyetemi tanár; társelnöke dr. László Imre, Újbuda polgármestere; a tiszteletbeli zsűrielnök Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze. A zsűri tagjai: Erő Zoltán, Budapest főépítésze; dr. Szerdahelyi Márk művészettörténész; Tihanyi Dominika, tájépítész; Szegedy-Maszák Zoltán, egyetemi tanár; Pelle Zita, építész; Schreffel János, Újbuda főépítésze; Büki László, Újbudai Önkormányzat városgazdálkodási igazgató.
A leendő emlékmű helyszíne: 1114, Budapest, Törőcsik Mari park.
Bővebb információ és pályázási lehetőség: https://torocsikmariemlekhely.ujbuda.hu/