Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíj

Határidő
Érvényes
Pályázhat
magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató

Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíj


Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíj pályázati felhívás
Jelentkezz a második alkalommal megvalósuló Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíjra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség támogat.

Ez a budapesti Amerikai Nagykövetség által támogatott, és a Cultural Homestay International vízumszponzor, valamint a Camp Leaders által megvalósított program lehetőséget biztosít azoknak a magyar fiataloknak, akik földrajzi, szociális vagy anyagi helyzetük miatt nem tudtak eddig részt venni a Summer Work and Travel (SWT) programban. A program kifejezetten azoknak az egyetemistáknak szól, akik bár tanultak angolul, mégsem érzik elég erősnek az angoltudásukat.

A Summer Work and Travel program lényege, hogy a hallgatók a nyári szünetükben egy tradicionális amerikai gyerektábort működtető nemzetközi csapat tagjaként ismerkedhetnek meg az amerikai kultúrával, és anyanyelvi környezetben fejleszthetik angol nyelvtudásukat. Az AFSWT program abban különbözik a tradicionális SWT programtól, hogy a költségeket az ösztöndíj fedezi, és a kiválasztást követően a résztvevők egy online angol nyelvi felkészítő kurzuson vesznek részt.

Az ösztöndíjas résztvevők a nyár során, minimum 10 hetet töltenek az Egyesült Államokban, figyelembe véve az ösztöndíjas jelentkező preferenciáit és a fogadó tábor működési dátumait. A legkorábbi kiutazási dátum 2023. május 20., a legkésőbbi hazautazás pedig 2023. szeptember 11. lehet.

Az ösztöndíj tartalmazza:
- a retúr repülőjegyet az Egyesült Államokba csomagdíjjal és illetékkel együtt;
- a vízum költségeket (vízumdíj, Sevis-díj, vízumhoz szükséges dokumentum);
- az egészségbiztosítást 90 napra;
- az online angol felkészítőt.
A költségek fedezésén felül, a fogadó táborok 1450 USD zsebpénzt biztosítanak a programban részt vevő ösztöndíjasok számára.

Kik jelentkezhetnek az ösztöndíjra?
A jelentkezés során figyelembe kell venni a Summer Work and Travel program mindenkor érvényben lévő vízum szabályait, azaz az ösztöndíj lehetőségre azon magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató jelentkezhet, aki:
- aktív, nappali tagozatos, felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezik alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben a 2022/23-es tanév tavaszi félévében;
- 2023. június 1-ig betöltölti a 19. életévét, de nem tölti be a 30. életévét;
- legalább egy lezárt aktív félévvel rendelkezik 2023. március 1. előtt;
- a tantárgyainak legalább felét teljesíti minden félévben;
- rendelkezik legalább társalgási szintű angol nyelvtudással (nyelvvizsga megléte nem feltétel), illetve vállalja az online nyelvi felkészítő teljesítését;
- korábban még nem vett részt amerikai kulturális csereprogramon;
- vállalja, hogy az ösztöndíj elnyerését követően 2 évig aktívan részt vesz a Camp Leaders és a U.S. Embassy Budapest alumni rendszerében, illetve biztosítja ehhez elérhetőségét.

Emellett, mivel a pályázat kimondottan szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak szól, a pályázóknak a 2021/22 vagy 2022/23 tanév legalább egyik félévében rendelkeznie kell rendszeres szociális támogatásra jogosultságról szóló igazolással. (Az igazolás lehet a saját felsőoktatási intézményük, vagy a Hallgatói Önkormányzat által kiállított igazolás. A jelentkezéshez elegendő a Neptunban küldött szociális támogatás odaítéléséről a képernyőfotó is, amennyiben a pályázó egyértelműen beazonosítható, azonban az igazolást a folyamat során pótolni kell).

A pályázat benyújtása
Pályázni folyamatosan lehet az ösztöndíj kihirdetésének napjától, 2023. április 30-ig, vagy a rendelkezésre álló helyek betöltéséig.
Pályázni kizárólag a https://www.campleaders.com/hu/afswt-osztondij oldalon leadott regisztrációval lehet. A pályázat benyújtása ingyenes.
Visszamenőlegesen pályázni nem lehet, tehát aki már megkezdte jelentkezését (regisztrált) a Camp Leaders amerikai nyári diákmunkára a www.campleaders.com/hu oldalon az nem nyújthatja be jelentkezését a pályázat oldalán.

A pályázatokkal kapcsolatos döntés
A jelentkezéseket érkezési sorrendben kezeljük, a pályázat feltételeinek megfelelő hallgatók azonnal jogosulttá válnak az ösztöndíjra, amint sikeresen végigértek a jelentkezési folyamaton és a Camp Leaders Ösztöndíjas Programszerződést aláírták. A pályázat leadásának időpontja az elektronikus szerződés aláírásának időpontjával lesz azonos, amennyiben minden szükséges adat és dokumentum azt megelőzően benyújtásra került.
Az ösztöndíj programban maximum 70 hallgató vehet részt.

Kiegészítő információk
Az ösztöndíj értéke készpénzre nem váltható és csak abban az esetben használható fel, ha az azt elnyert hallgató a Camp Leaders Ösztöndíjas Programszerződésben foglaltakat betartja és annak értelmében sikeresen részt vesz a Programban 2023. május 20. és szeptember 14. között.
A jelentkezés beadásával a hallgató hozzájárul ahhoz, hogy az ösztöndíjas program megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát a Campleaders Hungary Kft. és a budapesti Amerikai Nagykövetség az ösztöndíjas program megvalósítása érdekében kezelje.

A hallgatók kérdés esetén a hungary+osztondij@campleaders.com e-mailcímen, vagy munkanapokon 9:30 és 16:30 között a +36-70-466-0842 telefonszámon érdeklődhetnek a Campleaders Hungary Kft-nél.

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem