Tartalomjegyzék

Infografika-pályázat dr. Buday László emlékére

A Csányi Alapítvány méltó módon kíván megemlékezni a hazánk fejlődését, valamint tudományos és kulturális gyarapodását kiemelkedő mértékben szolgáló elődeinkről. Az Alapítvány Pécsi Közösségi Háza dr. Buday László statisztikusnak, a KSH korábbi igazgatójának egykori szülőháza. Ezért először 2023-ban, dr. Buday László születésének 150. évfordulója alkalmából a Csányi Alapítvány a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH), a Magyar Statisztikai Társasággal (MST) és a Honismereti Szövetséggel (HSZ) közösen hagyományteremtő tanulmánypályázatot hirdetett.

Kiírás szerint

bárki, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik valamely hazai felsőoktatási intézményben (BA, MA, osztatlan, PhD) és legfeljebb 25 éves

A pályázat

Infografika-pályázat dr. Buday László emlékére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Infografika-pályázat dr. Buday László emlékére
A Csányi Alapítvány, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Magyar Statisztikai Társaság
(MST) és a Honismereti Szövetség (HSZ) a KSH korábbi igazgatójára,
dr. Buday Lászlóra emlékezve statisztikai infografikakészítő-pályázatot hirdet.

1. A pályázat háttere és célja

A Csányi Alapítvány méltó módon kíván megemlékezni a hazánk fejlődését, valamint tudományos és kulturális gyarapodását kiemelkedő mértékben szolgáló elődeinkről. Az Alapítvány Pécsi Közösségi Háza dr. Buday László statisztikusnak, a KSH korábbi igazgatójának egykori szülőháza. Ezért először 2023-ban, dr. Buday László születésének 150. évfordulója alkalmából a Csányi Alapítvány a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH), a Magyar Statisztikai Társasággal (MST) és a Honismereti Szövetséggel (HSZ) közösen hagyományteremtő tanulmánypályázatot hirdetett. A pályázat sikerét követően az Alapítvány a fenti szervezetekkel együtt minden évben meghirdette a Buday-pályázatot, ahová 2026-ban mezőgazdaság, nemzetközi összehasonlítás és időmérleg témakörök egyikében infografika alkotására hívják a kiírók a pályázni vágyó, felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatókat a statisztikai adatok értelmező, vizuális megjelenítésének ösztönzése érdekében.

2. Pályázati feltételek

Pályázók köre: a pályázaton részt vehet bárki, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik valamely hazai felsőoktatási intézményben (BA, MA, osztatlan, PhD) és legfeljebb 25 éves. A pályázaton nem vehetnek részt a pályázatot kiíró szervezetek munkatársainak közeli hozzátartozói.
Egy pályázó maximum 1 pályaművet nyújthat be.
A részvétel díjtalan.

3. Téma és adatok felhasználása

A pályázók feladata egy infografika elkészítése az alábbi témakörök egyikében: mezőgazdaság, nemzetközi összehasonlítás vagy időmérleg.
Az alkotásokat a Központi Statisztikai Hivatal, illetve igény szerint az Eurostat vagy valamely, statisztikát előállító nemzetközi szervezet adatainak felhasználásával kell elkészíteni (lásd az I. mellékletet). A pályázat célja az adatok egyedi szempontú, kreatív és közérthető bemutatása.

Adatforrás: kizárólag a KSH, a KSH Könyvtár és az Eurostat vagy valamely, statisztikát előállító nemzetközi szervezet honlapján közzétett hivatalos adatok használhatók.

Az infografika mellett a kiírók kérnek egy rövid, maximum 2000 karakteres leírást (MS Word-dokumentum) az alkotásról, amely bemutatja az alkalmazott technikákat, szoftvereket, a kifejezni szándékozott főbb üzeneteket és az adatok forrását.
Az infografikán forrásmegjelölés gyanánt elegendő annyit feltüntetni, hogy pl. „Forrás: KSH”, míg a pályaművet leíró Word-dokumentumban pontosan szerepeltetni kell az adatforrásokat (internetes linkek megadásával).

Pályázni az alábbi témakörök egyikének kidolgozásával lehet (ezen belül javasolt témakörök):

1. Mezőgazdasági statisztika

  • Mely vármegyék a legproduktívabbak hektáronként?

  • Hogyan változott a mezőgazdaság az EU-csatlakozás óta?

  • Van-e kapcsolat a mezőgazdasági foglalkoztatottság és a népességfogyás között?

  • Ahol erős az agrárium, ott lassabb-e az elvándorlás?

  • Hogyan hat a klímaváltozás a mezőgazdasági hozamokra?

  • Milyen a kapcsolat a termelési mennyiség és az élelmiszerárak között?

  • Mekkora szerepe van ma a mezőgazdaságnak a háztartási jövedelemben?

  • A mezőgazdaság elsősorban kiegészítő vagy fő megélhetés?

  • Hogyan hat a technológia a termelékenységre?

2. Nemzetközi összehasonlítás

  • Magyarország vs. EU - népesedési folyamatok

  • Termékenységi ráta alakulása (Magyarország vs. EU-átlag)

  • Elöregedés üteme

  • Jövedelmi különbségek és szegénység

  • Relatív szegénységi ráta

  • Regionális különbségek (pl. Budapest vs. vidék)

  • Munkáshelyzet, betegsegélyezés, társadalmi problémák elemzése

  • Egészségi állapot nemzetközi összehasonlításban

  • várható élettartam

  • egészségben eltöltött évek

  • munkásegészségügy, betegségek statisztikája

  • halálozási okok

  • Oktatási szint és gazdasági teljesítmény kapcsolata

  • felsőfokú végzettség aránya

  • PISA-eredmények

  • munkaerőpiaci hatások

  • társadalmi fejlődés statisztikai megközelítése

3. Időmérleg

  • Háztartási munka értéke

  • Mennyit „dolgoznak” az emberek fizetés nélkül (pl. főzés, takarítás)?

  • PISA-eredmények

  • munkaerőpiaci hatások

  • társadalmi fejlődés statisztikai megközelítése

  • Munka-szabadidő egyensúlyának változása (két korszak között)

  • Többet dolgozunk-e ma, mint régen?

  • Nőtt vagy csökkent a szabadidő?

  • Társadalmi, demográfiai különbségek az időfelhasználásban

  • Másképp használják-e az idejüket:

    • férfiak vs. nők?

    • fiatalok vs. idősek?

    • aktívak vs. nyugdíjasok?

  • Vidék vs. város időfelhasználása

  • Másképp telik-e egy nap falun és városban?

  • Több-e az utazási idő a városokban?

  • Arányaiban mivel telik az idő a különböző településformákon?

4. Technikai és formai követelmények

Formátum: pdf-fájl, maximum 20 MB.
Felbontás: minimum 300 dpi, A3-as méret (297 x 420 mm).
Nyelv: a pályaművek nyelve magyar.
Szoftverhasználat: bármilyen grafikai szoftver használható (pl. Canva, Photoshop), de a végső műnek saját alkotásnak kell lennie. Mivel a kiírók az adatelemzési és értelmezési készségeken túl a pályázók egyéni kreativitását is értékelni kívánják, a mesterségesintelligencia-eszközök használata (ideértve az egyes programok MI-t használó funkcióit is) nem megengedett. Hasonló okból az egyes programok által felkínált infografika-sablonok használata sem javasolt.

5. Beadási feltételek

Beküldési határidő: 2026. szeptember 25., 23:59.
Beküldés módja: elektronikus úton a palyazatok@csanyialapitvany.hu e-mail-címre.
Az e-mail tárgymezőjében feltüntetendő: „Infografika-pályázat 2026 - [Pályázó Neve]”
Mellékletként csatolandó: az infografika (.pdf), valamint a rövid leírás az alkotásról (.doc, docx).

A pályázatokat a szervezők a szerzők anonimizálása után továbbítják a zsűritagoknak, így azok elbírálása kizárólag önálló értékük alapján történik.

A pályázatból kizárható az a pályázó, aki:

  • hiányos vagy a formai követelményeknek nem megfelelő pályázatot nyújt be;

  • határidőn túl küldi el a pályázatát;

  • más szellemi termékét sajátjaként tünteti fel (plagizál);

  • mesterséges intelligencia segítségével létrehozott pályaművet nyújt be;

  • a pályázat lebonyolításában közreműködő valamely szervezet munkatársának közeli hozzátartozója;

  • a pályázatban kiírt feltételeknek nem felel meg.

6. Értékelési szempontok

A pályaműveket szakmai zsűri értékeli az alábbi szempontok szerint:

Adatok pontossága és hitelessége (20%)

Vizuális megjelenés és design (20%)

Érthetőség és világos kommunikáció (20%)

Kreativitás és eredetiség (20%)

Szakmai igényesség és összhatás (10%)

A kísérődokumentum (leírás a pályaműről) tartalma (10%)

7. Díjazás

  1. helyezett: 150.000 Ft

  2. helyezett: 125.000 Ft

  3. helyezett: 100.000 Ft
    A helyezetteknek járó jutalmak mellett különdíj is elnyerhető:
    30.000 Ft és ajándékcsomag a KSH részéről.

8. Szerzői jogi és felhasználási feltételek

Eredetiség: a pályaműnek a pályázó saját, eredeti alkotásának kell lennie. Harmadik fél szellemi tulajdonának engedély nélküli felhasználása tilos.

Jogok: a pályázó a pályamű beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a szervezők a beküldött műveket díjmentesen felhasználhatják promóciós, oktatási vagy egyéb, nem kereskedelmi célokra, a pályázó nevének feltüntetésével.

Az infografika beküldésével egyidejűleg a szerzőnek a kiírást közzétevő oldalon elérhető nyilatkozatok aláírásával és visszaküldésével nyilatkoznia kell egyrészt arról, hogy a pályaművet máshol nem publikálták (ideértve az elektronikus megjelenéseket és a közösségimédia-bejegyzéseket is) és ilyen célzattal máshová nem is nyújtotta azt be, másrészt arról is, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez.
Plágium: plágium gyanúja esetén a pályázat érvénytelen, és a pályázót kizárják a versenyből.

A szervezők a pályázat díjazottjait legkésőbb 2026. október 16-áig elektronikus úton értesítik.

A díjátadó ünnepségre, egy konferencia keretein belül, 2026. november 6-án kerül sor a KSH székházában, Budapesten (II. kerület, Keleti Károly u. 5-7.). A rendezvény házigazdája 2026-ban a Magyar Statisztikai Társaság.

9. Adatvédelmi nyilatkozat

A pályázók személyes adatait a szervezők kizárólag a pályázat lebonyolítása céljából kezelik, harmadik félnek nem adják át. A pályázat lezárását követően az adatokat törlik.

10. Egyéb rendelkezések

Módosítás joga: a szervezők fenntartják a jogot a szabályzat módosítására, amelyről a pályázókat időben értesítik.

A pályázati felhívással kapcsolatban felmerülő további szakmai kérdések esetén

Horváth Balázs, a Magyar Statisztikai Társaság főtitkára a horvath.balazs8910@gmail.com e-mail-címen vagy a +36-20-587-5166-os telefonszámon készséggel áll rendelkezésre.

A pályázattal kapcsolatos további információ:

Gál András, mentor, Csányi Alapítvány

Mobil: +36-70/422-8810
E-mail: gal.andras@csanyialapitvany.hu

Várjuk a pályaműveket! Jó munkát kívánunk!