JÓ JÓbudán!

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- Budapest III. kerületében bejegyzett székhellyel rendelkező és a kerületben tevékenykedő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok); - Budapest III. kerületében működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, informális közösségek

JÓ JÓbudán!


Pályázati kiírás
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti második támogatási pályázatát, amellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális csoportok munkáját segíti.
Alapítványunk célja, hogy összekössünk helyi ügyeket, helyi erőforrásokkal, azaz óbudai civil kezdeményezéseket és közösségeket támogassunk, ezzel erősítve a kerületi civil aktivitást és az adományozói kultúrát, növelve a helyi összefogást és a helyi társadalom erejét.
Pályázatunkat Budapest III. kerületében működő közösségeknek írjuk ki, a lakóközösségek életét javító, a közösségtől leszakadó generációk, csoportok bevonását, illetve az élhető, szerethető és fenntartható óbudai lakókörnyezetet célzó kezdeményezések támogatására.
Olyan, helyi közösségek által megvalósítani kívánt projekteket várunk, amelyek kapcsolódnak a JÓbuda Közösségi Alapítvány céljaihoz, az óbudai környezet javításához, a közösségek erősödéséhez, a generációk közötti szálak erősítéséhez, Óbuda civil életének gazdagításához, a helyi erőforrások közösségi célú felhasználásához.

Kik pályázhatnak?
- Budapest III. kerületében bejegyzett székhellyel rendelkező és a kerületben tevékenykedő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok);
- Budapest III. kerületében működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, informális közösségek.
Nem pályázhatnak: egyházak, for-profit, vagy politikai szervezetek, szakszervezetek.
Ha a pályázatot benyújtó közösségetek nem bejegyzett civil szervezet, jelöljetek meg egy szervezetet, vagy a közösség egyik tagját, aki vállalja a projekt pénzügyi lebonyolítását. Ebben az esetben a lebonyolítóval kötünk szerződést és az ő bankszámlaszámára utaljuk a támogatási összeget.

Milyen projekteket támogatunk?
- olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek közterületen valósulnak meg, vagy épp annak fejlesztésére, szebbé, közösségibbé és fenntarthatóvá tételére irányulnak;
- olyan helyi programsorozatok szervezését és/vagy civil hálózatok létrehozását, amelyek összehozzák az embereket, közösséget kínálnak a magányosan élők számára, segítséget nyújtanak a rászorulóknak;
- olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek helyben hasznosulnak és magán vagy céges adományokból hosszabb távon is fenntarthatók lehetnek, ezáltal terjesztik a civil adományozás kultúráját;
- olyan helyi kezdeményezéseket, jó gyakorlatokat, amelyek példát mutatnak az egyének vagy közösségek ökológiai lábnyomának csökkentésére, a fenntarthatóbb életvitel megvalósítására;
- olyan összefogásokat (tanulókörök, közösségteremtő akciók, programsorozatok), amelyek hosszú távon is összekapcsolják a kerületben élőket/dolgozókat/tanulókat.

Nem támogatunk:
- politikai szervezeteket közvetve vagy közvetlenül támogató, állami és önkormányzati feladatkörbe tartozó, illetve gazdasági hasznot hozó tevékenységeket;
- olyan projekteket, amelyek egyéb forrásból a projekt megkezdéséig már támogatást kaptak.

A projektek megvalósításának időszaka:
2023. május 15. és 2023. december 31. között

Mekkora összegre lehet pályázni?
Projektenként maximum 250 000 Ft összegre.
Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.
A rendelkezésre álló teljes keretösszeg: 1 000 000 Ft. Fenntartjuk a jogot, hogy a pályaművek minőségétől függően a keretösszeg egy részét nem osztjuk ki.
A pályázatban nyújtott támogatáshoz önrész és/vagy saját erőforrás (önkéntes munka, saját forrás) biztosítása is szükséges!

A támogatást az alábbi jogcímekre lehet fordítani:
- kis összegű eszközbeszerzés a projekt közvetlen megvalósításához;
- helyiség- illetve eszközbérleti díj (eseti);
- szállítás;
- dologi kiadások (pl. növényvásárlás, alapanyag-beszerzés);
- szolgáltatások, szakértők díja;
- kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó kiadások (pl. grafikai munka, postaköltség, irodaszer, hirdetés);
- közös programokhoz szükséges belépődíj.

Hogyan nyújthatjátok be a pályázatot?
Az ITT elérhető pályázati adatlap (https://docs.google.com/forms/d/1vkT9ytRmIDZNKGzU9wNjtCVgSIVrbP6IQQwtp4fsFKA/edit) kitöltésével, melyet legkésőbb június 15. éjfélig várunk a palyazat@jobuda.hu e-mailcímre.
A pályázat beadása előtt konzultációs lehetőségeket biztosítunk, ezek időpontját előzetesen egyeztetjük. E-mailben is fordulhattok hozzánk kérdésekkel a beadási határidőig.

Hogyan értékeljük a pályázatokat?
A támogatásokról az alapítványunk kuratóriuma hoz döntést. Előnyben részesítjük azokat a projekteket, amelyek
- nem egyszeri esemény létrehozását szolgálják, hanem hosszabb távon terveznek hatni egy adott közösség fejlődésére, vagy egy adott közösségi környezet javítására, vagy a közösség életében korábban részt nem vevő csoport aktivizálódására;
- konkrét közösség kialakítását és/vagy megerősítését szolgálják.
Az eredményt 2023. július első felében egy közösségi esemény keretében hirdetjük ki, valamint a honlapunkon és a Facebook-oldalunkon is közzétesszük.

Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az eredmény kihirdetése és személyes kapcsolatfelvétel után kötünk szerződést.
A támogatást előfinanszírozás formájában, egy összegben, a pályázó szervezet/közösség bankszámlájára utaljuk.

Amit a pályázathoz tudnod kell:
A JÓbuda Közösségi Alapítvány egy helyi független támogató szervezet. Helyi forrásokból gyűjt adományokat a közösség ügyeinek, kezdeményezéseinek támogatására. Összekapcsolja az adományozókat a megvalósítókkal, ezzel fejlesztve a kerületi kapcsolatokat és a közösség iránti bizalmat. Ezért is törekszik az átlátható, jogszerű működés mellett folyamatos kapcsolattartásra és partneri együttműködésre a projektek megvalósítóival. Nem az adminisztráció a cél, hanem a pályázatban tervezett program sikere, ezért szükség szerint szakmai támogatás lehetőségét is biztosítja.
Várjuk a kerület életét jobbító ötleteket, projekteket!

Mottónk: "Mindenütt van hiány és mindenütt van többlet - kössük össze!"
https://jobuda.hu/

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem