Partnerségi együttműködések az ifjúsági területen / KA220-YOU

Határidő
Érvényes
Pályázhat
bármely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban székhellyel rendelkező, a partnerségben részt vevő szervezet/intézmény

Partnerségi együttműködések az ifjúsági területen (KA220-YOU)
Keretében a részt vevő szervezetek nemzetközi együttműködések terén szerezhetnek tapasztalatot, erősíthetik kapacitásukat és innovatív módszereket ismerhetnek meg és dolgozhatnak ki.
A partnerségi együttműködések pályázattípus elsődleges célja ifjúsági területen, hogy lehetőséget adjon a részt vevő szervezeteknek tevékenységük minőségének és ifjúsági relevanciájának növeléséhez, a partnerségi hálózataik fejlesztéséhez és megerősítéséhez, nemzetközi szintű kapacitásuk növeléséhez, valamint jó gyakorlatok fejlesztéséhez és megosztásához. E projektek szakmai megújulást is hozhatnak, és lehetőséget adnak szektorok közötti együttműködések kialakítására.
1. Szakpolitikai háttér
Az ifjúsági területen a partnerségi együttműködések kapcsán fókuszba kerülnek az Európai Ifjúsági Stratégia központi témái: kapcsolódás, elköteleződés, képessé tétel. A „kapcsolódás” a tapasztalatok, élmények megosztásáról, a szolidaritás megéléséről szól és elsősorban a mobilitási projekteken keresztül valósítható meg. Az „elköteleződés” főképp a fiatalok kulturális, gazdasági és közéletbe való bekapcsolódását jelenti. A „képessé tétel” pedig a fiatalok olyan eszközökkel való felruházása, amelyek segítségével lehetőségük lesz megosztani nézeteiket, véleményüket a róluk szóló kérdésekben, és ez által változást elérni.
Emellett kiemelten fontos a szektorközi együttműködések támogatása, melyeken keresztül lehetőség nyílik a különböző (oktatási és képzési, ifjúsági, illetve sport) területek, ágazatok közötti szinergiák kialakítására a fiatalokat érintő témákban, az ifjúsági részvétel népszerűsítésére, valamint a fiatalok – különösen a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatal társadalmi csoportok - aktív részvételének támogatására.
A partnerségi projektek kapcsán az ifjúsági szektor prioritásai:
- Az aktív polgári szerepvállalás, a fiatalok kezdeményezőkészségének és vállalkozói készségének előmozdítása, beleértve a szociális vállalkozást: célja, hogy előmozdítsa az aktív polgári szerepvállalást a fiatalok körében, és ezáltal erősítse a fiatalok kezdeményezőkészségét különösen szociális téren, továbbá támogassa közösségeiket. Az e prioritás alá tartozó projektek előmozdíthatják a vállalkozói készséget, a kreatív tanulást és a szociális vállalkozást a fiatalok körében. A kultúrák közötti párbeszéd, a sokféleség megismerése és elismerése, valamint a tolerancia előmozdítása kulcsfontosságú e prioritás szempontjából.
- Az ifjúsági munka minőségének, megújításának és elismerésének javítása: célja, hogy minden szinten előmozdítsa az ifjúsági munka, valamint az informális és nemformális tanulás elismerését és érvényesítését, valamint támogassa az ifjúsági munka minőségfejlesztését és megújítását.
- A fiatalok foglalkoztathatóságának erősítése: célja a fiatalok kulcskompetenciáinak és alapkészségeinek megerősítése. Az ifjúsági szektor fontos szerepet játszik a fiatalok felnőttkorba való átlépésének megkönnyítésében, többek között munkaerőpiaci beilleszkedésük támogatásában. E prioritás középpontjában a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok (köztük a NEET-fiatalok) befogadására és foglalkoztathatóságára irányuló tevékenységek állnak.
- A szakpolitika, a kutatás és a gyakorlat közti kapcsolat megerősítése: arra irányul, hogy az igények jobb alátámasztása és a szakpolitikai döntéshozatal megkönnyítése érdekében szorosabb kapcsolatok jöjjenek létre az ifjúsági szektor, a kutatás és a gyakorlat között. Célja elősegíteni a fiatalok helyzetének és az ifjúsági szakpolitikáknak a jobb megismerését Európában és azon kívül.
- Az európai ifjúsági szektor Ukrajnában folyó háborúra adott válaszának támogatása: Ez a prioritás olyan projektek megvalósítását segíti elő, amelyek célja az inkluzív megközelítések és gyakorlatok megvalósítása, megosztása és népszerűsítése az Ukrajnában folyó háború elől menekülő fiatalok és ifjúságsegítők, valamint azon ifjúsági munkát végzők körében, akik a befogadó országokban ilyen tevékenységekben aktívan részt vesznek.
A prioritások további részletei a pályázati útmutatóban olvashatók.
2. A pályázattípus célja
A partnerségi együttműködések pályázattípus elsődleges célja ifjúsági területen, hogy lehetőséget adjon a részt vevő szervezeteknek vagy intézményeknek a tevékenységük minőségének és ifjúsági relevanciájának növeléséhez, partnerségeik fejlesztéséhez és megerősítéséhez, nemzetközi szinten való működésükhöz szükséges kapacitásuk növeléséhez, valamint jó gyakorlatok fejlesztéséhez és megosztásához.
További célja, hogy európai szintű együttműködés, egymástól tanulás és tapasztalatok cseréje által támogassa innovatív módszerek fejlesztését, innovatív gyakorlatok átvételét és/vagy használatát, illetve közös kezdeményezések megvalósítását.
A projektek eredményeinek újra felhasználhatónak, mások által átvehetőnek kell lenniük, és a projekt méretével, hatásával arányosan az ifjúsági szektor rendszerszintű fejlesztését is szolgálniuk kell. A támogatott tevékenységek eredményeit helyi, régiós, nemzeti és nemzetközi szinteken is megosztani szükséges .
3. A pályázásra jogosultak köre
Pályázó lehet bármely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban székhellyel rendelkező, a partnerségben részt vevő szervezet/intézmény. Ebben a pályázattípusban a Tempus Közalapítványhoz csak a magyarországi székhellyel rendelkező szervezetek/intézmények pályázhatnak.
A pályázó szervezetek/intézmények akkor jogosultak a támogatásra, ha jogszerű bejegyzésük legalább két évvel a pályázati határidő előtt megtörtént.
Maximálisan benyújtható pályázatok száma pályázati határidőnként ebben a pályázattípusban: ugyanazon szervezet/intézmény (OID) pályázati határidőnként nem vehet részt pályázóként és partnerként együttvéve tíznél több, a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és az ifjúság területén benyújtott partnerségi együttműködés pályázatban. (Az utóbbi feltétel az összes említett szektorban benyújtott valamennyi partnerségi együttműködés pályázatra, illetve a pályázóként vagy partnerként történő részvételre együttesen vonatkozik.)

4. Megvalósítható tevékenységek
A partnerségi együttműködések keretében olyan tevékenységek valósíthatók meg, amelyek támogatják a tevékenységtípus céljainak elérését. A tevékenységeknek hozzá kell járulniuk a részt vevő szervezetek munkájának és kapacitásának fejlesztéséhez, gyakorlataik minőségének javításához, a partnerség megerősítéséhez, akár szektorközi együttműködés kialakításához. A tevékenységeknek illeszkedniük kell továbbá a részt vevő szervezetek és az ifjúsági terület gyakori szükségleteihez, prioritásaihoz, és lehetővé kell tenniük a résztvevők egyéni fejlődésén túl a szervezeti, szektorális átalakulást, teret adva az új megközelítések és fejlesztések bevezetésének.
A tevékenységek bármilyen, a projektben releváns formában megvalósíthatók, különféle hátterű, illetve a partnerség minden országából vagy akár csak 1-1 országból érkező résztvevő bevonásával, egyénileg vagy csapatban. A projekttevékenységeket „munkacsomagokra” kell bontani a pályázatban, külön munkacsomagba rendezve a projektmenedzsment tevékenységeket, elkülönítve azokat az egyéb megvalósítani kívánt projekttevékenységektől. Célszerű legfeljebb 5 munkacsomagra elosztani a tervezett tevékenységeket. A kapcsolatot a konkrét célkitűzésekkel és az elérendő eredményekkel minden egyes munkacsomag esetében egyértelműen igazolni szükséges.
A 12-36 hónapos partnerségi együttműködések minimum 3 – nem azonos országban működő – szervezet együttműködésével valósulhatnak meg.
5. A projektekbe bevonható partnerek köre
A partnerségi együttműködésekben részt vehet bármely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban, illetve a programhoz nem társult harmadik országban székhellyel rendelkező szervezet/intézmény. A programhoz nem társult harmadik országokban működő szervezetek/intézmények koordinátorként (pályázóként) nem, csak partnerként vehetnek részt a projektekben.
Rajtuk kívül a projektekben a partnerségen kívüli együttműködők, ún. „társult partnerek” is részt vehetnek, akik hozzájárulnak egyes specifikus tevékenységek, célok megvalósulásához, vagy pl. a projekt fenntarthatóságát támogatják.
6. Pályázati feltételek
A formai és tartalmi követelményeket a pályázati útmutató B) része tartalmazza.
7. A támogatás mértéke
A tevékenységtípus esetében úgynevezett „lump sum”, azaz átalányalapú a támogatás. Ennek értelmében a pályázók háromféle támogatási összeg közül tudnak választani, a projekt méretével összhangban, figyelembe véve a tervezett tevékenységeket és az elérni kívánt eredményeket. Az átalányalapú támogatás mértéke ennek megfelelően partnerségi együttműködések esetében:
- 125 000 euró vagy
- 250 000 euró vagy
- 400 000 euró.
8. A pályázás menete
A pályázás menetének részleteit a pályázati útmutató C) része tartalmazza.
9. A pályázatok beadásának határideje
- 2024. október 1. déli 12:00 óra (brüsszeli idő szerint)
11. Pályázati keretek
Az Erasmus+ program ifjúsági területén együttműködést célzó partnerségi tevékenységekre rendelkezésre álló decentralizált forrásai a 2024-es évben várhatóan az alábbiak szerint alakulnak:
- Partnerségi együttműködések: 2 080 752 euró
- Kis léptékű partnerségek: 648 685 euró
A pályázati keretek pályázati fordulónként tervezett felhasználásának mértéke az alábbiak szerint alakul:
1. forduló:
a. partnerségi együttműködések: : 1 040 376 euró
b. kis léptékű partnerségek: 324 343 euró
2. forduló:
a. partnerségi együttműködések: 1 040 376 euró
b. kis léptékű partnerségek: 324 343 euró

Kapcsolat
Tempus Közalapítvány
E-mail: info@tpf.hu
Telefon +36 1 237 1300
https://erasmusplusz.hu/erasmus_palyazattipusok_az_ifjusagi_teruleten/partnersegi-egyuttmukodesek-az-ifjusagi-teruleten-ka220-you

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem