A Civil Rádió podcast-sorozatának 3. epizódjában a kalóz időszakon túllépő, az időszakos
engedélyekkel meg-meg szólaló rádiós műhelyek kezdeti lépéseiről beszélgetünk.
A Budapesten a 98 MHz-en frekvenciamegosztással, elindult 3 közösségi rádió műsorkészítői
beszélnek az első legális adójuk felállításáról, kialakulásukról, önkénteseik megtalálásáról, a csapat-
és programépítéseikről.

Péterfi Ferenc (PF): A Civil Rádió podcast sorozatának harmadik epizódjában a kalózidőszakon túllépő, az
időszakos engedélyekkel meg-megszólaló rádiós műhelyek kezdeti lépéseiről beszélgetünk. A Budapesten a
98 MHz-en frekvenciamegosztással elindult három közösségi rádió műsorkészítői beszélnek az első legális
adójuk felállításáról, kialakulásáról, önkénteseik megtalálásáról, a csapat és programépítéseikről. Arról,
hogyan sikerült bevonni az érdeklődő szervezeteket és egyéneket, milyen felkészülések segítették az arculat
kialakítását. A podcastban a budapesti Tilos Rádió, a Fiksz Rádió és a Civil Rádió elindulásáról hallhatunk
részleteket. A sorozat szerkesztője Péterfi Ferenc.
Arról beszéltünk, hogy milyen küzdelmek voltak a megszólalásért, és hogy például a Tilosban, amikor elindult
a legális adás, és megszerveződött valamilyen módon a ti társaságotok, így utólag, hogy értékeled, hogy
nagyon sokféle irány volt, vagy volt egy sajátos arculat. Egyáltalán, az elinduláskor a hangok, hogy alakultak
ki? Vita volt, vagy erővel, hangerővel döntöttetek.

Simó György (SGy): Az én számomra egy meghatározó közösségi szerveződési társadalomban levési élmény
volt. Én azóta viszonylag sokféle szervezetnek a vezetésében vettem részt, de itt, a Tilos Rádióban tudatosan
úgy döntöttünk, hogy egy bázisdemokráciát működtetünk, ami azt jelenti, hogy több tucat, végül is
nagyságrendileg 80-100 embernek volt egyforma szavazati joga, és bázisdemokrata alapon működtettük a
rádiót.

PF: Tehát megegyezésig megy a dolog.

SGy: Igen. De közben meg egy bonyolult organizációt csináltunk, egyre több pénzre volt szükségünk, egyre
több tevékenység volt, egyre több mindent kellett egyeztetni, egyre nagyobb volt a felelősségünk, 12 órán át
műsort kellett produkálni. Rengeteg megbeszélnivaló volt, ki kellett alakítani szabályokat, folyamatokat, és
ezt nulláról csináltuk. Emlékszem az itt-ott-amott – például a szüleim kertjében – folytatott egész napos
vitákra, ahol alapszabályt fogadtattunk el egymással. Nem kiadtuk, hanem ott végig volt beszélve. És mindig
minden ilyen ügyben a Tilosban egy nagyon erős, agora alapú vita volt abban az időben, amikor én ott aktív
voltam. Elértük aztán egy idő után, hogy legyenek ügyvivők, vagy legyen kuratórium, annak, akit
odaválasztottunk, annak több munkája volt, de a közösség továbbra is ellenőrizte időnként.
Aztán megjelent egy-két fizetett alkalmazott, hiszen a stúdiót legalább rendben kellett tartani, mert a
műsorkészítés akkor is és szerintem azóta is teljes mértékben ingyenes, de magát az infrastruktúrát mindig
színvonalon kellett tartani. Ezek mind-mind-mind beszélgetésekben vagy vitákon át formálódtak. Ugyanígy a
rádió profilja, zenei arculata. A Tilosban indult a magyar elektronikus zenének egy nagy generációja. Abszolút
klasszikus alternatív kulturális intézmény volt a Tilos, tehát ott születtek a következő tizenéveket
meghatározó alkotók. Ugyanígy a Narancs és a Tilos szimbiózisában újságírók születtek, akik nagy karriert
futottak be. Ott az a Narancs nélkül nem ment volna, de általában mind a két helyen dolgoztunk.


PF: Eredetileg a Narancs talán előbb volt, nem?

SGy: Előbb volt, de volt, aki közülünk előbb volt tilososos, mint például én, és aztán narancsos, és volt
fordítva is.
A szöveges újságírós média csapat versus a zenét produkáló csapat között – az arányokról, hogy hogyan,
milyen zenét játszunk, mik a profiljaink, mik a témáink, mik az identitásunk – rengeteg önmagunk által
mediált beszélgetés volt.
Szóval ez egy nagyon-nagyon erős közösségi, szervezési, önszerveződési tapasztalás volt nekem, aminek sok
hasznát vettem később is, amikor már sokkal strukturáltabb szervezetekben dolgoztam.

PF: Van ma valami hiányérzeted, vagy néha visszatérési ambíciód?

SGy: Én egyszer visszatértem egy évre, és akkor a Supermannel csináltunk egy műsort. Azt kifejezetten az
élmény miatt csináltam, tehát én szerettem az élő reggeli adásnak a flow-ját. De aztán lett egyfajta
repetitivitás benne, a közönséggel való interakció már nem töltött el annyira. Mi műfajt teremtettünk a
reggeli műsorunkban – direktbe be lehetett telefonálni. Ettől nagyon élő, improvizatív dolog volt, de aztán ez
egy kicsit beállt egyfajta ismétlődésre. Én meg nyilván megöregedtem, meg eltávolodtam, meg más célom
volt. Szóval engem már annyira ez nem szórakoztatott. Nagyon sokan a mai napig csinálják ezt a műfajt a
nagy generációból, és én nagyon fel is nézek rájuk. Lenyilatkoztam máshol is, hogy én alapvetően
intézményszervezőként hoztam létre talán a legtöbbet. Intézményeket gründolok, amiknek egy fontos
eleme, hogy fennmaradjanak. Nagyon-nagyon nem szeretem azt, hogy Magyarországon elindulnak dolgok,
aztán megszűnnek. Nagyon szeretem azt, amikor valami évtizedeken át működik. És a Tilos ebből a
szempontból nekem egy nagy öröm és büszkeség, hogy az elején segíthettem kialakítani azokat a
metódusokat, folyamatokat, struktúrákat, garanciákat, hogy a Tilos a mai napig egy intézmény, aminek nem
csak frekvenciája van, hanem műsora van, sokkal több ember, érdekes emberek, új emberek dolgoznak ott.
Fenn tudja tartani magát anyagilag, nem szorul arra, hogy az államnál sorba álljon. Ezek nagyon-nagyon nagy
dolgok – pláne Magyarországon, úgyhogy erre a részre én örömmel gondolok, meg büszkén arra, hogy részt
vehettem benne.

PF: Kovács Orsi a Fiksz, majd a Fúzió Rádió képviselője.
Amikor szabályozottan, tehát a médiatörvény akkor kialakult kicsit nehézkes engedélyezési eljárása alapján
először keleti ORTT vagy OIRT frekvenciákat mértek ki, főleg vidéken indultak el rádiók: Debrecenben és
Szombathelyen már a pesti rádióknál korábban indult el a szabályozott rádió, tehát már volt sugárzási
engedély, frekvenciaengedély. Fiksz Rádió? Az első folyamatos működés ilyen engedély alapján három
rádiónak a frekvencia időbeli megosztásával ment. Ez a három rádió a Fiksz Rádió, a Tilos Rádió és mi, a Civil
Rádión voltunk. Erre hogy emlékszel?

Kovács Orsolya (KO): Ezt a CSÉ-ék (Cs. Kádár Péter) csinálták teljesen, de amikor elindultunk, hát azért az
nagy öröm volt. Én akkor benne maradtam a csapatban a téli adás után, és mindjárt elindultam én is egy
kollégával egy zöldműsorral, meg csináltunk egy Micimackó Klub nevű felolvasó műsort – ez gyerekeknek és
gyermekded lelkű felnőtteknek szóló felolvasóműsor volt vasárnap délelőtt, ahol a Micimackóból csináltunk
élő hangjátékot, meg hát nagyon jó, vidám, szabad, kötetlen beszélgetés volt klubtagokkal. Én kedden este 6-
tól 7-ig voltam, rettentően élveztem. Akkor ismerkedtem magam is a zöld civil mozgalommal. Maga a zöld
civil mozgalom is akkor bontakozott ki igazán.

PF: A te foglalkozásod is ilyen?

KO: Hát most már igen, de végül is akkor a Gönczöl Alapítványnál dolgoztam, szintén civil vonalon. Most
főkertész vagyok egy kerületi önkormányzatnál, tehát az én egész életem a zöld dolgokról,
természetvédelemről szól.

PF: Hogy működött akkor a Fiksz? Hogy hoztatok döntéseket, hogy határoztatok el dolgokat? Egy valaki
mondta, hogy mit kell csinálni, vagy összejöttetek valami közgyűlésre?

KO: Volt péntek délutánonként vagy esténként stábgyűlés, az önmagában egy nagyon jó közösségi élmény
volt, úgyhogy arra szívesen eljártunk, és ott találtuk ki mindig a következő heti műsorokat, megbeszéltük,
hogy valami programot szervezünk. Ezt az egészet egy egyesület, a Fiksz Egyesület égisze alatt csináltuk.
Sokan voltunk egyesületi tagok is, de hát nyilván az egyesületnek a vezetősége, a Csé, a Kalmár Gabi meg
még egy-két ember vitték a szervezeti oldalát.

PF: Dominánsan mi volt a jellemző a Fikszre? A műsor tartalmára vagy a műsor szervezésére vonatkozólag
kérdezem.

KO: Nagyon sok jó zenei műsor volt, abszolút hiánypótló műsorok, amik a nagy rádiókban egyáltalán nem
kaptak hangot. Akkor már voltak kereskedelmi rádiók is, amelyekben a jól hallgatható, könnyed stílusra
optimalizált zenék mentek, nálunk meg ment minden más, ami onnan kimaradt.

PF: Volt-e valami karakter, valamilyen sajátosság? Vagy turmix jellegű volt?

KO: Elég rendes turmix volt, de szerintem volt egy kicsit aktivista karaktere, amit a zöld vonalról én is
képviseltem. Voltak emberi jogi műsorok, éppen a CSé jóvoltából. A 90-es években nagyon színes volt ez a
civil szektor, és nagyon sokat bemutattunk mi is onnan, és nagyon sok ilyen-olyan szakértőt is bevontunk.
Igazából nem nagyon volt megkötöttség, hanem mindenki az érdeklődésének megfelelő dolgot vagy
vendéget hozott.

PF: Politikába belementetek-e, vagy kerültétek a párt- vagy a központi nagypolitikát?

KO: Igen, azt nyilván azt kerültük, pártpolitikába egyáltalán nem akarta belevonni magát a rádió. Szerintem
volt egy kissé balos, új balos közege az egésznek.

PF: Én is úgy emlékszem, hogy ez mindenképpen egy kritikus hangvétel volt.

KO: Igen, rendszerkritikus volt. De hát nem is tudom, akkor talán pont szocialista kormány volt.

PF: Igen, a második ciklusban 94-től MSZP-s kormány volt. Körülbelül éppen ekkor, a váltástól volt a nagy
időszaka ezeknek a rádióknak.

KO: Egy balos kormányt balról kritizálni... de hát valahogy megoldotta a rádió.

PF: Konfliktusokkal hogy voltatok? Került-e sor akár a stábon belül, akár a rádió és a külvilág közötti
konfliktusokra? Hogyan vívtátok meg ezeket? Egyáltalán: konfliktusos működés volt, vagy pedig mindig
mindenki nagy egyetértésben volt?

KO: Fénykorában ebben a rádióban is volt azért 40-50 műsorkészítő, ami már elég nagy szám ahhoz, hogy
óhatatlanul voltak kisebb-nagyobb viták meg ellentétek. De nagyon sokáig nem ez volt a jellemző, hanem az
együttműködés, közös programok. Például csináltunk egy külön fesztivált Fiksztivál néven.

PF: A rádióadáson kívül vagy azzal párhuzamosan.

KO: Igen. Nagyon élénk közösségi élet zajlott, aminek egy jó színhelye volt a rádió, de azon felül is sok kisebb
csapat összejárt a rádión kívül. Volt aztán konfliktus, inkább belső, a vezetőség és az önkéntesek között.
Régen volt ez már, meg nem is annyira szívesen emlékszem rá vissza, de alapvetően szerintem azért
alakultak ki konfliktusok, mert az önkéntesekben megfogalmazódott egy csomó olyan igény, amire a
vezetőség nem volt nyitott – fogalmazzunk így. És aztán ebből lettek konfliktusok, meg elkezdtünk más
irányokba is elmenni a finanszírozás terén. Emlékszem, hogy én is írtam egy pályázatot, amit meg is
nyertünk. Na mindegy, szerettünk volna előrébb lépni dolgokkal, de erre nem volt nyitottság a vezetőség
részéről, és aztán ebből lett a végén egy szakadás. Volt egy kisebb, és aztán volt egy nagyobb is.
PF: Hova vezetett a szakadás? Mi lett belőletek? Lett, ha jól emlékszem, egy kisközösségi rádió.
KO: Végül, amikor már nagyon nagy volt a belső ellenzék, mondjuk így, tehát az a társaság, amelyiknek egyre
több konfliktusa volt a vezetéssel, úgy döntöttünk, hogy akkor inkább csináljuk külön.
Thúróczy Gergely (TG): A Fix '95 október 8-án indult – a nemrég meghalt Kiss Ferenc, a Vízöntő együttes
zenészének számával, a címe Álom, álom. Én raktam föl lemezjátszóra, és ezzel elindult – úgy emlékszem,
talán vasárnap reggel 10-kor.

PF: Ez a folyamatos adás volt már…

TG: Igen, ez az osztott frekvencia volt. A 98 MHz-en éjjel-nappal ment az adás, de három rádió osztozott
rajta, a Tilos a Civil és a Fiksz. A három rádió a város három különböző pontján volt, tehát más-másképpen és
más minőségben lehetett fogni az adást Budapesten. Én közben már a Szabad Rádiók Magyarországi
Szervezeténél is dolgoztam, te voltál a főnököm. Először csak a SzARÁMASZER-nél, utána pedig ugyanott és a
Fixnél, de már mint polgári szolgálatos. Én mindhárom napon bejártam a Fixbe, tehát vasárnap hétfőn és
kedden, plusz pénteken volt a stábgyűlés. Jól érezte magát az ember ott eleinte, úgy két-három évig, aztán
egyre rosszabb lett. Voltak nekem is konfliktusaim, voltak ott mindenféle emberek, akiknek inkább a szájuk
járt, meg jó bulinak tekintették, lehetett csajozni, de a munkában kevésbé vettek részt. Azt hitték, hogy a
műsorkészítés az minden, holott egy csomó háttérmunka is volt. Voltak, akik ott építették a saját
karrierjüket. Elkezdett egy kicsit repedezni. Lehetett látni, hogy nem mindenki olyan lelkesen és odaadóan és
ingyen képzeli el ezt a munkálkodást. Miután kiléptem – ez 2001 márciusában volt, én is hallottam, hogy ott
másokkal is volt gond, és a végén az egész megszűnt, nem is tudom, mikor – 2003 vagy 2004 táján. De
kifejezetten jól indult, és annyiban igazi közösség volt, hogy minden betelefonálót én potenciális
műsorkészítőnek tartottam, tehát a hallgatókkal is volt közösség. Volt, hogy rejtvényeket adtunk föl, jelképes
nyeremények voltak – vettem egy doboz könyvet, és a nyertes kapott egy jó könyvet. Voltak táborok is,
házibulik. Vagy a műsorkészítők elmentek nyáron táborozni pl. Naszályba. Nekem egyszer felajánlották, hogy
legyek én a főszerkesztő. Mondtam, hogy én nem akarok főszerkesztő lenni. Én szeretek műsort csinálni,
találkozni néha műsorkészítőkkel, de a főszerkesztőség nekem nem pálya.

PF: Elmondtuk az előző részben, hogy a Civil Rádió időszakos adásokkal készült. Abban az időben volt egy
átmeneti médiatörvény, amely ideiglenes adásokra adhatott engedélyt, és mi 4-5 alkalommal ilyennel
próbálkoztunk, ez volt a próbaidőszaka és a megerősödése a Civil Rádió gondolatának, és egyszer csak
kaptunk egy frekvencia lehetőséget pályázat alapján, méghozzá 24 órában hárman, három rádió osztozott, a
Tilos Rádió minden éjjel, 12 órában este 10-től reggel 10-ig, mi négy napon keresztül nappal szóltunk, és a
harmadik rádió, a fix rádió három napon keresztül nappal szólt. Pár éven keresztül ez volt a szerkezet, ami
törvényileg megszabta a működésünket. Ezek a műhelyek hogy alakultak meg, az adás hogy épült föl?

Pákay Viktória (PV): Nekünk volt ez a délelőtt 10-től este 10-ig tartó időszakunk, és ezt tulajdonképpen két
nagy részre osztottuk. Volt egy úgynevezett délelőtti szerkesztő, meg egy délutáni szerkesztő, akinek az volt
a feladata, hogy azt az időszakot összefogja. 10-től 4-ig és 4-től este 10-ig – így volt a két blokk, a napi
szerkesztői blokk. Ebben voltak sávok, ahol voltak állandó műsorok, ezek lehettek zenés vagy beszélgetős
műsorok, és voltak úgymond' üres időszakok voltak – ide a napi szerkesztő hívhatott vendéget. Az ő feladata
volt ezt az időszakot kézben tartani, megbeszélni a szerkesztőkkel. Beszéltünk arról, hogy a rádiónak nagyon
fontos volt az, hogy civil szervezetek csináljanak műsort – ezekbe az üres sávokba nagyon sok civil
szervezetnek a képviselőjét hívtuk el és mutattunk be. Nagyon sok lehetőséget tudtunk adni ezekben az
idősávokban, illetve ezekben az állandó műsorokban arra, hogy a civil szervezetek bemutatkozzanak. A civil
szféra állandóan jelen volt a Civil Rádióban, ez nagyon fontos célkitűzés volt, amit mind a napi szerkesztők is, mind az állandó műsorok vezetői szem előtt tartottak. És azt is, hogy olyan embereket hívjunk el, akik sokat
tettek a közösségért, sokat tettek a civil szféráért. Itt és így tudta a rádió azt a küldetését beteljesíteni, amit a legelején megfogalmazott.

PF: Cselekvő embereket – róluk beszéltünk most – kerestünk. Hadd mondjak csak egy gondolatot: az is volt a különbözésünknek a szándéka, hogy a kereskedelmi, főleg az eladásra, a fogyasztásra rábeszélő vagy azt hirdető médiumok mellett mi egy másmilyen médium legyünk, amelyik elsősorban ezt az állampolgári
cselekvést, az öntevékenységet, akár szervezeti keretben, akár néhány ember összefogásából megvalósítsa.
Tehát ez volt, amiben talán nagyban különböztünk, hogy nagyon tudatosan ezt az emancipálódást, hogy
legyen cselekvő az ember, hogy felelős a saját sorsáért, ezt valamilyen módon példákkal, emberekkel és
ügyekkel is próbáltuk bemutatni.

Brüll Edit (BE): Ami az én számomra nagyon nagy élmény volt, azt hiszem, talán többünk számára, hogy
mennyire színes társaság csinálta a Civil Rádiót, hogy ki mindenki volt jelen: a 12 éves gyerek, aki
tudományos ismeretterjesztő műsort készített, a 70 éves ember, aki az idősek problémáival vagy bármivel
foglalkozott. Tehát életkorban iszonyú nagy szórás volt, de az egzisztenciális helyzetben is iszonyú nagy
szórások voltak. Volt hajléktalan, aki műsort csinált a Civil Rádióban hosszabb időn keresztül, volt
segédmunkás, volt látássérült, volt mozgásszervi fogyatékkal élő ember.

PF: Ezt hadd húzzam alá, hogy a társadalom olyan csoportjai, akik a periférián voltak sok tekintetben. most
például az utóbbi, a sérültséggel élők kapcsán jutott csak eszembe, ami szintén nem volt benne a médiában.
És nem csak arról van szó, hogy őróluk beszéltünk, hanem ők maguk lettek a műsorok készítői.

PF: Liling Tamás, a Handicap Alapítvány vezetője.
Liling Tamás (LT): Olyan emberek ügyeivel próbáltunk foglalkozni, akik valami fizikai, mentális, intellektuális
módon hátrányosabbak, vagy másabbak, mint az átlag, és ezért a társadalom vagy tolerálja, de általában
nem szól nekik. .
Ennek az alapítványnak ez volt a célja. És amikor Péterfi Feri egyszer megjelent, én már nem tudom, milyen
helyzetben voltunk ott valami civilek, akármi, akkor kiderült, hogy ő fortyog abban, hogy egy rádiót csináljon.
Ez a Civil Rádió megalakulása előtti időszak volt. Nekem az a vízióm támadt, hogy ha létezik egy ilyen rádió
majd, akkor miért ne lehetne ebbe a rádióba bevonni azt a gondolkodásmódot, amit mi képviselünk. És
akkor, amikora rádió már formálódott és alakult, akkor én is közelebb kerültem a Civil Rádióhoz. Ezzel a
hátsó gondolattal és ezzel a szándékkal voltam ott. Később elkezdtünk olyasmikkel foglalkozni az
alapítványon belül, hogy engem nagyon izgatott a média és a fogyatékossággal élő emberek kapcsolata. És
nem csak az a része, hogy hogy jelennek meg, hogy reprezentálódnak, hanem miért nincsenek ők ott, mint
műsorkészítők. Miért csak róluk szóljanak – ők szóljanak rólunk! És akkor ebből az apropóból én azt
gondoltam, hogy ezt lehet tanítani. Tehát, hogy egyszerűen mikrofont, kamerát kell adni a kezükbe, tanulják
meg, hogy hogy kell megszólítani az embereket, hogy tudják megjeleníteni ezeket a dolgokat. A Civil Rádióhoz még annyi volt a kapcsolódás, és ez már egy kicsit szorosabb volt, hogy akkor, amikor ezeket a képzéseket elkezdtük csinálni – és hát voltak olyanok, akik ezt végigcsinálták, sérültek, vakok, mindenféle
hátrányos helyzetűek – ezzel párhuzamosan akkor jött az a gondolat, hogy induljon a Civil Rádióban egy
olyan műsor, aminek végül is az lett a címe, hogy Handicap, és hogy erről szóljon, és ők csinálják. Így
bekapcsolódott néhány olyan ember, aki a mi képzésünkből folyt be a Civil Rádióba és műsorkészítővé vált.
Mindenféle olyan médiumot, ami a társadalom előtti megnyilvánuláshoz segíthet – írásban, hangban,
képben-hangban, nádi hegedűvel – próbáltunk elérhetővé tenni. Ilyen képzések, kurzusok voltak.

PF: Brüll Edit, a Civil Rádió egyik alapítója, szerkesztője.

BE: Tudtuk magunkban megtalálni azt a toleranciát, és reméltük, hogy a hallgatók is megtalálják azt a
toleranciát, képesek végighallgatni olyan embereket, akik fontos dolgokról beszélnek, ámde nehezen lehet
őket érteni, mert olyan betegségük van, ami miatt az artikulációjuk sérült. Ez nem egy ideális rádiós helyzet,
de ez fontos volt a mi számunkra, ez a sokszínűség, ami az emberekben is megjelent, és ismétlem, nemcsak
életkorban – az orvos és a hajléktalan találkozhatott, mert egymás mellett volt a műsoruk. Nyilván
elsősorban azért mégiscsak olyanok voltak, akik a kulturális területen, szociális területen,
közösségfejlesztésben nagyon aktív szerepet vállaltak már életük más vonatkozásában, de mégis nagyon-
nagyon sok helyről, sokféle foglalkozásból, meg foglalkozás nélküliekből jött össze ez a társaság. És együtt
tudtunk élni mi így, ennyire sokszínűen.

PF: Az érdekérvényesítésre való tanulás és az érdekvédelemben való szerepvállalás az egyéni sorsokban is,
de gyakran a közösségi ügyekben is – nagyon fontos, hogy ezeket felmutassuk, megerősítsük, felhangosítsuk, hogy ezek milyen példái a társadalomnak, hogy ezekre nagy szüksége van egy elképzelt demokráciában.

Berek Péter (BP): Nagyon jól színesítette akkor a palettát, hogy bevontunk néhány történelmi és nem
történelmi egyházat is a műsorfolyamban. Voltak egyházak, akik vállalták, hogy nem istentiszteletet, nem
hitéleti kérdésekről szóló műsort csinálnak, hanem az egyházuknak a közösségi életéről, a közösségi
tevékenységéről, életmódról és szándékokról tartanak műsorokat. Ezek nagyon tartalmas, nagyon szép
műsorok voltak, majd aztán például megérkezett hozzánk a mai napig élő kapcsolat a Krisna-tudatú hívők
egyházával. Velük egy nagyon stabil, '95 óta, tehát kezdetektől fogva tartó kapcsolatunk van. Ezek azt
gondolom, hogy tényleg nagyon szép szivárvány színt adtak a műsorainknak. A sokféleségről az jut eszembe,
hogy többször szerveztünk toborzókampányt, hogy csatlakozzanak hozzánk, műsorvezetőket, szerkesztőket,
technikusokat kerestünk mindenféle feladatkörre. Bizony, emlékszem olyan toborzókampányra, amikor rövid
idő alatt több mint 50-en jelentkeztek egy ilyen felhívásra, és akkor jöttek a próbaadások, elbírálások, hogy
bekerülhetnek-e állandó adásba. Szóval az egy nagyon ütős-nyomós kis időszak volt.

BE: Engem még az érdekelne, hogyha Viki mesélne róla, hogy ebben az időben volt egy nagyon nagy
önkéntes csapat, és volt egy picike stáb – hogy volt itt az együttműködés, munkamegosztás a stáb és az
önkéntes csapat között.

PF: Pákai Viki, a Civil Rádió ügyvivője.

PV: Ha jól emlékszem, több mint száz önkéntesünk volt. Amikor én elkezdtem ott dolgozni, akkor én voltam
egyedül főállású, illetve volt talán két polgári szolgálatosunk, akik a technikát vitték. És nyilván volt a
kuratórium, amelyt az irányát szabta meg a rádiónak, de minden gyakorlati feladatot elég sokáig én
csináltam egyedül. Később érkezett Magyar Ádám, aki mint polgári szolgálatos kezdte pályafutását a Civil
Rádióban, és aztán ő lett a technikai ügyekért felelős. Később lett már hírszerkesztőnk is. Azt mondhatom,
hogy ahogy a rádió is egyre stabilabb lett, az anyagi helyzetünk is kiszámíthatóbbá vált, úgy tudott nőni a
stáb is, amelynek tagjai az alapítványnak, illetve a rádió ügyeinek a koordinálását csinálták. Nekem volt az
egyik fő feladatom az önkéntesekkel való kapcsolattartás. Ez nyilván az elején nem volt egyszerű, mindenkit
hívogatni, hogy na, ugye jössz, ugye nem felejtetted el. De végül is kialakult egy stabil, önkéntes társaság,
akikre lehetett számítani. Már az indulás előtti szakaszban is fontos volt a képzés, az önképzés, és ez végig
jellemző volt a Civil Rádióra, hogy bár nem akartunk sose profi módon úgymond megszólalni, meg máshogy
gondoltunk nagyon sok mindent, de azért az, hogy mégis minőség legyen az, ami megszólal a rádióban, hogy az hallgatható legyen, mert hiszen mégiscsak az volt a célunk, hogy hallgassanak bennünket – ehhez kellenek kritériumok. Ezért fontos volt az, hogy önmagunkat is folyamatosan definiáljuk, hogy mi hogyan szeretnénk
megszólalni, és akik újonnan bekerülnek a rádióba, őket is edukáljuk. Nagyon sok lehetőséget teremtettünk
arra, hogy meglegyen ennek a fóruma, ahol képezhetik magukat az emberek, és ahol ezekről a dolgokról
folyamatosan beszélhetünk.

PF: A képzésben voltak speciális irányok, fókuszok, például, hogy fiatalokkal, sérültséggel élőknek
hírszerkesztést tanítani, tehát egyáltalán hogyan tud megszólalni a rádióban úgy, hogy odafigyeljenek rá. Volt
néhány téma vagy néhány olyan társadalmi csoport, akikre a rádió elképzelt működése miatt próbáltunk
külön figyelni és azokat felkészíteni erre.

PV: Ki tudtuk hangosítani azokat a társadalmi ügyeket, amiket fontosnak gondoltunk, akár a
környezetvédelmet, akár a társadalom peremén élő embereknek a helyzetét, sokat beszéltünk a társadalmi
környezetről, Nagyon-nagyon fontos volt, hogy ezt az elhatározását a rádió nagyon következetesen meg is
tudta valósítani.

BP: Nem kellőképpen domborítottuk ki, hogy mennyire sokféle és színes volt a zenei palettánk. A folktól a
világzenéig, a jazztől a moha zenéig, amit Abelovszky Gyuri talált ki – ez a modern hangszeres zene. Tehát
amit a Viki meg az Edit is mondott, hogy mennyire színes volt az összetétele az egész rádió stábjának, ez
tükröződött a zenei kínálatban is.

PF: Mégis volt egy fókusza ennek a sokféleségnek, tehát nem hullott teljesen szét elemeire ezt a zenei részről mondom.

BP: És annak ellenére, hogy szerintem a rádió zenei világával kapcsolatban voltak a legvérremenőbb viták.
Voltak, akik ragaszkodtak az eredetileg meghatározott értékekhez és voltak azok – például Pallai Péter jut
eszembe – a bölcs emberek, akik azt képviselték, hogy tök mindegy, hogy milyen műfaj, minden műfajban
van értékes és van értéktelen, ezt az utat kell megtalálni. Ilyen élvezetes, változatos, színes zenei világa
Magyarországon rádiónak nem volt sehol máshol, abban egész biztos vagyok.

Huszerl József (HJ): Egy rocker barátom kérdezte, amikor elvesztettük a frekvenciát, hogy mikor lesz újra.
Mondom, hogy miért érdekel téged? Mert én eddig fizettem a Civil Rádiónak havonta pár ezer forintot, mert
neki van a legjobb zenei műsora. Azt hittem, hogy leülök, gondolom egy rocker mondja ezt, akkor ez
valószínűleg jelent valamit.

BE: Én úgy emlékszem, hogy ebben a zenei világban azért elég szigorúak voltunk. Bár széles volt ez a paletta, amin lehetett játszani, de bizonyos műfajokat kizártunk, például az operettet, a magyar nótát stb. Tehát azért voltak határozott tilalomfák.