Szarvas, Lauder tábor, 2023. június 19-24

 

Az elmúlt húsz évben a szarvasi Lauder táborban évente 5-7 napos 20 fős tábort szerveztünk a Csupaszívek, azaz értelmileg és tanulásban akadályozott gyermekek, később fiatalok, felnőttek számára. A szervezők és támogatók a tábor fenntartói és a JOINT majd a MAZS Alapítvány voltak.

 

Az értelmi sérült részvevők életkoruk szerint „felnőttek”, így a 20-40 éves fiatalok igényeihez igazítva, életkoruknak és akadályaiknak megfelelő, változatos, választható, kiscsoportos vagy egyéni lehetőségeket szeretnénk szervezni.
A tábor célja a fiatalok néhány boldog, esemény- és élménydús napja és eközben a szülők pihenése.
Ez a nyaralás kicsit eltér a többi tábortól. Egyrészt a többi táborozó fiatallal való mindennapi kapcsolat lehetősége, másrészt más táborokhoz képest rengeteg a speciális külső és belső szabadidőprogram.
Jónéhány fiatal számára a szarvasi tábor az év egyik csúcsa, egész évben várják ezt.

 

Az elmúlt évtizedekben a Nemzetközi Lauder tábor évről évre jobban modernizálta a kezdetben spártai úttörőtábor faházaiból álló sokszáz fős tábort, a házakat felújították és immár saját úszómedence, hatalmas, amerikai stílusú fedett kosárlabdapálya, asztalitenisz és számos egyéb szabadidő lehetőség van.
A táboron belüli programokon túl gyakran megszervezik az arborétum látogatását, a sétahajózást, a lovaskocsizást, az esti tárbortüzet, a grill vacsorát és gyakori esti táncot.

 

Ehhez keresünk olyan fiatal segítőket, akik 5 napon és 4 éjszakán át vállalják, hogy a tábor csupaszív, értelmi vagy tanulásban akadályozott fiataljaival együtt élnek, részt vesznek közös programjaikban, és igény szerint segítik őket, legyen az öltözködés, gyógyszerszedés, étkezés, szórakozás vagy egyéb teendő.

 

Olyan segítőket keresünk, akik mindezt szívesen teszik, örömüket lelik abban, hogy segítségre szoruló, kicsit más, de sok mindenben másoknál gazdagabb, érzelemteli emberekkel töltik ezt az 5 napot.
A táborban sport, kézműves és tánc lehetőségek vannak, így aki ehhez ért, annak tudása most különösen hasznos lenne.

 

Azok számára, akiknek ismeretlen ez a világ, hétfőnként 3-5 között a Bálint Házban (Budapest, VI. Révay utca 16.) a kézműves foglalkozásokon és a közös tánc alatt lehetőség van arra, hogy megismerjék a programok légkörét, a tábor részvevőit és társaikat.
A segítőknek, jelen állás szerint jelentős fizetséget nem tudunk adni, de utazásukat, szállásukat és étkezésüket biztosítjuk.
Ha bármilyen kérdésük van, szívesen állunk rendelkezésükre.

 

Köszönettel
Csató Zsuzsa, a Sorstárs Alapítvány elnöke (tel: 06302748578, csatozsu@gmail.com)