34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia

Határidő
Érvényes
Pályázhat
14-19 éves kreatív fiatalok

MEGHIRDETTÉK A 34. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS OLIMPIÁT

A Magyar Innovációs Szövetség a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kiemelt támogatásával, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának szakmai közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen meghirdette a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát a Magyar Természettudományi Múzeumban.


A pályázati kiírás szerint a kreatív fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek.


A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián
 14-19 éves kreatív fiatalok indulhatnak önálló projekttel határon innen és túl. 2024. december 2-ig lehet a kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi, matematikai, környezetvédelmi ötlet, illetve feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával nevezni. Az első fordulóból továbbjutóknak 2025. április 7-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására. A zsűri értékelésének szempontjai: a téma megközelítésének eredetisége, a kidolgozás alapossága, tudományos értéke; számít az önálló munka, az írásos anyag, ill. a műszaki alkotás vagy modell színvonala, továbbá az eredmények világos értelmezése.

A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia ünnepélyes meghirdetésén Bernert Zsolt, Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójának köszöntője után a résztvevőkhöz dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Szervezőbizottság elnöke intézte bevezető gondolatait, s meghirdette a 2024-25. évi versenyt. Elmondta, hogy a KIM javaslatára és kiemelt támogatásával jelentősen továbbfejlesztett versenyre az elmúlt évekhez képest jóval több pályázót várnak.

Ezután Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgató beszámolt a pályázat jelentőségéről, valamint kitért a minisztérium és a NIÜ kiemelt támogatására, majd Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese hozzászólásában kifejtette a középiskolai oktatás jelentőségét.

Ivánka Gábor, a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) elnöke megosztotta gondolatait az előző évi OTIO sikereiről. Bemutatatott négy olyan tehetséges fiatalt, akik korábbi magyar díjazottként, nemzetközi döntőkön is bemutatkozhattak:

Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium diákja „[2]Katenán - Együtt vagy külön?” c. munkájával.
Vida Ákos, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákja, „3D nyomtatott alkatrészek rétegtapadásának növelése új nyomtatási módszerrel” c. munkájával.
Vajda Ádám és Bacsur Dániel, ELTE Radnóti Miklós Gimnázium és Közgazdasági Politechnikum, „Farfler - Önvezető kerekesszék és az Avatar - Az oktatás jövője” c. projektjeikkel.
A három izgalmas előadás után Dr. Szabados Zsuzsa, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, mint főtámogató kiemelte az NKFIH részvételét az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia szervezésében, végül Dr. Birkner Zoltán, a MISZ alelnöke zárta a rendezvényt, melynek az illusztris Magyar Természettudományi Múzeum adott helyet.

A 2024-24. évre meghirdetett OTIO első 3 helyezett (összesen 10 pályázó) 200.000-500.000 Ft, míg a további 10-15 kiemelt dicséretes pályázó 100.000 Ft jutalomra lesz jogosult, valamint különdíjat kap majd a legsikeresebb határon túli fiatal is. Az első 3 helyezett a felvételi eljárás során plusz pontban részesül a legtöbb egyetemen. Az Olimpián legeredményesebben szereplő 8-10 iskola 800.000-1 millió Ft támogatásban, a legeredményesebb tanárok 600-800 ezer Ft egyszeri elismerésben részesülnek.

A három első helyezett részt vehet a kétfordulós EU Fiatal Tudósok Versenyén, mivel a hazai verseny része az európai versenysorozatnak. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak pl. az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), valamint szakmai utakon, többek között a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek. A verseny részletes felhívása a 
www.innovacio.hu valamint a www.otio.hu portálon olvasható.

További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: 
garaytoth@t-online.hu

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem