A jövő MI vagyunk
- Határidő
- Érvényes
- Kiíró
- Gazdasági Versenyhivatal
- Kategória
- Gyermek, ifjúságKözművelődésMűvészet
- Pályázhat
- Természetes személyek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Gazdasági Versenyhivatal
„A jövő MI vagyunk”
címmel pályázatot hirdet
5., 6., 7., és 8. osztályos tanulók részére.
A Gazdasági Versenyhivatal mesterséges intelligencia tárgyában országos pályázatot hirdet. A pályázat „A jövő MI vagyunk” című konferenciához kapcsolódik, amely 2025. szeptember 26-án kerül megrendezésre. A pályázaton 5-8. osztályos tanulók vehetnek részt. A pályázat célja, hogy a diákok saját szemszögükből mutassák be a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket és jövőképeiket.
Az alábbi három pályázatban várunk pályaműveket:
A) „Én és a mesterséges intelligencia” - Előadás pályázat
Feladat:
Legalább 8, legfeljebb 10 perces kreatív prezentáció készítése és annak előadása arról, hogyan van jelen a mesterséges intelligencia a diákok mindennapjaiban, és milyen hatással lehet a jövőjükre. A prezentáció készülhet PowerPointban, Canva-ban, Prezi.hu-n vagy más hasonló digitális eszközzel. Az előadás történhet élőben (pl. tanteremben), vagy digitálisan (képernyőfelvétel, kamerás rögzítés, hangalámondásos narráció formájában).
Pályázók köre:
7-8. osztályos tanulók 3 fős csapatban.
Pályázati feltételek:
- E-mailben a csapat minden tagjától szülői hozzájáruló nyilatkozat csatolása, valamint a csapattagok nevének, osztályának és iskolájának a megjelölése.
- A prezentáció anyagának beküldése .pptx, .ppt vagy .pdf formátumban.
- Az előadásról készült videófelvétel beküldése .mp4 vagy .mov formátumban.
- Nyilatkozat arról, hogy amennyiben 1-3. helyezést ér el, a csapat vállalja a prezentáció élőben történő bemutatását a „A jövő MI vagyunk” című konferencián, amelyre 2025. szeptember 26-án kerül sor (nem szükséges, hogy minden csapattag előadjon).
Bírálat:
A pályázatokat a Gazdasági Versenyhivatal által delegált 5 tagú szakmai zsűri értékeli.
Díjazás:
Az első három helyezett díjazásban részesül.
B) „Én és a mesterséges intelligencia...” - Rövid videó pályázat
Feladat:
Legalább 1, legfeljebb 1,5 perces videó készítése az alábbi témák valamelyikében:
1. Mindennapjaim 20 év múlva...
2. Én azt remélem, hogy a mesterséges intelligencia.
3. Én a mesterséges intelligenciát arra fogom használni.
Pályázók köre:
7-8. osztályos tanulók egyénileg.
Pályázati feltételek:
- E-mailben a pályázótól szülői hozzájáruló nyilatkozat csatolása, valamint nevének, osztályának és iskolájának a megjelölése.
- A videó készülhet mobiltelefonnal, kamerával, illetve animációs, rajzolt, vagy más kreatív technikával is. Fontos, hogy a pályázó valamilyen formában megjelenjen a videóban (pl. képen vagy hangalámondással).
- A videófelvétel beküldése .mp4 vagy .mov formátumban. Kérjük, hogy a beküldött videó legyen vízjelmentes és legalább 720p (HD) felbontású, a fájl mérete pedig ne haladja meg a 500 MB-ot.
- Nyilatkozat arról, hogy amennyiben 1-5. helyezést ér el, a pályázó vállalja, hogy részt vesz egy moderált panelbeszélgetésben „A jövő MI vagyunk” című konferencián, amelyre 2025. szeptember 26-án kerül sor.
- Hozzájárulás ahhoz, hogy amennyiben a pályázat 1-5. helyezést ér el, úgy a videófelvétel bemutatásra kerüljön a fenti konferencián.
Bírálat:
A pályázatokat a Gazdasági Versenyhivatal munkatársai értékelik.
Díjazás:
Az első öt helyezett díjazásban részesül.
C) „A mi iskolánk és a mesterséges intelligencia” - Plakát pályázat
Feladat:
Kreatív plakát készítése, amely bemutatja, hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia az iskolai életben, vagy hogyan képzelik el annak jövőbeni szerepét az oktatásban. A plakát készülhet bármilyen digitális technikával.
Pályázók köre:
5-6. osztályos tanulók 3 fős csapatban.
Pályázati feltételek:
- E-mailben a csapat minden tagjától szülői hozzájáruló nyilatkozat csatolása, valamint a csapattagok nevének, osztályának és iskolájának a megjelölése.
- A kész pályamű beküldése:
o Digitális formában (.jpg vagy .pdf formátumban).
o Legalább A4-es méretű, 300 DPI-s (legalább 2480x3508 pixel) felbontásban.
o Kérjük figyeljetek arra, hogy a használt program ne tömörítse le a képeket indokolatlan mértékben, illetve, hogy ne csökkentse automatikusan a felbontást.
- A pályázat jeligés rendszerben történik, ezért kérjük, a beküldött anyagon ne szerepeljen a diákok neve vagy arca, csak a választott jelige.
Bírálat:
A pályaművek két féle módon kerülnek értékelésre:
1. Szakmai zsűri: A Gazdasági Versenyhivatal által delegált 5 tagú szakmai zsűri.
2. Online közönségszavazás: a Gazdasági Versenyhivatal hivatalos Facebook oldalán keresztül.
Díjazás:
A pályaművek két féle módon kerülnek díjazásra:
1. Szakmai zsűri díjai: Az első három helyezett csapat díjazásban részesül.
2. Online közönségszavazás díja: A Gazdasági Versenyhivatal hivatalos Facebook oldalán szervezett online közönségszavazáson a legtöbb kedvelést kapott plakát elkészítői és iskolájuk díjazásban részesül.
Legyetek ti is formálói a jövő mesterséges intelligenciájának!
Várjuk kreatív pályaműveiteket!
FONTOS TUDNIVALÓK
Pályázatok beküldési határideje: 2025. június 20. (péntek) 23:59 óra.
Eredményhirdetés: Várhatóan 2025. augusztusában e-mailben és a Gazdasági Versenyhivatal honlapján.
Pályázat beküldése: A pályaműveket a palyazat@gvh.hu e-mail címre várjuk a fent jelölt formátumokban és feltételekkel. Amennyiben nem a pályázó, hanem nevében más személy (pl.: tanára, törvényes képviselője) küldi a pályaművet a saját e-mail címéről, úgy az e-mail elküldésével szükségszerűen hozzájárul az adatkezelési tájékoztatóban foglalt adatkezeléshez.
Hozzájáruló nyilatkozat: 16 év alatti pályázók esetében a pályázat kizárólag akkor érvényes, ha csatolják a törvényes képviselői (szülői vagy gondviselői) írásos hozzájáruló nyilatkozatot. Ennek formanyomtatványa itt érhető el.
Adatvédelmi tájékoztató: A pályázat lebonyolítására és a konferenciára vonatkozó adatkezelési tájékoztatók ezeken a linkeken érhetőek el:
- Konferencia adatkezelési tájékoztató
- Pályázat adatkezelési tájékoztató
Díjátadó, előadások és panelbeszélgetés: „A jövő MI vagyunk” konferencián, 2025. szeptember 26-án (pénteken), 9:00 és 14:00 óra között, Budapesten, a GVH rendezvényterében. A programterv várhatóan 2025. augusztusában kerül közzétételre a GVH honlapján.
Kérdés felmerülése esetén a palyazat@gvh.hu e-mail címen állunk rendelkezésre.
Gazdasági Versenyhivatal
Cím: 1026 Budapest, Riadó u. 1-3.
Levél: 1534 Budapest Pf.: 958