A Magyar Falu Program keretében a kistelepülési üzletek működési támogatása / KTÜ-KP-1-2025
- Határidő
- Érvényes
- Kategória
- Működési támogatásTelepülésfejlesztés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A Magyar Falu Program keretében
a kistelepülési üzletek működési
támogatása
című
alprogramhoz
A pályázati kiírás kódszáma: KTÜ-KP-1-2025
1. Bevezető
1.1. A pályázati kiírás indokoltsága
A Kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, amelyre tekintettel a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program.
A Magyar Falu Program célja a kistelepülések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket.
A jelenlegi hazai és nemzetközi gazdasági környezetben a kistelepülésen működő vállalkozások fokozottan érzik a változások okozta nehézségek hatását, ezért célzott megsegítésükre szükség van. A kistelepülési üzletek fennmaradása nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is elengedhetetlen, ezért a Magyar Falu Program keretein belül kidolgozásra került a kistelepülési üzletek működésének 2025. évi támogatása.
1.2. A pályázati kiírás célja
Az Agrárminisztérium (a továbbiakban: Támogató) a kistelepülési üzletek támogatásának biztosításáról szóló 1083/2025. (III. 31.) Korm. határozat alapján pályázatot hirdet a Magyar Falu Program keretében az 5000 fő és ez alatti lakosságszámú településen működő élelmiszer- és hentesüzletek (a továbbiakban: üzlet) támogatására.
A támogatás lebonyolításával összefüggő feladatok ellátásában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) vesz részt.
1.3. A támogatásra rendelkezésre álló forrás mértéke
A rendelkezésre álló forrás összege 4 000 000 000 Ft, amelynek előirányzati fedezetét a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 10. Magyar Falu Program alcím biztosítja.
1.4. Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok
A támogatás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül, melyet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános de minimis rendelet) alapján nyújt a Támogató.
Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt általános csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma bármely három év során nem haladhatja meg a 300.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az általános de minimis rendelet 3. cikkének (8) és
(9) bekezdését is, amelyek fúzió, felvásárlás és szétválás esetére tartalmaznak további rendelkezéseket.
A kedvezményezett vállalkozásnak az általános de minimis rendelet 7. cikkének (4) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A Támogató a kedvezményezettnek az általános de minimis rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az általános de minimis rendeletre.
A támogatás euró és forint közötti átváltásánál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. § (1) bekezdése alapján kell eljárni.
A támogatás, az (EU) 2023/2832 bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatás kivételével, más csekély összegű támogatásokról szóló rendeletek alapján nyújtott csekély összegű támogatással 300.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
Az általános csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a kedvezményezett köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
2. A támogatás felhasználása
2.1. Támogatási tevékenység
A támogatás felhasználása során kizárólag a kedvezményezettek által üzemeltetett, jelen pályázati eljárásban támogatást nyert kistelepülési élelmiszer- és hentesüzlet üzemeltetésével összefüggően elszámolt kiadások vehetők figyelembe.
2.2. A támogatott tevékenység időtartama
2025. március 1. - 2026. március 1.
2.3. A pályázók kötelező vállalásai
Sikeres pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a támogatással érintett kistelepülési üzletet a támogatás folyósításától számított 12 hónapon keresztül üzemelteti, és biztosítja a napi fogyasztási cikkekhez, valamint a hentesáruhoz való hozzáférést.
3. A pályázat benyújtásának feltételei
3.1. A pályázat benyújtására jogosultak köre
Pályázatot nyújthat be az olyan gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, szövetkezet, egyesület, alapítvány vagy települési önkormányzat (a továbbiakban: üzemeltető), amely a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv által 2025. január 1. napján nyilvántartott adatok alapján 5000 fő, vagy ez alatti lakosságszámú kistelepülésen
3.1.1. élelmiszerüzletet üzemeltet (a támogatás igénylőjének a támogatási igény benyújtását megelőző 6 hónapban az üzletre vonatkozóan a legtöbb bevétele, de legalább a bevételének több, mint a fele TEÁOR 4711 - élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem tevékenységből származik), vagy
3.1.2. hentesüzletet üzemeltet (a vállalkozás főtevékenysége: TEÁOR 4722 - hús, húskészítmény kiskereskedelme).
3.2. A pályázatból kizártak köre
Nem pályázhat az üzemeltető:
- ha köztartozása, vagyis esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása - ide nem értve az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat -, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása van,
- ha korábban a Magyar Falu Programból elnyert teljes támogatása vonatkozásában a BGA Zrt. a támogatói okiratot visszavonta,
- olyan üzlet vonatkozásában, amelynek napi fogyasztási cikkeket forgalmazó árusítóterében dohányárut értékesítenek, vagy szeszesital kimérést végeznek,
- olyan üzlet vonatkozásában, amely a pályázat benyújtását megelőző hat hónapon belül nyitott meg.
3.3. A pályázat benyújtásának határideje és módja
- A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (a továbbiakban: NIR) keresztül lehet benyújtani.
- A kapcsolattartás kizárólag elektronikus úton történik.
- A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:
2025. június 16. 10:00 óra - 2025. július 16. 14:00 óra
Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy üzletre csak egy pályázat nyújtható
be.
- A pályázó a pályázatát a támogatási döntés közléséig visszavonhatja.
- A pályázat benyújtásához pályázati díj megfizetése nem szükséges.
3.4. A pályázat befogadása és formai ellenőrzése
A pályázat formai ellenőrzését a BGA Zrt. a pályázat elektronikus beérkezését követően kezdi meg. A BGA Zrt. a pályázatot befogadja, ha
- a pályázó a 3.3. pontban megjelölt benyújtási határidőn belül nyújtotta be a pályázatát,
- a pályázó a 3.1. pontban meghatározott jogosulti körbe tartozik, és
- a kötelező nyilatkozatok kitöltésre kerültek, a kötelezően csatolandó mellékletek megfelelő formátumban és határidőben benyújtásra kerültek.
A pályázat érvénytelen, ha
- a pályázó a pályázatot nem a kiírásban közzétett tárgyban, illetve támogatási céllal nyújtotta be,
- a pályázó nem tartozik a 3.1. pontban meghatározott jogosulti körbe, vagy
- a pályázó vagy a támogatási igénnyel érintett üzlet a 3.2. pontban meghatározottak alá tartozik.
Figyelem: a csatolandó mellékleteket kizárólag PDF formátumban áll módunkban elfogadni!
3.5. Hiánypótlás
Ha a pályázó a pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, és azok jellegüknél fogva pótolhatók, a BGA Zrt. egy alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A hiánypótlást a pályázónak elektronikus úton kell benyújtania a NIR-en keresztül. A hiánypótlás benyújtására a hiánypótlási felhívás elektronikus kézbesítését követő öt napon belül van lehetőség.
4. A finanszírozással kapcsolatos információk
4.1. A támogatás formája
A jelen pályázati kiírás keretében nyújtott támogatás saját forrás nélkül, egy összegben folyósított 100%-os támogatási előlegként, vissza nem térítendő támogatásként biztosított, 100%-os támogatási intenzitású költségvetési támogatásnak minősül.
4.2. Elnyerhető támogatás mértéke
Az elnyerhető támogatás minimális mértéke
Üzletenként: 1 millió forint
Az elnyerhető támogatás maximális mértéke
Üzletenként: 3 millió forint
4.3. Az elszámolható költségek
A támogatással érintett üzlet üzemeltetésével összefüggő működési költségek, például:
- az üzletben foglalkoztatott [beleértve a tulajdonost, amennyiben teljes munkaidőben (heti min. 36 óra) a boltban dolgozik] bruttó munkabére, amennyiben a foglalkoztatási jogviszony a pályázat kiírásának időpontját megelőzően már fennállt (nem számolható el a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a kistelepülési üzletek támogatásáról szóló 62/2021. (II. 12.) Korm. rendelet alapján 2025. évben támogatott munkáltatói közteher);
- egyéni vállalkozó esetén (1) vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét, (2) az átalányadózást alkalmazó biztosított egyéni vállalkozó esetén az átalányban megállapított személyi jövedelemadó köteles jövedelem, de legfeljebb a bruttó minimálbér 12 havi összegét meg nem haladó összeg számolható el, valamint a jövedelem után megfizetett közterhek;
- az üzlet helyét biztosító ingatlan bérleti díja;
- áram, víz, csatorna, szemétszállítás, fűtés költsége (és a kapcsolódó tüzelőanyag);
- karbantartási költség;
- áruszállítás költsége;
- meglévő pénztárgép fejlesztése vagy új pénztárgép beszerzése;
- könyvelői díj, könyvvizsgálói díj (nyilatkozathoz);
- könyvelés díja;
- ügyvédi/kamarai jogtanácsosi/közjegyzői díj (aláírás minta készítéséhez);
- folyószámla vezetéséhez kapcsolódó költségek;
- posta, telefon, internet előfizetés, irodaszer, tisztítószer költségek.
4.4. A nem elszámolható költségek köre
A támogatható tevékenységhez kapcsolódóan nem elszámolható költségnek minősül mindazon költség, amely nem kapcsolódik a 2.1. pontban meghatározott tevékenységhez. Ilyen nem elszámolható költség különösen
a) árukészlet költsége;
b) beruházási, felújítási költségek;
c) egyéb tárgyi eszköz beszerzés;
d) gépjárműbeszerzés, gépjármű üzemanyag költség;
e) saját tulajdonban lévő ingatlan bérleti díja;
f) kamattartozás kiegyenlítése;
g) hitelkamat;
h) hiteltúllépés költsége;
i) egyéb pénzügyforgalmi költségek (nem a folyószámla vezetéséhez kapcsolódó költségek);
j) deviza-átváltási jutalék;
k) pénzügyi, finanszírozási tranzakciókon realizált árfolyamveszteség;
l) bírságok, kötbérek és perköltségek;
m) sikerdíj;
n) tanácsadás költségei;
o) projektmenedzsment (pályázatírás, pályázati dokumentáció összeállítása, a BGA Zrt. által előírt beszámolási, adatszolgáltatási, tájékoztatási kötelezettségek teljesítésével, valamint pályázati tanácsadással összefüggő tevékenységek) költségei;
p) prémium, pénzbeli jutalom;
q) végkielégítés;
r) élőállat vásárlás;
s) szeszesital, dohánytermék költségei
t) adomány;
u) a társadalmi kirekesztést erősítő tevékenységekkel összefüggő költségek.
A megítélt támogatás felett a kedvezményezett rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.
ÁFA visszaigénylésre jogosult pályázó a beszámolójában csak a visszaigényelhető ÁFA nélküli (nettó) összegeket szerepeltetheti.
5. A támogatási döntés
5.1. A pályázat elbírálása, értesítés a támogatási döntésről
A pályázat tartalmi értékelését követően a Támogató a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejáratától számított 60 napon belül dönt, amely határidőbe nem számít bele a hiánypótlás. A támogatási döntésről történő tájékoztatást a BGA Zrt. a döntéstől számított 5 napon belül elektronikusan küldi meg a pályázó részére.
5.2. A pályázat tartalmi értékelésének szempontjai
A támogatási döntést megalapozó értékelési szempontok:
- pályázat indokoltsága, megalapozottsága;
- egyedüli működő üzlet a településen;
- az üzlet árusítótere legfeljebb 200 m2;
- az üzletre jutó lakosságszám aránya;
- a pályázó mikrovállalkozásnak minősül;
- a pályázó éves nettó árbevétele és nyeresége.
5.3. A támogatási jogviszony létrejötte és a támogatás folyósítása
A támogatási jogviszony a támogatói okirat BGA Zrt. által történő kiadásával és a kedvezményezettel való közlésével jön létre. A Támogató a támogatói okirathoz kapcsolódóan általános szerződési feltételt alkalmaz, amelyben meghatározza a támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, ideértve a támogatási jogviszony megszegésének eseteit, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésére vonatkozó kötelezettséget, a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettséget.
A támogatást a BGA Zrt. a folyósítási feltételek rendelkezésére állását követő hat napon belül, egy összegben, 100%-os támogatási előlegként átutalja a kedvezményezett pályázatban megadott fizetési számlájára.
A támogatói okirat kibocsátásához a következő mellékleteket szükséges egy eredeti példányban benyújtani postai úton:
a) Általános nyilatkozat, eredeti, vagy hitelesített másolati példánya (NIR-ből letölthető);
b) A kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatója által ellenjegyzett, a BGA Zrt. javára szóló, valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozat, pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt;
c) A kedvezményezett nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolata;
d) Jegyzői nyilatkozat (NIR-ből letölthető);
e) 3.1.1. pont esetében könyvelői, könyvvizsgálói nyilatkozat (NIR-ből letölthető);
f) Utolsó lezárt adóév szerinti éves nettó árbevétel igazolása;
g) Nyilatkozat a csekély összegű (de minimis) támogatásokról (NIR-ből letölthető).
A fenti dokumentumokat az alábbi levelezési címre kell megküldeni:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Nemzeti Együttműködési Alap és civil támogatások igazgatóság
1253 Budapest, Pf. 36.
A borítékon kérjük feltüntetni a pályázati azonosító számot.
6. Kifogás
A támogatás igénylője, illetve kedvezményezett- ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okirat kiadására, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő, illetve a jelen pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik -, kifogást nyújthat be a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan a tudomásszerzéstől számított 10 napon belül a NIR-en keresztül. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs. Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye, vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg.
7. A támogatás felhasználásának ellenőrzése
7.1. A beszámoló
A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról - a támogatói okiratban, az Általános Szerződési Feltételekben, valamint a „Pályázati és elszámolási útmutató a Magyar Falu Program keretében a kistelepülési üzletek működési támogatása 2025. évi forrása terhére biztosított támogatásaihoz” című dokumentumban (a továbbiakban: Útmutató)
meghatározottak szerint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 93. § (1a) bekezdése szerinti nyilatkozat és pénzügyi elszámolás (a továbbiakban együtt: beszámoló) keretében köteles számot adni.
A beszámoló benyújtásának (véglegesítés a NIR-ben, valamint postára adás) végső határideje a megvalósítási időszakot követő 60. nap.
A BGA Zrt. a beszámolót annak kézhezvételét követően megvizsgálja, és a beszámoló vizsgálatát követően értesíti a kedvezményezettet a beszámoló elfogadásáról, illetve hiba vagy hiányosság esetén 15 napos határidővel azok pótlására, illetve javítására szólítja fel a kedvezményezettet.
Ha a kedvezményezett a támogatást a támogatói okiratban meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatással kapcsolatos kötelezettségét megszegi, köteles a támogatás jogosulatlanul felhasznált összegét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése alapján visszafizetni.
7.2. A támogatás felhasználásának további ellenőrzése
A BGA Zrt., a Támogató és a jogszabály alapján arra jogosult más szervezetek (az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal stb.) a támogatott tevékenység időtartama alatt és a beszámoló elfogadásától számított 5 évig ellenőrizhetik a támogatás felhasználását. A pályázattal kapcsolatos minden szerződést, számlát, bizonylatot és más okiratot a beszámoló elfogadásától számított 10 évig a kedvezményezett köteles megőrizni, és az ellenőrzésre nyitva álló időtartamon belül köteles minden, az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást és egyéb segítséget megadni.
8. Pályázattal kapcsolatos további információk
A pályázati kiírás letölthető a www.bgazrt.hu valamint a www.kormany.hu honlapról.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a +36 1 795 9730 telefonszámon (a BGA Zrt. honlapján elérhető telefonos ügyfélszolgálati időpontokban
(https://bgazrt.hu/tamogatasok/kapcsolat/)), valamint a kisbolt@bgazrt.hu e-mail címen kaphatnak.