Boldog Óvoda cím
- Határidő
- Érvényes
- Pályázhat
- Intézmények
Pályázati feltételek a Boldog Óvoda cím elnyeréséhez
A jelentkezés egyszerű és végig segítünk benneteket a folyamatban.
A jelentkezés néhány percet vesz igénybe, a pályázat pedig egyszerűen elkészíthető.
A pályázaton azon intézmény indulhat, melyben legalább egy csoport részt vett Boldogságóra Program szerinti foglalkozáson, és azt fotóval igazolni tudja. Ha még nem tartottak az intézményben Boldogságóra Program szerinti foglalkozást, javasoljuk az alábbi képkirakó elkészítését:
A csoport tagjai egy-egy puzzle-sablonra készítsenek rajzot, képet arról, hogy számukra mit jelent a boldogság (a technika szabadon választható, kombinálható szöveggel is), majd az egyéni alkotásokból állítsanak össze egy közös montázst!
A megvalósításhoz használhatják az általunk mellékelt sablont, de készíthetnek sajátot is.
Inspiráció a képkirakóhoz
A Boldogságóra Integrált Program szerepeljen a pedagógiai programban és munkatervben
A cím elnyeréséhez szükséges, hogy az intézményvezető szándéknyilatkozatában vállalja, hogy az intézmény pedagógiai programjában és munkatervében legkésőbb 2026. szeptember 30-ig szerepelni fog a Boldogságóra Integrált Program.
Utóbbiban a választott modul(ok) szerinti (Boldogságóra Alapprogram, és/vagy a Boldogságóra Erősség Program, és/vagy a Boldogságóra Önbizalom Program) tematikáknak megfelelő ütemezés szükséges a tanév 10 hónapjára, a felelősök és határidők meghatározásával.
A 2026/2027-es nevelési évben minden hónapban legalább egy csoport tartson Boldogságóra Integrált Program szerinti foglalkozást
Az intézmény vállalja, hogy a 2026/2027-es tanévben minden hónapban legalább egy csoportnak tartanak a Boldogságóra Integrált Program szerinti foglalkozást, és egy feladat megvalósításáról fotót vagy más dokumentációt töltenek fel a weboldalon a regisztrált csoportjuk bejegyzéseihez.
Az intézmény választhatja azt is, hogy nem havonként tölt fel dokumentációt a Boldogságóra Program szerinti foglalkozásokról, hanem év végén készít egy összefoglaló beszámolót az elvégzett havi feladatokról és azt tölti fel a bejegyzéseihez az utolsó feladatot követően a Fenntartható Boldogság témakört kiválasztva .
Fontos: A dokumentáció feltöltése történhet havonta vagy év végén összefoglaló beszámoló formájában.
Az intézményből legalább egy pedagógus rendelkezzen olyan akkreditált képzési tanúsítvánnyal a 2026/2027-es nevelési évben, amely feljogosítja a választott modul végzésére
- A képzés feljogosítja a pedagógusokat a boldogságórák óvodai keretek között való megtartására.
- A tanúsítvány megléte garantálja a program szakszerű és hatékony megvalósítását.
- Amennyiben az intézményben még nincs legalább egy képzett pedagógus, vállalja, hogy a 2026/2027-es nevelési évben legalább egy pedagógus elvégzi a választott programhoz illeszkedő akkreditált képzést.
- A képzésen a pedagógusok gyakorlati és módszertani tudást kapnak a Boldogságóra Program megvalósításához, elsajátítják a pozitív pedagógiai szemlélet alapelveit, saját élmény tapasztalatot szereznek, és szakmai tudatosságuk is erősödik.
A pályázati űrlap beküldésének határideje:
2026. június 30.
A boldogságóra megtartását igazoló fotó és a nyilatkozatok beküldésének határideje:
2026. június 30.
A Boldogságóra Program beillesztése az intézmény pedagógiai programjába és munkatervébe:
2026. szeptember 30.
A pályázat elbírálása
A pályázatot az alapítvány szakértői bizottsága bírálja el.
A megadott határidőig benyújtott pályázatok először formai, majd tartalmi ellenőrzés alá kerülnek.
A formai értékelés tárgya, hogy a pályázó a pályázathoz tartozó dokumentációt maradéktalanul, a pályázatban rögzített formában, a szándéknyilatkozatot és a beleegyező nyilatkozatot aláírással és pecséttel hitelesítve nyújtotta-e be.
A tartalmi ellenőrzés tárgya, hogy a pályázati feltételként megadott foglalkozás igazolhatóan megvalósult-e, valamint fenntartása garantálható-e.
A szakértői bizottság ellenőrzi a program intézményi honlapon történő megjelenítését is, amennyiben az intézmény rendelkezik saját honlappal.
Amennyiben a szakértői bizottság hiányosságot tapasztal a pályázati dokumentációval kapcsolatban, írásban értesíti a pályázót.
https://boldogsagora.hu/boldog-ovoda-palyazat-kiiras/#palyazatifeltetelek