Digital Health Summit díj 2024

Határidő
Érvényes
Kategória
DíjEgészségügy
Pályázhat
kisvállalkozások és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, illetve egyéb, az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások és szervezetek, valamint startupok

Digital Health Summit díj 2024

Pályázati kiírás
2024-ben a Digital Health Summit immár második alkalommal meghirdeti a Digital Health Summit díjat a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásainak elismerésére. A kitüntetés célja, hogy mind a szakma, mind a nagyközönség számára bemutassa a hazai digitális egészségügyi megoldásokat, és támogassa azok előrehaladását és terjedését.
Pályázók köre
A díjra kisvállalkozások és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények, illetve egyéb, az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások és szervezetek, valamint startupok is pályázhatnak a meghirdetett kategóriákban.
A díjátadóra a Digital Health Summit konferencián kerül sor 2024. november 21-én, amelynek keretében a díjazottak be is mutathatják a közönségnek a nyertes projektjeiket. A pályázatokat előválogatás után (shortlist) rangos, szakértőkből álló zsűri bírálja el. A kategóriák legjobbjait kategóriadíjjal ismerik el, míg a fődíjat a pályázat főszponzora ítéli oda és adja át a nyertes pályázónak.

Pályázati kategóriák
A Digital Health Summit Díjra az alábbi 5 kategóriában lehet pályázni:
- Best digital solution in diagnostic/therapy - Legjobb digitális diagnosztikai vagy terápiás megoldás
- Best digital startup solution in eHealth – Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen
- Best telemedicine & remote healthcare – Legjobb telemedicinális vagy távgyógyászati megoldás
Fődíj: Best eHealth device development of the Year – Az év legjobb eHealth-eszköz fejlesztése

A beérkező pályázatok függvényében a zsűri összevonhat vagy nyithat új kategóriákat is.
Pályázók köre:
A Digital Health Summit Díjra pályázhatnak azok a magyarországi székhellyel rendelkező egészségügyi intézmények (állami és privát egyaránt), valamint technológiai, IT és egyéb, az eHealth-hez kapcsolódó területen tevékenykedő vállalkozások, kutatócégek, for- és non-profit szervezetek, vagy az eHealth-hez kapcsolódó fejlesztéssel, megoldással rendelkező vállalkozások, amelyek:
- rendelkeznek a beadási határidőig már megvalósult digitális egészségügyi megoldással, (ez alól kivétel a Legjobb digitális startup megoldás kategória, amelyben még meg nem valósult projekttel is lehet pályázni),
- a megoldásnak dokumentálható eredményei vannak (ez lehet működő szoftver/hardver, szolgáltatás, egyéb…)
- vállalják, hogy ezeket az eredményeket - nyertes pályázat esetén -bemutatják a 2024.11.21 -i DHS konferencián.
- A Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen kategóriába az elért eredmények dokumentációját kiváltva one pager projektleírással is lehet nevezni, de a pályázatnak részleteznie kell a megvalósítással várható társadalmi hasznot, például a fenntartói- és/vagy betegelégedettség, valamint az elvárható egészségnyereség tekintetében.

Konzorciumi projekt esetén több szervezet is beadhat egy pályázatot. Ez esetben a zsűri különdíjat is kioszthat a jelentkezések függvényében.

Pályázati anyag
A pályázati anyagnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
- kitöltött pályázati adatlap,
- a digitális egészségügyi megoldás/projekt one pager leírása,
- a megoldás bemutatását működés/alkalmazás közben (ez lehet fotó, videó, stb.),
- a megoldás alkalmazásának várható eredményeit,
- a megoldás jövőbeni terveit.
A pályázati csomagot és a pályázás tudnivalóit nevezés után e-mailben kapják meg a pályázók a nevezésnél megadott kapcsolattartói e-mail címre.

Nevezés, pályázat benyújtása és határidő:
A pályázatra nevezni a pályázó adatainak megadásával keresztül lehet, 2024. október 12-ig a nevezési adatlap beküldésével és a nevezési díj megfizetésével. A nevezők ezután megkapják a pályázati csomagot és egy Drive linket, amelyre a teljes pályázati anyagot feltölthetik. Postai úton és egyéb adathordozón nem fogadunk be pályázatokat.
Nevezési díj:
A pályázat nevezési díja: 83 000 Forint, amely tartalmazza:
- az egész napos DHS-konferenciajegy árát is, teljes ellátással 1 főre.
A pályázók számára lehetőség van kedvezményes áron további jegyeket is vásárolni 19 ezer Ft/db áron (kollégáknak, projektben résztvevőknek stb.), amellyel a jegy tulajdonosa 16 órától belépésre jogosult a DHS-konferenciára és a díjátadón való részvételre (nem a konferencia teljes napjára!) valamint a záró állófogadásra.
Zsűri
A fővédnök kiválasztása és a bíráló bizottság tagjainak felkérése folyamatosan történik.
A zsűri a pályázatok innovatív szemlélete mellett annak társadalmi hasznosságát és az elvárható egészségnyereséget, valamint a projekt/ötlet mérhető eredményeit és adaptálhatóságát is figyelembe veszi. A nyertes pályázatokról a zsűri november 11-ig dönt. A shortlistre került pályázatokról a szervezők e-mailben tájékoztatják a pályázókat.

Díjazás
A Digital Health Summit Díj nyertesei a DHS konferencián kerülnek díjazásra 2024. 11.21-én. Az ünnepélyes díjátódó helyszínéről, idejéről a pályázókat e-mailben értesítjük.
- Az értékes plakett mellett a díjazottak lehetőséget kapnak a megoldásuk bemutatására a konferencián, (ezért a shortlistes pályázóknak érdemes rövid prezentációval készülniük),
- A nyertes projekteket bemutatjuk a konferenciához kapcsolódó sajtóközleményben is.
- A nyertesek használhatják a Digital Health Summit Díj logóját a kommunikációs felületeiken
https://dhs.ap.hu/digital-health-summit-dij

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem