Fotóművészet Kollégiuma nyílt pályázata

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- fotóművészek, mint magánszemélyek - kutatók és szakírók, mint magánszemélyek - jogi személyek, - magánszemélyek (fotóművészek, fotóművészettel foglalkozó elméleti szakemberek)

Fotóművészet Kollégiuma nyílt pályázata

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:
a. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
b. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.
Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 6/2024. (II. 8.) NKTK főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 20-32. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.
Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.

Pályázatot benyújtani az alábbi három témakörben lehet:
1. Pályázati cél: Alkotói támogatás.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy
egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be,
nem nyújthat be pályázatot, és nem ítélhető meg támogatás azonalkotónak, aki
felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll (kivétel, ha a költségtérítéses DLA-képzésben vesz részt),
2024-ben egyidejűleg állami ösztöndíjban (pl.: Pécsi József-, Moholy-Nagy László-, Derkovits Gyula-ösztöndíj), illetve a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjában részesül,
az NKA bármely kollégiumától/miniszteri keretből a pályázatban megadott megvalósítás időtartamára (2024. július 1. - 2025. június 30.) már alkotói támogatásban részesült,
a 103102 altémában a 2021. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó - teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.).
1/a) Pályázati cél: Alkotói támogatás fotóművészek számára új alkotások létrehozására.
Pályázati feltételek:
a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 35 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 1 250 000 Ft/év
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 103102/140
Pályázók köre: fotóművészek, mint magánszemélyek.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:
alkotói támogatás.
A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos, járulékokat nem tartalmazhat.
A pályázó ebben az altémában csak alkotói támogatásra pályázhat, a kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
1/b) Pályázati cél: Alkotói támogatás kutatók, szakírók számára kortárs fotóművészetet és fotótörténetet elemző és értékelő, a fotótörténetet feltáró tanulmányok megírására.
Pályázati feltételek:
a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 800 000 Ft/év
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 103102/141
Pályázók köre: kutatók és szakírók, mint magánszemélyek.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:
alkotói támogatás.
A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos, járulékokat nem tartalmazhat.
A pályázó ebben az altémában csak alkotói támogatásra pályázhat, a kollégium ettől eltérő jogcímre nem ítél meg támogatást.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
mnak.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

2. Pályázati cél: Fotóművészeti, fotótörténeti kiállítás előkészítése/ megrendezése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó katalóguselőkészítése/megjelentetése.
2/a. Pályázati cél: Egyéni és csoportos fotóművészeti, fotótörténeti kiállítás előkészítése/megrendezése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó katalógus előkészítése/megjelentetése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 103106/140
Pályázók köre:
jogi személyek,
magánszemélyek (fotóművészek, fotóművészettel foglalkozó elméleti szakemberek).
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30. (pályázni az ezen időszak alatt megnyíló kiállításokra lehet).
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot - amely magában foglalja a 27% áfát - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
Kiállítás előkészítése/megrendezése esetén a kollégium csak az alábbi költségjogcímeket támogatja:
analóg és digitális képkidolgozás,
biztonsági őrzés,
biztosítási költség,
fizikai és online kiállítás installációs költsége (tervezés, grafika, kivitelezés költsége),
fordítói tiszteletdíj,
fotós tiszteletdíja,
kurátor tiszteletdíja,
reklám- és propagandaköltség,
rendező tiszteletdíja,
szakmai anyagköltség,
szállásköltség,
szállítási költség,
szkennelés és reprodukciós költség (műtárgy),
technikai eszközök bérleti díja,
terembérleti díj,
utazási költség.
Katalógus előkészítése/ megjelentetése esetén a kollégium csak az alábbi költségjogcímeket támogatja:
Hagyományos (nyomtatott )katalógus esetén:
fordítói tiszteletdíj,
fotós tiszteletdíja,
grafikai tervezés tiszteletdíja,
képszerkesztő tiszteletdíja,
lektorálás tiszteletdíja,
nyomdai előkészítés,
nyomdaköltség,
szerzői/írói tiszteletdíj(ak)/jogdíj(ak),
tervezői tiszteletdíj,
tervezőszerkesztő tiszteletdíja.
Online katalógus esetén:
előkészítési munkák költsége,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a pályázati döntés során a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1 500 000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2/b. Pályázati cél: KIÁLLÍTÁSI PROGRAM KERETÉBEN egyéni és csoportos fotóművészeti, fotótörténeti kiállítás előkészítése/megrendezése, valamint a kiállításhoz kapcsolódó katalógus előkészítése/megjelentetése.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét:
pályázni minimum 4 kiállítással lehet,
csak katalógusra nem lehet pályázni,
a kiállításhoz kapcsolódó, kollégium által támogatott katalógus kereskedelmi forgalomba nem kerülhet,
előkészítési munkákra - kiállítás megrendezése/katalógus megjelentetése a felhívásban megjelölt időszaknál későbbi - biennálék, triennálék, quadriennálék, országos nagy kiállítások esetében lehet pályázni,
a Kedvezményezettnek a kiállításon bemutatott összes művet, enteriőrfelvételeket, valamint a kiállításmegnyitóról (szükség esetén a virtuális megnyitóról) készült felvételt a pályázó vagy a kiállítás online felületén (weblap vagy Instagram vagy Facebook oldal) közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább öt évig ott kell tárolnia.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 103106/141
Pályázók köre: jogi személyek.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30. (pályázni az ezen időszak alatt megnyíló kiállításokra lehet).
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot, - amely magában foglalja a 27% áfát - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Kiállítás előkészítése/megrendezése esetén a kollégium csak az alábbi költségjogcímeket támogatja:
analóg és digitális képkidolgozás,
biztonsági őrzés,
biztosítási költség,
fizikai és online kiállítás installációs költsége (tervezés, grafika, kivitelezés költsége),
fordítói tiszteletdíj,
fotós tiszteletdíja,
kurátor tiszteletdíja,
reklám- és propagandaköltség,
rendező tiszteletdíja,
szakmai anyagköltség,
szállásköltség,
szállítási költség,
szkennelés és reprodukciós költség (műtárgy),
technikai eszközök bérleti díja,
terembérleti díj,
utazási költség.
Katalógus előkészítése/ megjelentetése esetén a kollégium csak az alábbi költségjogcímeket támogatja:
Hagyományos (nyomtatott )katalógus esetén:
fordítói tiszteletdíj,
fotós tiszteletdíja,
grafikai tervezés tiszteletdíja,
képszerkesztő tiszteletdíja,
lektorálás tiszteletdíja,
nyomdai előkészítés,
nyomdaköltség,
szerzői/írói tiszteletdíj(ak)/jogdíj(ak),
tervezői tiszteletdíj,
tervezőszerkesztő tiszteletdíja.
Online katalógus esetén:
előkészítési munkák költsége,
fordítói tiszteletdíj,
fotós tiszteletdíja,
grafikai tervezés tiszteletdíja,
képszerkesztő tiszteletdíja,
lektorálás tiszteletdíja,
szerzői/írói tiszteletdíj(ak)/jogdíj(ak),
tervezői tiszteletdíj,
tervezőszerkesztő tiszteletdíja.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB
A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:
a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása, függetlenül a támogatás terhére elszámolandó összegtől (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított - kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó - számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes - az MNB által közzétett - deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
pénzforgalmi számlanyitásra kötelezettek közötti 1 500 000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.
3. Pályázati cél: Fotóművészeti alkotótelepek, alkotóműhelyek és szakmai fórumok programjainak megvalósítására.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás forrása: Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium elsősorban a művészeti alkotások létrehozására létrejött alkotótelepeket és alkotóműhelyeket támogatja.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 103116/140
Pályázók köre: jogi személyek.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2024. július 1.-2025. június 30.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
csoportos étkeztetés (A kért/megítélt/elszámolni kívánt támogatási összeg max. 20%-a lehet! A támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésre nem),
eszközbérleti díj,
szakmai anyagköltség (alkotómunkához kapcsolódó),
szakmai közreműködők tiszteletdíja (művészettörténész, alkotóművész, elméleti szakember, technikus),
szállásköltség,
szállítási költség,
terembérleti díj,
utazási költség.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.
Elszámolásra vonatkozó előírások:
A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.
Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.
Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. május 14-én éjfélig lehet.
A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.
Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.
Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata).
Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.
Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),
amelyek 2022. előtt regisztráltak (2021-ben, vagy azt megelőző években), és
jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,
legkésőbb a támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.
A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2613-as számon kaphatnak.
https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/a-fotomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa-2/
(A fenti kiírást terjedelmi okok miatt rövidítettük. Az etedeti pályázat a kiíró honlapján található. A Szerk.)

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem