Archív pályázat

Gyermekgyógyító program 2022

Határidő
Érvényes
Pályázhat
Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett alább felsorolt azon szervezetek jogosultak, amelyek létesítő okiratukban és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják

GYERMEKGYÓGYÍTÓ PROGRAM 2022

A MOL - Új Európa Alapítvány pályázatot hirdet élmény- és művészetterápiás programok támogatására krónikus betegségben szenvedő, fogyatékkal élő gyerekek, illetve a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők pszicho-szociális rehabilitációja érdekében.
A MOL - Új Európa Alapítvány (a továbbiakban: „Alapítvány”) a közfeladatai, illetve közérdekű céljainak hatékony megvalósítása során kiemelten fontosnak tartja a jogszabályban, illetve az Alapítvány alapító okiratában és támogatási politikájában meghatározott célokhoz kapcsolódóan a szociális, illetve karitatív segítő tevékenységek támogatását, különösen a tartósan, súlyosan beteg, ápolásra szoruló személyek - kiemelten gyermekek, fiatalok - valamint közösségeik, az előbbi csoportokat támogató intézményeknek, szervezeteknek támogatását, a betegek, ápolásra szorulók állapotának stabilizálása, javítása, valamint a rehabilitáció biztosítása érdekében, a támogató intézmények szolgáltatási színvonalának növelését, működésük előmozdítását. Az Alapítvány elkötelezett az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és szolidaritás, illetve az esélyegyenlőség alapelveinek hatékony megvalósítása iránt és felelősséget érez a jövő nemzedékeiért és a szociális segítségre szorulókért.

1. A pályázat célja
A fenti preambulumban foglaltakra tekintettel az Alapítvány – mint a pályázat kiírója és lebonyolítója – pályázatot hirdet élmény- és művészetterápiás programok támogatására krónikus betegségben szenvedő, fogyatékkal élő gyerekek, illetve a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők pszicho-szociális rehabilitációja érdekében.
2. A pályázati cél szerint támogatható programok típusai:
- Művészetterápiás programok: vizuális eszközök, zene, mozgás segítségével történő, önkifejező, alkotó, kreatív, egyéni vagy csoportos foglalkozások, amelyek segítséget nyújtanak a probléma lélektani hátterének megállapításában, azok feldolgozásában, a személyiség egészségesebbé válásában, az egyén környezetével való kapcsolatának rendezésében.
- Élményterápiás programok: a személyes pozitív élményeken, tapasztalatokon, befogadáson keresztül, új megküzdési módok kipróbálásán és elsajátításán, korrekciós élményeken keresztül segítik a fenti célok elérését.
3. A pályázat célcsoportja
- Krónikus betegségben szenvedő, súlyos betegségből lábadozó vagy azzal tartósan együtt élő gyerekek (például vérképzőrendszeri, daganatos, légzőszervi, emésztőrendszeri, hormonális, mozgásszervi betegséggel vagy fogyatékkal élő gyerekek stb.), illetve a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők (például sajátos nevelési igényű gyermekek, közeli hozzátartozót gyászoló vagy egyéb traumát átélt gyermekek, állami gondoskodásban vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek) 18 éves korig.
- 18. életévét betöltött személyek terápiájának támogatására nem lehet pályázni!
4. A pályázat benyújtására jogosultak
A pályázat benyújtására a Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett alább felsorolt azon szervezetek jogosultak, amelyek létesítő okiratukban és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják:
- Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött szövetségek;
- a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény hatálya alá tartozó egyházi jogi személyek.
A jogosultak fentiekben meghatározott körére tekintettel felhívjuk a gyermek-egészségügyi intézmények figyelmét, hogy a pályázat benyújtására közvetlenül maga az intézmény nem, kizárólag az intézményt fenntartó, avagy vele jogviszonyban álló alapítvány vagy egyéb közhasznú szervezet jogosult.
A programok lebonyolításáért felelős szakembereknek rendelkezniük kell a megfelelő zeneterápiás, művészetterápiás, lovasterápiás stb. végzettséggel, illetve a kutyaterápiás foglalkozások esetében a MATESZE által kiállított tanúsítvánnyal, mint terápiás kutya és felvezetője. A megfelelő végzettségeket igazoló dokumentumokat a pályázat mellékleteként kérjük beküldeni, a megvalósításban résztvevő valamennyi szakemberek önéletrajzával együtt.
Nem pályázhatnak: Nem bejegyzett szervezetek, magánszemélyek, pártok, szakszervezetek, vállalkozások, beleértve a nonprofit gazdasági társaságokat is.
Nem részesülhet támogatásban továbbá az a pályázó, amely:
- a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
- jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte;
- a támogatói okirat megkötésének feltételeként jogszabályban, vagy az Alapítvány belső szabályzatában, illetőleg a pályázati kiírásban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
5. A támogatási területek
A pályázat során elnyerhető támogatás az alábbi pályázati projekttel összefüggő költségek finanszírozására igényelhető és használható fel:
- A támogatás a tervezett programmal kapcsolatban felmerülő valamennyi költségre - így különösen, de nem kizárólagosan: programköltségek, anyagköltségek, megbízási díjak vagy egyéb bér jellegű kiadások, kommunikációs költségek, szállítási vagy utazási költségek, szállás, terembérlet, étkezési költségek stb. - igényelhető.
6. A támogatás formája, az elnyerhető támogatási összeg és a rendelkezésre álló keretösszeg
Az elnyerhető támogatás vissza nem térítendő, mely támogatást előfinanszírozás formájában nyújtja az Alapítvány.
A pályázatonként elnyerhető, egy összegű támogatás felső határa 3 millió forint.
A pályázaton rendelkezésre álló maximális keretösszeg, mely a beérkezett pályázatok fényében az Alapítvány kuratóriuma döntésének megfelelő mértékben kerül kiosztásra: 80 millió forint.
Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja a jogot, hogy a beérkezett pályázatok fényében dönt a keretösszeg teljes körű felhasználásról.
7. A támogatás felhasználása
A támogatás a 2023. január 01. – 2023. július 31. napjáig tartó támogatási időszakban, a pályázati cél szerinti támogatható program kapcsán keletkezett, a pályázati kiírás 5. pontjában rögzített támogatási területekre használható fel.
8. A pályázatok beadásának módja és határideje
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a jelen pályázati kiírás 11. pontjában felsorolt mellékletek hiánytalan kitöltésével és csatolásával lehet benyújtani az Alapítvány gyermekgy@molujeuropaalapitvany.hu címére.
Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be!
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. november 09. 23:59 óra.
Figyelem! A leadott pályázati dokumentációk tekintetében hiánypótlásra nincs lehetőség, kérjük ennek megfelelően, kellő körültekintéssel adják le a pályázati anyagokat.
9. A pályázatok elbírálása
A pályázatok a (i) formai és az (orvos)szakértők általi, szakmai szempontból történő előszűrést követően kerülnek a (ii) szakmai zsűri/bizottság elé véleményezésre, értékelésre. Az értékelés követően kerül sor pedig (iii) az Alapítvány kuratóriumának döntésére. A pályázati programok mélyrehatóbb megismerése érdekében, és amennyiben az az értékelés során szükségesnek mutatkozik, az Alapítvány személyes interjúra hívhatja be a pályázó képviselőjét, illetve a pályázati program szakmai vezetőjét.
10. Döntés és a pályázók értesítése
A pályázati támogatásokról a végső döntést a MOL-Új Európa Alapítvány Kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2022. december közepéig. Az eredményről minden pályázót írásban (emailben) értesít az Alapítvány. A nyertesekkel az Alapítvány támogatási szerződést köt.
11. Pályázati dokumentáció
A mellékletek a pályázati adatlappal együtt alkotják a pályázati dokumentációt.
A pályázat részeként kérjük az alábbi mellékletek maradéktalan kitöltését, benyújtását:
- Pályázati adatlap – szakmai program (melléklet felhasználásával)
- Nyilatkozat köztartozásról (melléklet felhasználásával)
- Nyilatkozat támogatási kérelemhez (melléklet felhasználásával)
- A program szakmai vezetőjének, illetve lebonyolító szakembereinek szakmai önéletrajza, végzettséget igazoló dokumentumai (lsd. a jelen pályázati kiírás 4. pontjában foglalt feltételeknél - a programok lebonyolításáért felelős szakembereknek rendelkezni kell a megfelelő zeneterápiás, művészetterápiás, lovasterápiás stb. végzettséggel ill. kutyaterápiás foglalkozások esetében a MATESZE által kiállított tanúsítvánnyal, mint terápiás kutya és felvezetője).
- Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozat (valamennyi beküldött önéletrajzhoz kapcsolódóan a melléklet felhasználásával)
- Részletes költségvetés az igényelt támogatás összegére vonatkozóan (mellékelt táblázat felhasználásával)
- A pályázó aláírásra jogosult képviselőjének ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírási-mintája/aláírási címpéldánya
- Pénzügyi terv (mellékelt táblázat felhasználásával)
- Éves pénzügyi beszámoló (Könyvvizsgálói jelentéssel ellátott, aláírt éves pénzügyi beszámoló az igénylést megelőző évről, mely ha nem magyar vagy angol nyelvű, akkor annak magyar vagy angol nyelvű fordítása is csatolásra kerül)
- Cégbírósági bejegyzés
12. Elszámolás
A támogatott program megvalósulását követő 30 naptári napon belül, a Támogatottak a program megvalósulásáról szakmai és pénzügyi beszámolót nyújtanak be. Amennyiben nem kerül elköltésre és elszámolásra a teljes folyósított összeg, abban az esetben a Pályázó köteles az Alapítvány számlájára visszautalni a fel nem használt támogatást.
Az elszámolás részét az alábbi dokumentumok képezik, melyek a szerződéskötés alkalmával kerülnek kiküldésre:
- Számlaösszesítő sablon
- Nyilatkozat támogatás felhasználásáról
- Pénzügyi elszámolás sablon
- Költségelszámolás sablon
Az elszámolás további részét képezik még:
- Szöveges, képes beszámoló
- Záradékolt, szkennelt számlák (lehetőség szerint egy pdf dokumentumban, megfelelő sorszámozás szerint összeállítva)
- Kifizetést igazoló banki kivonatok
- Képi dokumentáció
Módosítási kérelem
Az elszámolás során legfeljebb 10%-os eltérés megengedett a részletes költségvetési terv egyes költségvetési fősorai között a Támogatott írásbeli indoklási kötelezettsége mellett. A 10%-ot meghaladó mértékű eltérés esetén módosítási kérelmet szükséges benyújtani az Alapítványhoz elbírálásra.

További információ az alábbi elérhetőségen kérhető: gyermekgy@molujeuropaalapitvany.hu
https://molujeuropaalapitvany.hu/cikk/gyermekgyogyito-program-2022

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem