"KépSzínTér" Országos Rajzverseny

Határidő
Érvényes
Pályázhat
fiatal tehetséges diákok

Szeretnénk figyelmükbe ajánlani Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által kiírt „KépSzínTér” Országos Rajzversenyét.
A „verseny” célja, hogy a fiatal tehetséges diákok kapjanak lehetőséget alkotásaikban megmutatkozni, és hogy a jelenkor értékszemlélete ne tudja kioltani a művészet szikráját a gyermekekből, fiatalokból.
Ezen versenyen lehetőség nyílik a diákoknak két kategóriában is alkotni: tradicionális (hagyományos művészeti technikák) és digitális (rajz, videó, fotó) kategóriában.
Egy fő témában kell alkotni:
Álom
A Szentírás számtalan helyen tanít arról, hogy fontos álmok hogyan adtak útmutatást egyes emberek életében. Szent József, az „álmok embere” az egyik legszebb bibliai példája annak, hogy Isten álmokon keresztül is szól az emberhez, s vezeti azokat, akik figyelnek szavára álmukban is.
„Az Úr angyala álmában megjelent Józsefnek, és így szólt: Ne félj magadhoz venni Máriát,
feleségedet, mert ami benne fogant, a Szentlélektől van.”
Gyakorlati tudnivalók:
Egyénileg lehet pályázni! A nevezéssel a pályázó egyben hozzájárul az alkotásának kiállításához a pályázatot indító intézményben.
FONTOS!
Minden műnek tartalmaznia kell az alkotó iskolájának nevét, címét, felkészítő pedagógus nevét, alkotó nevét, életkorát, elérhetőségét (e-mail, telefon), kiskorúak esetén a szülő elérhetősége szükséges. Amennyiben fontosnak érzi, a pályázó röviden leírhatja, milyen gondolat állt a mű elkészítése mögött. Zsűrizésnél ezt is figyelembe vesszük. Adathiány esetén a nevezés érvénytelenné válik.
Kategóriák:
1. Tradicionális kategória
Festészet, Grafika, mixed média műfaj
Itt az adott műfajnak technikai lehetőségét, eszközhasználat széles terjedelmét lehet alkalmazni. Maximum A/3 (29,7 x 42 cm) méretig.
2. Digitális kategória:
A digitális médiumok adta széleskörű lehetőségek kategóriája, ahol elfogadunk PhotoShop/ CorellDraw rajzokat, TikTok videókat, vagy akár gyönyörűen komponált fotókat az adott témákra. Bármilyen digitális eszközzel készülhet, ahol a videók min. 1 - max. 10 percesek lehetnek. A rajzok/fotók mérete nem haladhatja meg az 5 MB-ot.
Nevezési határidő: 2026. január 30. péntek
Eredményhirdetés: 2026. március 31. kedd
Beküldési lehetőségek:
Postai úton: Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5054, Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 1.
Email cím: vinczedaniel@szgyki.hu, takacsaniko@szgyki.hu
Munkák visszajuttatása:
A munkákat nem tudjuk visszapostázni, viszont az eredményhirdetés napján vagy az iskolánkba való látogatás alkalmával vissza tudjuk adni!
Segítség a témához:
Mindannyian álmodunk. Néha színes, játékos álmokat látunk, máskor a szívünk mélyén hordozunk egy- egy vágyat, reményt, vagy egy szép jövő képét. A hit szemével nézve az álom nem csupán képzelet, hanem ajándék is, amelyen keresztül Isten megszólíthat minket. Hiszen Ő is álmodik rólunk: arról, hogy szeretetben, békében, hitben éljünk, és hogy fényt vigyünk a világba. Arra hívunk minden kis és nagy alkotót, hogy rajzban, festményben vagy más képzőművészeti formában mutassa meg: mit jelent számára az álom: lehet az éjszaka álma, egy titkos vágy, egy imádságban megszületett gondolat, vagy egy olyan álom, amelyben a Jóisten üzenete, szeretete sejlik fel.
A legkisebbek megrajzolhatják, miről álmodik Isten: például egy mosolygó világot, ahol mindenki szereti egymást. A nagyobbak elgondolkodhatnak azon, hogy vajon mi lehet Isten álma róluk, az emberről, vagy a teremtett világról. Álmodjunk együtt jóról, békéről, hitről és szeretetről, mert talán az álmainkon keresztül válik láthatóvá Isten álma is bennünk.
Díjazási kategóriák:
- 1-2. osztály - I., II, III. helyezett
- 3-4. osztály - I., II, III. helyezett
- 5-6. osztály - I., II, III. helyezett
- 7-8. osztály - I., II, III. helyezett
- Középiskolások - I., II, III. helyezett
Az oklevelek mellett minden díj értékes nyereményeket, rajzeszközöket tartalmaznak!
Pályázattal kapcsolatban bátran keressenek Bennünket!
Vincze Dániel: vinczedaniel@szgyki.hu , Telefon: 70/2405860
Takács Anikó : takacsaniko@szgyki.hu , Telefon: 20/5297485
https://www.katped.hu/verseny/kepszinter-orszagos-rajzverseny

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem