Kis léptékű partnerségek a felnőtt tanulási szektorban / KA210-ADU
- Határidő
- Érvényes
- Kiíró
- Tempus Közalapítvány
- Kategória
- KapcsolatokOktatás
Kis léptékű partnerségek a felnőtt tanulási szektorban (KA210-ADU)
A résztvevő intézmények 6-24 hónapos időtartammal és minimum 2 szervezet együttműködésével szerezhetnek tapasztalatot, erősíthetik kapacitásukat és magas minőségű innovatív módszereket valósíthatnak meg a nemzetközi együttműködések terén.
1. A pályázattípus célja
A pályázattípus - a hagyományos partnerségi projektekhez képest - kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkező pályázók számára is lehetőséget biztosít az Erasmus+ programba való bekapcsolódásra. Alacsonyabb pénzügyi támogatással, rövidebb futamidővel és egyszerűsített adminisztratív előírásokkal a kisebb kapacitású és az Erasmus+ programban még új szervezeteket célozza.
2. A pályázásra jogosultak köre
Pályázó lehet bármely programországban székhellyel rendelkező, részt vevő szervezet/intézmény.
3. Megvalósítható tevékenységek
A kis léptékű partnerségek 6-24 hónapos futamidővel és minimum 2 szervezet együttműködésével valósulhatnak meg.
A projekt célkitűzésének és a tervezett tevékenységek típusának megfelelően a pályázati szakaszban ki kell választani a kívánt időtartamot.
4. A programban részt vevő országok
Az alábbi országok vesznek részt az Erasmus+ program Kis léptékű partnerségek pályázataiban:
Az Európai Unió tagállamai*: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország
*A tengerentúli országok és területek (TOT), és ahol releváns, azok köz- és magánintézményei is jogosultak az Erasmus+ programban való részvételre.
Programhoz társult országok: Észak-Macedón Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország, Szerbia
További programhoz nem társult országok ebben a pályázattípusban nem képezhetik a partnerség részét.
5. Pályázati feltételek
A formai és tartalmi követelményeket a Pályázati útmutató B) része tartalmazza.
6. A támogatás mértéke
Ebben a pályázattípusban egyösszegű átalánytámogatás igényelhető, amelynek mértéke 30 000 vagy 60 000 euró lehet. A támogatás mértékét a tervezett tevékenységekkel és az elérni kívánt eredményekkel összhangban kell meghatározni.
A tervezett pályázati keret a 2024. március 5-i pályázati fordulóban 296 425,20 euró, míg a 2024. október 1-i körben 197 616,80 euró.
7. A pályázás menete
Ennek részleteit a Pályázati útmutató C) része tartalmazza.
A pályázás folyamatának legfontosabb lépései:
- EU login fiók létrehozása (útmutató EU Login fiók létrehozásához)
- Előzetes regisztráció az Európai Bizottság Organisation Registration System (ORS) portálján (ORS regisztráció és útmutató angol nyelven)
- Részvételi kritériumok ellenőrzése
- Űrlap kitöltése és online benyújtása, valamint igazoló dokumentumok feltöltése
8. A pályázatok beadásának határideje
- 2024. október 1. déli 12:00 óra (brüsszeli idő szerint, ami megegyezik a magyarországi idővel)
9. Pályázati információs rendezvény
- 2024. augusztus 29.
10. További információ és dokumentumok
A pályázat benyújtásához szükséges további tájékoztató és támogató dokumentumok letölthetők a pályázati dokumentumok oldalon.
Kapcsolat
Tempus Közalapítvány
E-mail: info@tpf.hu
Telefon +36 1 237 1300
Adminisztráció kapcsán:
Kisgyörgy Eszter (eszter.kisgyorgy@tpf.hu)
Pályáztatással kapcsolatos kérdésekben:
Kovács-Frigyes Edina (edina.frigyes@tpf.hu)
Pikó Ádám (adam.piko@tpf.hu)
https://erasmusplusz.hu/erasmus_palyazattipusok_a_felnott_tanulasi_szektorban/kis-lepteku-partnersegek-a-felnott-tanulasi-szektorban-ka210-adu