Michelberger Mesterdíj
- Határidő
- Érvényes
- Kiíró
- Magyar Mérnökakadémia
- Kategória
- DíjKözművelődés
- Pályázhat
- Természetes személyek
MAGYAR MÉRNÖKAKADÉMIA
HUNGÁRIÁN ACADEMY OF ENGINEERING
A „MICHELBERGER MESTERDÍJ” pályázat kiírása
Pályázni olyan írásbeli pályaművel lehet, ami megfelel a következő feltételeknek:
Tudományos és a gyakorlat által alátámasztott jelentős mérnöki (műszaki, természettudományi) eredmény, alkotás, szabadalom elérésén és bemutatásán alapul.
Benyújtója 40 évesnél nem idősebb olyan alkotó (pl. végzett PhD-s hallgató vagy fiatal oktató, kutató), aki az eredményeket meghatározó „Mester és tanítványa” kapcsolatban, szakmai együttműködésben Magyarországon érte el.
A pályázatban az elvégzett kutatómunkát és az eredményeket úgy kell tömören bemutatni, hogy abban a „Mester” szerepe és méltatása is megfogalmazásra kerüljön 3-5000 karakter terjedelemben.
A pályázat tartalmazzon egyéves konkrét kutatási tervet, amelyet írásbeli nyilatkozattal egy hazai kutatóhely munkáltatói jogokat gyakorló vezetője igazoltan befogad.
A pályázó vállalja, hogy beszámol az egyéves kutatómunka eredményeiről és annak közleményeiben feltünteti az MMA „MICHELBERGER MESTERDÍJ” támogatását.
A DÍJ két részből áll:
o a Mester részére Michelberger portrét ábrázoló plakett és oklevél
o a pályázó fiatal részére plakett és oklevél valamint egy éves (12 hónap) támogatás további tudományos kutatások folytatására (300 E Ft/hó összegben).
- A DÍJ-at az alapítók és a támogatók képviselőíbő'l álló zsűri ítéli oda.
- A DÍJ átadása: MMA közgyűlésen, vagy MMA nyilvános rendezvényen, ahol a díjazott rövid elő'adásban bemutatja a nevezett, illetve a támogatásból elért eredményeit.
Jelen kiírás eredményhirdetésének tervezett időpontja: 2025. szeptember vége.
A pályázat beadási határideje: 2025. 09. 08-án hétfőn 16 óráig való beérkezéssel, zárt borítékban.
A borítékon kerüljön feltüntetésre: „MICHELBERGER MESTERDÍJ” pályázat, a pályázó neve,
elérhetősége: címe; e-mail, telefon és a pályamű címe. A pályázatot
1 példány nyomtatott változatban és elektronikusan pdf. formátumban egy adathordozóra mentve, zárt
borítékban kell a „Magyar Mérnökakadémia” címére eljuttatni:
H-1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. (BME D. ép. 108. szoba); Postacím: 1507 Budapest, Pf. 149.; Tel:
+36-20-9510667; mma@mernokakademia.hu
A pályázat tartalmazza a következő adatokat:
A pályázó neve, tudományos fokozata, a megszerzés helye, ideje, az egyéves új pályázatot befogadó
kutatóhely adatai és befogadó nyilatkozata;
A korábbi kutatásokban: Mesterének neve, elérhetősége: címe, telefon, e-mail; jelenlegi munkahelye.