Pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatása

Határidő
Folyamatos
Érvényes
Pályázhat
mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett középiskolák, felsőoktatási intézmények és egyéb jogi személyek

Eljárásrend pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatására
A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. (továbbiakban: Támogató) a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (továbbiakban: Mktv.) 12. § (3) bekezdés g) pontja szerint és a Támogató Támogatási Szabályzatában (továbbiakban: Támogatási Szabályzat) foglalt elvekkel összhangban pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények közvetlen, vissza nem térítendő támogatására vonatkozó eljárást az alábbiak szerint határozza meg.
Az egyedi kérelmeket a Támogató Filmszakmai Döntőbizottsága bírálja el.
I. Támogatási célok
I.1. A Támogató céljának tekinti a mozgóképes szakmák széles körben való megismertetését és ezáltal a hazai szakember-utánpótlás megteremtését. Törekvései között szerepel a mozgóképes szakma pályaorientációs tevékenységének megerősítése, a magyarországi filmipar adta lehetőségek megismertetése, amivel az érdeklődő pályakezdőket kívánja segíteni.
Ennek egyik formája pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények (napok, események, szakkörök stb.) megvalósításának támogatása minden Magyarországon működő középiskolában és felsőoktatási intézményben.
I.2. Támogató az 1.1. pont szerinti támogatásokat csekély összegű támogatásként, valamint az Európai Bizottság N 202/2008 számú és az azt módosító SA.50768 számú határozatával jóváhagyott magyar állami filmtámogatási program alapján nyújtja.
II. A rendelkezésre álló forrás megnevezése
II.1. Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. Az MNV Zrt. rábízott vagyonával kapcsolatos bevételek és kiadások cím, 2. Az MNV Zrt. rábízott vagyonával kapcsolatos kiadások alcím, 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások jogcímcsoport, 2. A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása jogcím.
II.2. A pályázat 2024. évi keretösszege: 20.000.000 Ft
III. Az egyedi kérelmek benyújtásának határideje, helye és módja
III.1. Az egyedi kérelmek 2024. október 1. napjától az eljárásrend visszavonásáig folyamatosan benyújthatók. Az egyedi kérelmeket a támogatás terhére elszámolni kívánt tevékenység megkezdése előtt kell benyújtani. Javasolt az egyedi kérelmet a megvalósítást megelőzően, minimum 3 hónappal benyújtani.
III.2. Az egyedi kérelmek kizárólag elektronikus úton nyújthatók be, Támogató papíralapon egyedi kérelmet nem fogad be. Az egyedi kérelem benyújtásakor a kérelmező a Támogató támogatáskezelő felületének használatára köteles, amely a Támogató honlapjáról (https://nfi.hu/hu) elérhető.
III.3. Az egyedi kérelem benyújtásának időpontja a pályázati adatlap és a hozzá tartozó mellékletek elektronikus felületen történő beküldésének időpontja.
IV. Az egyedi kérelmek benyújtására jogosultak és kizártak meghatározása
IV.1. Egyedi kérelmet mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett középiskolák, felsőoktatási intézmények és egyéb jogi személyek nyújthatnak be.
IV.2. Az eljárásban nem vehet részt az a pályázó, akivel kapcsolatban a Szabályzat 11. pontjában meghatározott kizárási okok fennállnak.
V. Az egyedi kérelmek tartalmi és formai követelményei
V.1. Az egyedi kérelemben részletesen bemutatandó a pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvény finanszírozási hátterének rendelkezésre állása, a mozgóképszakmai rendezvény tervezett programja, a szakemberek neve és szakmai tapasztalata, a pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvényhez használandó segédanyagok, technológia, az igényelt támogatás mértéke és a támogatás felhasználásának módja. A támogatás összegét a kérelmező teljes egészében az egyedi kérelem tárgyát képező mozgóképszakmai rendezvény IX. pontban felsorolt költségeire jogosult és köteles felhasználni.
V.2. A pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvényekkel szemben támasztott követelmények:
a) iskolai szervezésű pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvény megtartása iskolákban (pl. nyílt nap / már meglévő pályaorientációs nap keretében vagy önálló program, szakkör stb.);
b) iskolai szervezésű, de külső helyszínen megtartott mozgóképszakmai rendezvény (produkciós iroda, műhely-, stúdió-, jelmeztár-, raktárlátogatás);
c) az iskolán kívüli szakemberek bevonásával szervezett tevékenység az iskolán belül vagy kívül.
V.3. A mozgóképszakmai rendezvény felépítése, kidolgozása:
a) a mozgóképszakmai rendezvény célja, a pályaorientáció fontossága;
b) a mozgóképipar lehetőségeinek bemutatása, sokszínűségének hangsúlyozása;
c) határterületek és a szakmák közötti átjárhatóságok bemutatása;
d) gyakorlati foglalkozás / workshop / bemutató nap / stúdiólátogatás / szakkör szervezése az intézmény szempontjából releváns szakma / szakmák köré.
A Támogató biztosítja a mozgóképszakmai rendezvény sikeres megszervezését segítő szakmai konzultációt (pl. szakemberek ajánlása, Támogató képzési tevékenységének bemutatása).
A Támogató a Pályázónak kérésre elektronikus úton ajánlási listát küld a választott szakmá(k)ban jártas szakemberek nevével és elérhetőségével. A Pályázónak nem kötelező az ajánlási listából szakterületet és szakembert választania, a lista csupán segítségül szolgálhat.
V.4. Az egyedi kérelmekhez csatolandó dokumentumokat a jelen eljárásrend 1. számú melléklete határozza meg.
VI. A hiánypótlás lehetősége és feltételei
VI.1. A Támogató kizárólag az érvényes és hiánytalanul benyújtott kérelmet értékeli, ennek érdekében a jelen pályázati kiírás alapján benyújtott kérelmek esetében hiánypótlási lehetőséget biztosít a Szabályzat 15. pontja rendelkezései szerint.
VI.2. Amennyiben a pályázó a hiánypótlást a felhívásban foglaltaknak megfelelően teljesítette, úgy a benyújtott kérelmet úgy kell tekinteni, mintha eredetileg is hiánytalan lett volna. Amennyiben a hiánypótlási határidő eredménytelenül telik el, vagy a pótlást követően sem felel meg a feltételeknek, úgy a benyújtott kérelem érvénytelen.
VI.3. A kérelem érvényességét a Támogató állapítja meg.
VII. Az elbírálás határideje, főbb szempontjai, az eredményről történő értesítés módja és határideje
I.1. A Filmszakmai Döntőbizottság a döntését a hiánytalan dokumentáció benyújtásától számított 60 napon belül hozza meg. A hiánypótlás időtartamával az elbírálás határideje meghosszabbodik.
Az egyedi kérelmek elbírálása során a Támogató különösen az alábbiakat értékeli:
 mozgóképszakmai rendezvény programjának kidolgozottsága
 felsorolt szakemberek / előadók megfelelősége, szakmai tapasztalata
 a program céljának megvalósulása
 a program ütemezése
 tárgyi feltételek biztosítottsága
 utókövetés biztosítottsága
I.2. A Támogató támogatásról szóló döntésében meghatározza a támogatás összegét, a mozgóképszakmai rendezvény tárgyát, valamint azon kötelező feltételeket, amelyek nem teljesülése esetén a támogatási döntés hatályát veszti, illetve a már megkötött támogatási szerződés felmondására adhatnak okot.
I.3. A Támogató a támogatásról szóló döntés meghozatalát követő legfeljebb 10 munkanapon belül a kérelemben megadott e-mail címre küldött levélben tájékoztatja a kérelem benyújtóját a döntésről és gondoskodik a kedvezményezett nevének, valamint a támogatás összegének és módjának közzétételéről Támogató honlapján. A Döntőbizottság döntése az elektronikus pályázatkezelő felületre is feltöltésre kerül.
VIII. A maximális támogatási intenzitás mértéke
VIII.1. A nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X. 17.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) alapján mozgóképszakmai rendezvényszervezés esetében a támogatás összege legfeljebb a teljes költségvetés 80%-a lehet.
VIII.2. Csekély összegű támogatás esetében a támogatási intenzitás 100% lehet azzal, hogy egy és ugyanazon vállalkozás által a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során Magyarországon igénybe vett valamennyi csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 300.000 eurónak megfelelő forintösszeget.
VIII.3. A támogatási intenzitás meghatározása során a Támogatási Szabályzat szerinti támogatáshalmozódási szabályokat figyelembe kell venni.
IX. A támogatásból elszámolható és el nem számolható költségek köre
IX.1. A Támogató által a jelen támogatás nyújtásáról szóló döntés napjától felmerült költségeket lehet elszámolni. A kérelmező kérelmére a Filmszakmai Döntőbizottság az elszámolható költségek kezdőnapját korábbi időpontban is meghatározhatja, azonban nem lehet korábbi az egyedi kérelem benyújtásának napjánál.
IX.2. Az elszámolható költségek tekintetében a nem filmgyártási célú mozgóképszakmai tevékenységek állami támogatásának szabályairól szóló 67/2013. (X.17.) EMMI rendelet az irányadó.
IX.3. A támogatás terhére kizárólag olyan költség számolható el, amely anyagköltségnek, igénybe vett szolgáltatások költségeinek minősül, illetve olyan bérköltség, személyi jellegű egyéb kifizetések, bérjárulékok, amelyek esetében a támogatott a kifizető.
IX.4. Elszámolható költségek
1. előadó tiszteletdíja és járuléka, közvetlenül a mozgóképszakmai rendezvényhez kapcsolódó útiköltsége, szállásköltsége,
2. a terem- és eszközbérleti díj,
3. hang- és képfelvétel költsége,
4. szerkesztési, grafikai, nyomda- és sokszorosítási költség, a rendezvényhez kapcsolódó reklám-, PR- és marketing költség,
5. rendezvényszervező, szakmai és technikai közreműködő, könyvelő megbízási díja és járuléka,
6. egyéb, a mozgóképszakmai rendezvényszervezéssel kapcsolatos működési költség
X. A támogatás felhasználására vonatkozó feltételek
X.1. A kedvezményezettekkel a Támogató mozgóképszakmai rendezvényenként külön támogatási szerződést köt.
X.2. A kedvezményezett a támogatási szerződés aláírására legkésőbb a Döntőbizottság döntésének a kedvezményezett részére történő megküldésétől számított 60 napon belül jogosult.
X.3. Ha a kedvezményezett mulasztásából a meghatározott határidőtől számított további harminc napon belül nem kerül sor a szerződéskötésre, a támogatási döntés hatályát veszti. Ha a kedvezményezett mulasztása a Döntőbizottság megítélése szerint méltányolható okból származik, - a kedvezményezett kérelmére - a szerződéskötésre az általa megállapított határidőt követő harminc napon belül az eredeti határidőnél nem hosszabb (60 nap) időtartamú új határidőt állapíthat meg. Ha a támogatási szerződés megkötésére a kedvezményezett mulasztásából a meghosszabbított határidőben sem kerül sor, a támogatási döntés hatályát veszti. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs.
X.4. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a kedvezményezett a jelen pályázati kiírás 2. számú mellékletében szereplő dokumentumokat az elektronikus pályázatkezelő rendszerbe feltöltse, és hiánytalanul, eredetben benyújtsa. A kedvezményezett a dokumentumok megküldésére - a hiánypótlással együtt - legkésőbb a határidő lejártát megelőző 7. napig köteles.
X.5. A kedvezményezett a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy a szerződésben foglaltakat teljesíti.
X.6. A támogatási cél akkor minősül megvalósítottnak, amennyiben támogatott a támogatási összeggel és a támogatási cél teljes költségvetésével elszámolt és az elszámolást a Filmszakmai Döntőbizottság elfogadta.
X.7. A támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni. A biztosíték a támogatott valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a Támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia.
XI. A folyósítás részletei
XI.1. A Támogató a támogatást - a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követően - a támogatási szerződéshez benyújtott mellékletben megjelölt elkülönített pénzintézeti számlaszámára utalja át, amennyiben a támogatott megfelel a folyósítási feltételeknek.
XI.2. A Támogató a támogatást az egyes támogatási célokhoz igazodóan az alábbi ütemezés szerint nyújtja:
a támogatási szerződés aláírását követő 15 napon belül 90%, az elszámolást követően 10%.
XI.3. A Támogató a támogatási szerződésben az egyes fizetési részletek tekintetében eltérő ütemezést is megállapíthat.
XI.4. A támogatás valamennyi részletének folyósítási feltétele, hogy a támogatott nem áll csőd- felszámolási, végelszámolási, végrehajtási, illetve a megszüntetésére irányuló egyéb eljárás alatt. A támogatás egyes fizetési részleteinek ütemezését és az egyes folyósítási részletekhez kapcsolódó további feltételeket a támogatási szerződés is tartalmazza.
XII. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségre, valamint nyilvánossági követelményekre vonatkozó tájékoztatás
XII.1. A Támogató a támogatás felhasználását a Támogatási Szabályzatában meghatározottak szerint ellenőrzi. Az ellenőrzés kiterjedhet a támogatott által megkötött szerződésekben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.
XII.2. A Támogató a támogatás odaítélésével kapcsolatban a jelen eljárásrendben meghatározottakon kívüli adatok szolgáltatására is felhívhatja a támogatottat.
XIII. A támogatási döntés elleni kifogás benyújtásának lehetőségére vonatkozó tájékoztatás, a kifogás benyújtásának határideje és módja
XIII.1. A kérelmező, a kedvezményezett vagy a támogatott a Támogatónál kifogást nyújthat be, ha az eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a Támogatási Szabályzatba az eljárásrendbe vagy a támogatási szerződésbe ütközik.
XIII.2. Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amely a kérelmezőre, a kedvezményezettre vagy a támogatottra vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg.
XIII.3. A kifogás benyújtására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 102/D. §-ában foglaltak az irányadók. A kifogás benyújtására kizárólag a MOTOR felületén van lehetőség. Az e-mail- en, vagy papíron benyújtott kifogás nem tekinthető benyújtottnak. A benyújtás helye: A Döntőbizottság menüpont Kérelem benyújtása almenüpontban.
XIV. Felvilágosítás lehetősége
XIV.1. A Támogató az eljárásrenddel összefüggő valamennyi közzétételi feladatát honlapján (https://nfi.hu) teljesíti.
XIV.2. A hatékony és gyors kommunikáció érdekében a kapcsolattartás elektronikus úton történik. A kérelem benyújtását követően a Támogató a kérelmező által - az adatlapon - megjelölt e-mail címre küldött levélben nyújt tájékoztatást. Ezen e-mail címre küldött elektronikus levél (a továbbiakban: e-mail) az elküldéstől számított 5. napon kézbesítettnek tekintendő. Az e-mailben közölt tájékoztatások, határidők, határnapok elmulasztásából eredő bármely kárért, valamint a kérelmező által hibásan közölt e-mail cím miatti, továbbá a kérelmező levelezőrendszeréből adódó téves kézbesítés következményeiért a felelősség kizárólag a kérelmezőt terheli.
XIV.3. A kérelmező a kérelem beadásával kapcsolatos, valamint egyéb kérdéseit írásban a tamogatas@nfi.hu címre küldött e-mailben teheti fel. A Támogató legkésőbb 8 napon belül e- mailben ad választ a kérelmezőnek.
XV. Egyéb rendelkezések
XV.1. A jelen pályázati kiírás alapján nyújtott bizonyos támogatások csekély összegű támogatásnak minősülnek, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet [a továbbiakban: általános de minimis rendelet, (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet] szabályai alapján lehet nyújtani. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt általános csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma bármely három év során nem haladhatja meg a 300.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az általános de minimis rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is, amelyek fúzió, felvásárlás és szétválás esetére tartalmaznak további rendelkezéseket. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III.
22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]
XV.2. Fúzió vagy felvásárlás esetén az összefonódó vállalkozásoknak nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást figyelembe kell venni annak meghatározásához, hogy bármely - az új vagy a felvásárló vállalkozásnak nyújtandó - új csekély összegű támogatás meghaladja-e a felső határt. A fúziót vagy felvásárlást megelőzően jogszerűen nyújtott csekély összegű támogatás a műveletet követően is jogszerű marad.
XV.3. Ha egy vállalkozás két vagy több külön vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő vállalkozásnak kell nyújtani, amely alapvetően az a vállalkozás, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységeket átvállalta. Ha erre nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást saját tőkéjük - a szétválás tényleges időpontjában érvényes - könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani az új vállalkozások között.
XV.4. A támogatás, az (EU) 2023/2832 bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatás kivételével, más csekély összegű támogatásokról szóló rendeletek alapján nyújtott csekély összegű támogatással 300.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
XV.5. Az általános csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
XV.6. A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálás céljára és a bruttó támogatástartalom kiszámításához az odaítélés idején érvényes referenciarátát kell alkalmazni.
XV.7. A pályázónak az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikkének (4) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
XV.8. A Támogató a pályázónak az (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az általános de minimis rendeletre.
XV.9. Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) támogatás az általános de minimis rendelet 1. cikk (1) bekezdése szerint:
a) az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozásoknak,
b) az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása és forgalmazása területén működő vállalkozásoknak, amennyiben a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg;
c) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,
d) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak, a következő esetekben:
i. amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;
ii. amennyiben a támogatás feltétele az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbadás;
e) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz;
f) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás esetében.
Amennyiben egy vállalkozás az általános de minimis rendelet 1. cikke (1) bekezdés a-d) pontokban említett halászati és mezőgazdasági ágazatokban, valamint az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet, az általános de minimis rendelet szabályait kizárólag ez utóbbi ágazatokban nyújtott támogatásokra kell alkalmazni, feltéve, hogy a kedvezményezett a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése által biztosítja, hogy az általános de minimis rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az általános de minimis rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.
15.8. A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
15.9. Jelen eljárásrend visszavonásig érvényes.
15.10. Támogató jogosult az eljárásrend módosítására az Ávr. rendelkezései szerint.
15.11. Az eljárásrendben nem szabályozott kérdések tekintetében a Támogató Támogatási Szabályzata az irányadó.
15.12. Az eljárásrenddel kapcsolatos adatvédelmi tájékoztató az alábbi linken érhető el:
https://nfi.hu/a-filmintezetrol/adatkezelesi-tajekoztatok/a-nemzeti-filmintezet-kozhasznu- nonprofit-zrt-filmalkotasok-es-filmsorozatok-gyartasanak-valamint-az-egyedi-kerelmekben- meghatarozott-mozgokepszakmai-tevekenysegek-tamogatasaval-osszefuggo- palyazatkezelessel-kapcsolatos-adatkezelesrol.html

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem