Pályázat a természet- és környezetvédő civil szervezetek számára

Határidő
Érvényes
Pályázhat
azon környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek nyújthatnak be, amelyek az alábbi feltételeknek eleget tesznek: a) a Civil tv. alapján civil szervezetnek minősülnek; b) a Civil tv. szerint közhasznúak; c) alapító okiratban/alapszabályban rögzítetten környezet-, és/vagy természetvédelmi céllal jöttek létre; d) 2023. január 1. előtt jogerősen Magyarországon bejegyzésre kerültek; e) tevékenységüket Magyarországon végzik; f) 2024-ben már folytattak természetvédelmi tevékenységet

2025. évi pályázati felhívás
a természet- és környezetvédő civil szervezetek számára
Az Agrárminisztérium, mint Támogató (továbbiakban: AM / Támogató) a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet IV. fejezetének - az agrárminiszter feladat- és hatáskörét részletező - 6. „Az agrárminiszter feladat- és hatásköre” alcíméhez illeszkedve, valamint a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként jóváhagyott Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben rögzített természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló, környezet- és természetvédelmi céllal létrejött szervezetek számára nyilvános pályázati felhívást tesz közzé.
A pályázati felhívás a lentebb felsorolt jogszabályok, határozatok, utasítások alapján készült, amelyek a pályázati eljárás során kötelezően betartandók:
- a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény;
- Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény
(a továbbiakban: Kvtv.), valamint
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Civil tv.);
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.);
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.);
- 62/2022. (XII. 9.) OGY határozat a 2022-2026 közötti időszakra szóló Nemzeti
Környezetvédelmi Programról;
- a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 14/2021. (III. 25.) AM rendelet;
- a minisztérium fejezeti kezelésű előirányzataiból pályázati úton vagy egyedi döntés alapján pénzeszköz- vagy előirányzat-átadással biztosított támogatások kapcsán elszámolható költségekről, a támogatások felhasználása ellenőrzésének és a beszámolók összeállításának szabályairól szóló 2/2019. (III. 20.) AM utasítás;
- a XII. Agrárminisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodásról szóló 2/2022. (III. 30.) AM utasítás.
1. A pályázati támogatás célja
A természet- és környezetvédő civil szervezetek szakmai munkájának támogatása, közreműködésének biztosítása a Nemzeti Környezetvédelmi Program részét képező Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben (továbbiakban: NTV-V) meghatározott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programok eredményes és hatékony megvalósításában.
2. A támogatás igénybevételével támogatható célok, tematikák és tevékenységek
A támogatás igénybevételére jogosultak az NTV-V-ben megfogalmazott stratégiai célokhoz, mint
- természeti erőforrások, természeti értékek, ökoszisztémák védelme, helyreállítása,
- az életközösségek működőképességének megőrzése,
- a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása,
valamint az alábbi célkitűzésekhez illeszkedő, illetve az államtól átvállalható, alábbi tematikájú feladatok hatékony és eredményes teljesítéséhez kapnak segítséget:
- biológiai sokféleség csökkenésének és az ökoszisztéma-szolgáltatások további hanyatlásának megállítása;
- hazai ökoszisztémák és szolgáltatásaik feltérképezése és értékelése, a megőrzést szolgáló együttműködések erősítése;
- élőhely-rehabilitációs és rekonstrukciós munkák folytatása;
- Natura 2000 hálózat működtetése;
- barlangok és a földtudományi természeti értékek természetvédelmi helyzetének javítása;
- tájvédelmi kutatások támogatása, az eredmények vizsgálata, értékelése;
A 2. pont szerinti stratégiai célokkal és tematikával összhangban az alábbi tevékenységtípusokra, azok megvalósításának költségeire igényelhető a támogatás:
a) élőhelyvédelem,- kezelés;
b) földtani (földtudományi) természeti értékek védelme;
c) tájvédelem;
d) természetvédelmi monitorozás;
e) ismeretterjesztő, a természettudatosságot szolgáló kiadványok, könyvek kiadása, filmek készítése;
f) szakmai honlapok készítése, üzemeltetése;
g) tudásbázis építése;
h) természetvédelmi tanácsadás;
i) környezeti nevelési, szemléletformáló programok, vetélkedők szervezése, lebonyolítása minden/bármely korosztály számára;
j) kiemelt természetvédelmi célok megvalósulásához kapcsolódó figyelemfelkeltő kampány; k) ágazati szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása.
A szakmai keretből kizárólag természetvédelmi tematikájú szakmai feladatok ellátása, programok és tevékenységek megvalósítása támogatható.
Támogatás nem igényelhető az alábbi témakörökre:
a) környezetvédelmi célokra;
b) klímavédelemre;
c) felszíni és felszín alatti vízvédelemre;
d) állatvédelemre;
e) agrárágazati célokra pl.: méhészet, gyógynövény, termelői piac;
f) parlagfűmentesítésre;
g) erdő- és vadgazdálkodásra.
Az a., b., c., d. pontokban nevesített szakterületek nem az agrártárca feladatkörébe tartoznak, az e., f. és g. pontban rögzített célok megvalósítására tervezetten más szakmai kereten áll rendelkezésre forrás.
A fent nevezett tevékenységtípusok közül legfeljebb három tervezhető!
Egy pályázó kizárólag egy pályázat benyújtására jogosult.
A pályázatban igényelt összeg maximum 30%-a lehet általános működési költség (pl. bérleti díj, könyvelési költség, irodaköltség) és bér- és bérjellegű költség együttesen, a feladathoz arányosítva, illetve az igényelt összeg maximum 40%-a lehet útiköltség! A megadott arányokon felüli költségek a saját forrás terhére finanszírozhatóak és számolhatóak el.
Eszközbeszerzés költsége csak a feladattal, tevékenységgel arányosan tervezhető és számolható el. Az olyan 100.000 Ft-ot meghaladó eszköz beszerzési költségét, amely más feladathoz is felhasználható, illetve egy éven túl szolgálja az igénylő szervezet céljainak megvalósulását, maximum a beszerzési érték 50%-áig lehet betervezni és elszámolni.
Más természet- és környezetvédő civil szervezet közreműködőként történő bevonása maximum a támogatás összegének 10%-áig elfogadható.
A szervezet képviselője, vezető tisztségviselője vagy ezek nevében nyilatkozattételre jogosult személy csak abban az esetben számolhat el a projekthez arányosított bérjellegű költséget a támogatott projekt terhére, amennyiben azt a pályázati adatlapon előzetesen jelzi és indokolja.
3. A pályázók köre
Pályázatot azon környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek nyújthatnak be, amelyek az alábbi feltételeknek eleget tesznek:
a) a Civil tv. alapján civil szervezetnek minősülnek;
b) a Civil tv. szerint közhasznúak;
c) alapító okiratban/alapszabályban rögzítetten környezet-, és/vagy természetvédelmi céllal jöttek létre;
d) 2023. január 1. előtt jogerősen Magyarországon bejegyzésre kerültek;
e) tevékenységüket Magyarországon végzik;
f) 2024-ben már folytattak természetvédelmi tevékenységet.
Nem pályázhatnak:
g) közalapítványok,
h) civil társaságok,
i) köztestületek,
j) non-profit gazdasági társaságok,
k) egyházi jogi személyek, illetve ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezetei,
l) pártok,
m) gazdasági társaságok,
n) felsőoktatási célra létrehozott közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítványok.
4. A támogatás formája és a finanszírozás módja
A költségvetési támogatás egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség 100%-a. Az AM az odaítélt összeget egy összegben, az érvényesen létrejött támogatói okirat alapján támogatási előlegként utalja át a Pályázó bankszámlájára. A támogatáshoz önerő, saját forrás biztosítása nem feltétel. Amennyiben a támogatáshoz a Pályázó önerőt vagy saját forrást biztosít, úgy annak felhasználásáról a támogatással azonos módon el kell számolni. Önerő vagy saját forrás esetén a támogatás intenzitása csökken.
5. A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke
A jelen pályázattal meghirdetett támogatásra a 2025. évi költségvetési törvény XII. Agrárminisztérium fejezetének a 20/5 alcím szerinti „Ágazati szakmai és társadalmi szervezetek támogatása” fejezeti kezelésű előirányzaton belül „Az állam természetvédelmi közfeladatainak átvállalása” szakmai keretén 50.000.000 forint áll rendelkezésre.
Az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 3.000.000 forintig terjedhet.
Az AM fenntartja magának a jogot, hogy a hatályos költségvetési törvény alapján a támogatási keretösszeget - a felhívás külön módosítása nélkül - megváltoztassa.
6. A pályázat benyújtásának módja, helye és ideje, pályázati díj
a) Benyújtandó:
papír alapon, egy példányban:
- a minden oldalon szignált, az utolsó oldalon cégszerűen aláírt, számítógépen kitöltött (word használata javasolt), és kinyomtatott pályázati adatlap,
és elektronikus adathordozón (pl.:CD, pendrive, egyéb):
- a szervezet képviselője által hitelesített, a pályázat benyújtásakor hatályos alapszabály/alapító okirat szkennelt változata és
- az adatlap szerkeszthető word formátumú változata.
Fenti dokumentumokat az alábbi módon és formában (papír alapú és elektronikus adathordozóra feltöltött pályázati anyagot együttesen) kérjük benyújtani.
Kizárólag postai úton, a zárt borítékon feltüntetve:
„2025 pályázat - természet- és környezetvédő civil szervezetek számára”
A könyvelt (tértivevényes) postai küldeményt az alábbi címre kell postázni:
Agrárminisztérium
Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 9.
A pályázatok benyújtásának határideje:
2025. május 13.
(postabélyegző kelte)
b) Pályázati díj
A pályázat benyújtása díjmentes.
7. A pályázat formai és tartalmi követelményei
A pályázati felhívásban rögzítetteknek, a vonatkozó jogszabályoknak, valamint a formai szempontoknak nem megfelelő pályázatok szakmai értékelésre nem bocsáthatóak.
A pályázati adatlap, valamint a pályázat egyéb mellékleteinek szerkezete és tartalma nem változtatható, a sorok nem törölhetőek. A formanyomtatványokban eszközölt bármilyen módosítás a pályázat elutasítását vonja maga után.
Formai szempontból kizáró okok:
a) hibásan, kézírással, illetve bármely elemét tekintve hiányosan, vagy kitöltetlen cellákkal, illetve határidő után benyújtott pályázat;
b) a projektleírás a jelen pályázati felhívásban jelzett célokkal nincs összhangban;
c) nem a pályázati felhívásban rögzített formátumban benyújtott Adatlap és dokumentáció;
d) részletesen kidolgozott költségterv hiánya;
e) bármely tekintetben valótlan adatszolgáltatás;
f) az igényelt költségvetési támogatás összege meghaladja a maximálisan igényelhető 3.000.000 forintot, vagy nem éri el az 1.000.000 forintot;
g) a Pályázó ellen csőd-, felszámolási eljárás vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban;
h) a Pályázó az Áht. 50. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. c) pontja szerint nem minősül átlátható szervezetnek; i) ha a Pályázó az AM által nyújtott bármely korábbi költségvetési támogatással nem számolt el, illetve a támogatás jogosulatlan igénybevételére került sor, a jogosulatlanság PTKF általi megállapításától számított, további 5 éven belül minden AM által felkínált pályázási lehetőség alól kizárásra kerül..
Tartalmi értékelés
Az értékelés során meghatározó, kiemelt jelentőséggel bíró szempontok:
i) A projekt fontossága, aktualitása, (társadalmi) hasznossága, hatékonysága, hatóköre, folytonossága, vagy egyedisége, újszerűsége.
j) A tervezett program megvalósíthatósága, kidolgozottsága.
k) A projekt költségeinek realitása, költségtervének részletessége.
l) A pályázó szervezet működőképessége, szakmai hitelessége, múltja.
m) A pályázó által végzett önálló szakmai munka.
A benyújtott pályázattal kapcsolatban sem formai, sem tartalmi szempontú hiánypótlásra nincs lehetőség!
Az AM legfeljebb a pályázat beérkezését követő 7. napig - elektronikus levélben - tájékoztatja a Pályázót arról, hogy a pályázatának érdemi elbírálása megkezdődött vagy pályázata érdemi vizsgálat nélkül elutasításra került. Az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás esetén a tájékoztatónak tartalmaznia kell az elutasítás okát, valamint a kifogás benyújtásának lehetőségét és módját.
A befogadott pályázatok benyújtójának nevét és a pályázatok címét az AM a hivatalos honlapján a benyújtási határidőt követő 15 napon belül közzéteszi.
8. Pályázati döntés
Bírálatra csak formai szempontból megfelelő pályázat kerülhet. A pályázatokkal kapcsolatos döntést a benyújtási határidőtől számított legkésőbb 75 naptári napon belül az agrárminiszter írásban hozza meg. A minisztert döntésében a Bíráló Bizottság javaslata segíti, ami egyesíti magában a tárca szakmai véleményét és a környezet- és természetvédő civil szervezetek delegáltjainak egységes javaslatát.
A megszülető döntés lehet: támogatás, feltételes támogatás (ún. tartaléklista), elutasítás, kizárás. Az igényelt támogatási összegnél kisebb összeg is megítélhető (minimum 1.000.000 forint), ebben az esetben a támogatói okirat kiadásának feltétele a módosított költségvetés és annak AM által történő elfogadása.
A Pályázót a Támogató döntéséről, illetve a támogatás igénybevételének feltételeiről, elutasítás esetén annak indokairól, a döntéshozataltól számított 15 napon belül az AM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya (a továbbiakban: PTKF) elektronikus úton tájékoztatja, illetőleg a pályázat eredménye a döntés meghozatalától számított 5 napon belül az AM honlapján közzétételre kerül (https://kormany.hu/agrarminiszterium).
9. Kifogás
Pályázónak az Ávr. 102/D. § (1) biztosítja a kifogás benyújtásának lehetőségét, mely szerint:
Pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett - kezelő szerv kijelölése vagy lebonyolító szerv igénybevétele, illetve közreműködő szervezet kijelölése esetén - a kezelő szervnél, lebonyolító szervnél, illetve közreműködő szervnél, ennek hiányában a támogatónál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.
A kifogásnak tartalmaznia kell:
a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,
b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat azonosításához szükséges adatait, c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,
d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, e) a kifogást tevő cégszerű aláírását.
A kifogás elbírálása az Ávr. 102/D. § (5) - (7) bekezdései, valamint a 2/2022. (III.30.) AM utasításban foglaltak alapján történik. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.
A miniszteri döntéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye.
10. Támogatói okirat és módosítása
A nyertes Pályázót a miniszteri döntést követő 15 napon belül az AM PTKF elektronikus úton értesíti a támogatói okirat létrejöttének feltételeiről a pályázati adatlapon megjelölt kapcsolattartói elektronikus címen.
A támogatásra irányuló jogviszony a támogatói okirat Pályázó általi, igazolt átvétel vagy a támogatói okirat megisméréséről és elfogadásáról szóló nyilatkozat visszaküldése időpontjában keletkezik. Az ezt megelőzően megkezdett projekt megvalósításából eredő kockázatok a Pályázót terhelik.
A felhívásban és a Támogatói okiratban is rögzített projektidőszak, valamint az 1. számú mellékletét képező Költségterv módosítása - kizárólag indokolt esetben, pl.: vis major - legfeljebb egy alkalommal, legkésőbb a befejezési határidőt megelőző 30. napig az AM PTKF pályázati kapcsolattartójának megküldött és a PTKF által visszaigazolt módosítási kérelem alapján lehetséges.
Amennyiben a módosítás a Támogatói okirat költségterven kívüli részeit nem érinti, úgy a Támogatói okirat módosítására nem kerül sor. Ebben az esetben az új módosított költségterv az AM arra vonatkozó elfogadó nyilatkozatával lép érvénybe.
A támogatás eredeti célja a megvalósítás során nem módosítható.
11. A támogatás folyósítása
A támogatás folyósításának feltétele a támogatói okiratban rögzítettek elfogadása. A támogatás folyósítása a támogatói okirat közlésétől (kézhezvételétől) számított 30 napon belül történik.
12. A támogatás felhasználásának feltételei, elszámolható, el nem számolható költségek
a) Az elnyert támogatás kizárólag a pályázatban megjelölt célra és az elfogadott (módosított), a beszámoló összeállítását segítő Általános tájékoztató figyelembevételével összeállított költségtervben részletezett költségekre használható fel;
b) a támogató okiratban rögzített időszakban, tehát 2025. január 1. és legkésőbb 2025. december 31. között felmerülő (az áru, szolgáltatás teljesítési időpontja a támogatási időszakba esik) és legkésőbb a beszámoló benyújtási határidejéig pénzügyileg teljesített költségekre használható fel. A beszámoló legkésőbbi benyújtási dátuma a támogatói okiratban foglalt projektbefejezési határidőt követő 30. nap;
c) a pályázónak nyújtott támogatás támogatásként tovább nem adható, azonban a pályázó közreműködőket szerződések, vagy a közreműködő által visszaigazolt megrendelések alapján bevonhat a megvalósításba. A szerződés, vagy a megrendelés nem vonatkozhat a teljes támogatott program külső közreműködő által történő megvalósítására.
d) a támogatás terhére elszámolható számlákat és bizonylatokat a Pályázó szervezet nevére, adószámára és székhelyére kell kiállítani;
e) a 200.000 forintot meghaladó értékű árubeszerzésre vagy szolgáltatás megrendelésére vonatkozó szerződés kizárólag írásban köthető meg. Írásbeli szerződés, vagy visszaigazolt megrendelés esetén az elszámolásra benyújtandó számlához csatolni kell a külön dokumentumban szerkesztett, a megrendelő és a szolgáltató által aláírt teljesítésigazolást;
f) nettó 1.000.000 forintot meghaladó értékű áru beszerzése vagy szolgáltatás igénybevétele legalább 3 árajánlat bekérése és ezek alapján történő kiválasztás alapján történhet;
g) a szervezet képviselője, vezető tisztségviselője vagy ezek nevében nyilatkozattételre jogosult személy a támogatott projekt terhére csak abban az esetben számolhat el bérjellegű költséget, amennyiben ezt a Pályázati adatlapon előzetesen jelzi és indokolja;
h) nem számolhatóak el azok a költségek, amelyek a Pályázó képviselője, vezető tisztségviselője vagy ezek nevében nyilatkozattételre jogosult személy vagy mindezeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozója érdekeltségi körébe tartozó vagy részesedési viszonyban álló társaság közreműködésével kerülnek felhasználásra (lásd bővebben: 2/2019. (III. 20.) AM utasítás);
i) az államháztartás központi alrendszeréből kapott más támogatás esetén az elnyert támogatás nem tekinthető saját forrásként.
A leggyakrabban előforduló elszámolható és nem elszámolható költségek körét részletesen a 2/2019. (III. 20.) AM utasítás Függeléke szerinti Általános tájékoztató tartalmazza.
13. Elszámolás, beszámolási kötelezettség, a teljesítés ellenőrzése
13.1. A pályázó az elnyert támogatási összeg szerződésszerű felhasználásáról a felhasználási határidőt követő 30 napon belül, de legkésőbb 2026. január 30-ig köteles a támogatói okirat mellékletét képező nyomtatvány alapján szöveges beszámolót, valamint a számlaösszesítőt elektronikus úton, szerkeszthető formában megküldeni az AM (támogatói okiratban megjelölt) kapcsolattartó részére. A beszámoló összeállításának szabályait tartalmazó Általános tájékoztató a támogatói okirat pályázó részére történő postázásával egyidejűleg elektronikusan kerül megküldésre a pályázó e-mail címére.
13.2. A Beszámolóval kapcsolatban esetlegesen szükséges hiánypótlásra egyszeri alkalommal és maximum 15 napos teljesítési határidőt biztosít a Támogató.
13.3. Amennyiben a Pályázó önhibájából, felszólítás ellenére sem tett eleget a jogszabályban vagy a kötelezettségvállalás dokumentumában meghatározott valamely kötelezettségének, a miniszter a Pályázót legfeljebb 5 évre kizárja az Agrárminisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak támogatási rendszeréből.
13.4. A Pályázónak és a megvalósításban közreműködő partnereinek a támogatás elnyerésével ellenőrzés-tűrési kötelezettsége keletkezik. Az Ávr. 101. §-a szerint a Támogató és a Pályázó a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos valamennyi eredeti dokumentumot olvasható formában köteles a Pályázó beszámolójának Támogató általi jóváhagyásától számított tíz évig megőrizni.
A beszámoló elfogadásáról és a 14. pont szerinti felhatalmazó levél visszavonásához való hozzájárulásról a PTKF levélben értesíti a Pályázót.
14. Biztosíték
A Pályázó köteles a támogatói okirat kiadása feltételéül az ellenőrzés alapján megállapított, vagy fel nem használt támogatás és annak kamatai visszafizetésének biztosítékául valamennyi azonnali beszedéssel megterhelhető bankszámlájára az Agrárminisztérium javára azonnali és egyéb feltételek nélküli, legfeljebb 35 napra való sorba állítási határidőt meghatározó beszedési megbízás lehetőségét biztosító felhatalmazó levelet benyújtani, minden, jogszabály alapján megterhelhető számlaszámonként 1-1 db eredeti példányban. A teljesítésigazolás kiadásával egyidejűleg az AM nyilatkozik a felhatalmazó levelek törléséhez való hozzájárulásáról.
15. A nyilvánosság biztosítása
15.1. A Pályázónak biztosítania kell, hogy minden, a projekt megvalósításához kapcsolódó papíralapú és elektronikus dokumentumon, kiadványon, PR vagy információs anyagon (a kiadás évének feltüntetésével), honlapon, valamint rendezvényen tájékoztatást adjon arról, hogy a program az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg, illetve egyértelmű jelzést kell feltüntetniük a fent említett dokumentumokon, információközlő eszközökön és helyszíneken az Agrárminisztérium megnevezésével és az AM logójával.
15.2. A program megvalósítása során, a pályázati támogatásból készült papír alapú kiadványokból legalább 2 példányt - legkésőbb a beszámolóval egyidejűleg - a Pályázó köteles megküldeni a Támogató részére.
16. Adatszolgáltatás, ellenőrzés-tűrés
16.1. Az Áht. 56/B. § alapján a Kincstár a költségvetési támogatásokról
monitoringrendszert működtet. A pályázó tudomásul veszi, hogy az AM az Áht. 56/C. § szerinti adatokat a monitoringrendszerbe történő kezelésre átadja. A monitoringrendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított tíz év elteltével törölhetők.
16.2. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy az adatai az AM adatbázisába bekerüljenek.
16.3. A pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése érdekében a pályázó köteles az AM, valamint a jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult szervek ellenőrzését tűrni és segíteni, a támogatással kapcsolatos eredeti dokumentációt és a támogatás összegét egyéb eszközeitől elkülönítetten kezelni, a költségeket elkülönítetten nyilvántartani.
17. Kapcsolattartás
A nem működő, hibásan megadott, nem ellenőrzött e-mail címre érkező értesítések elmulasztásából esetlegesen fakadó hátrányok miatt az AM felelősséget nem vállal, továbbá az elektronikus értesítekben megadott határidők eredménytelen eltelte jogvesztő hatályú.
A pályázati felhívással kapcsolatban a PTKF kijelölt munkatársai adnak tájékoztatást és nyújtanak segítséget a pályázatok benyújtásával, a támogatói okirat kiadásával, illetve az elszámolással kapcsolatosan.
Agrárminisztérium, Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
Telefonszámok: +36 1 795 8078
Személyes konzultáció: Agrárminisztérium Ügyfélszolgálati Iroda (1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 9. földszint) hétfői napokon 9:00-16.00 óra között, valamint csütörtöki napokon 9:00-16:00 óra között, előzetesen egyeztetett időpontban.

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem