Start a jövőért

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a politikai pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat); - a 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján létrehozott egyesületek és alapítványok; - a 2006. évi X. törvény alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel; - a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van); - köznevelési intézmények; - felsőoktatási intézmények; - család-és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények; - szociális intézmények; - egészségügyi intézmények; - könyvtárak, művelődési központok; - legalább 10 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek; valamint: - informális csoportok is nyújthatnak be pályázatot, amennyiben győztes pályázat esetén egy befogadó szervezet vállalja a szerződés megkötését és a projekt adminisztrálását a csoport nevében, és erről a pályázat benyújtásakor nyilatkozatot tesz. A befogadó szervezetnek meg kell felelnie a fentiekben írtaknak

Start a jövőért
Pályázati felhívás és útmutató
A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével (a továbbiakban közreműködő) első alkalommal hirdeti meg Start a jövőért elnevezésű pályázatát, amely elsősorban a gyermekekre, illetve 25 év alatti fiatal felnőttekre fókuszáló helyi projektek számára nyújt támogatást. Az áruházlánc főként olyan helyi közösségek, intézmények és szervezetek jelentkezését várja, amelyek javítani szeretnék a közvetlen környezetükben élő gyerekek és fiatalok tanulási lehetőségeit, készségeiket és képességeiket fejlesztenék, tehetségeket gondoznának, a gyerekek és fiatalok számára programokat, helyi közösségi eseményeket szerveznek, illetve jobbá tennék az érintettek életkörülményeit.
Az új kezdeményezés a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programját váltja. A TESCO- GLOBAL Zrt. az Ön választ, mi segítünk elnevezésű pályázatával a helyi közösségek fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket 2016 óta több mint félmilliárd forinttal támogatta. 15 fordulón keresztül több mint 2200 támogatott projekt közel 350 magyarországi településen mozdította elő a helyi közösségek életét, amelyhez a Tesco vásárlói is aktívan hozzájárultak a több mint 34 millió bedobott zsetonnal.
A Tesco kiemelt célja a továbbiakban is a helyi szervezetek támogatása, melyre elkötelezetten áldoz. Így a Tesco azokat a kezdeményezéseket szeretné továbbra is támogatni, amelyek segítenek a helyi közösségeknek környezetük és az ott élők körülményeinek fejlesztésében. Éppen ezért a Tesco az ilyen pályázatokat is várja a Start a jövőért programja keretében.
A Start a jövőért elnevezésű program a vásárlók bevonásával, és az alábbi feltételekkel zajlik:
I. A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CÉLJA:
A pályázati felhívás célja, hogy a TESCO-GLOBAL Zrt. forrást biztosítson az áruházai vonzáskörzetében olyan helyi közösségek, intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek elsősorban a 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani, hogy a célzott gyerekek és fiatalok minél jobb feltételekkel induljanak az életükben. Azonban továbbra is van lehetőség helyi közösségi programokkal pályázni, amelyek nem csupán a 25 év alatti korcsoportot érintik. Az alábbi területeken várjuk a pályázati projektek benyújtását (a megadott témákon belül a felsorolás példa jellegű, nem kizárólagos):
1. Testi és lelki egészség
Például:
- mentálhigiénét támogató programok (pl. iskolai és online zaklatással kapcsolatos programok; stresszkezelési programok);
- az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó, oktató jellegű képzések, szűrések;
- egészséges reggeli - közös étkezés szervezése a közösségi házban gyermekeknek, óvodásoknak vagy iskolásoknak;
- összejövetelek vagy főzőtanfolyamok szervezése az egészséges táplálkozás gyakorlati bemutatásával;
- egészséges és fenntartható étkezési szokások kialakítását célzó tevékenységek szervezése;
- testmozgást támogató programok (pl. sporttábor, sportesemények);
- egyéb testi és lelki egészséget támogató programok.
2. Élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem
Például:
- maradékok nélküli főzőtanfolyamok szervezése gyakorlati példákkal arra vonatkozóan, hogyan ne pazaroljuk az ételt;
- workshopok az élelmiszerek megfelelő bevásárlásáról és tárolásáról az élelmiszerpazarlás megelőzése érdekében;
- látogatás a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél vagy más, élelmiszer-felesleggel foglalkozó szervezetnél;
- egyéb élelmiszer-pazarlás elleni küzdelmet támogató programok.
3. Környezet- és természetvédelem
Például:
- természetismereti programok (pl. beporzóbarát kert kialakítása; bogárhatározó tábla készítése; tanösvény-kialakítás);
- fenntarthatósági és környezeti nevelési programok (pl. fenntarthatósági verseny szervezése; komposztálás bevezetése);
- környezetvédelmi programok (pl. madárvédelmi programok);
- egyéb környezet- és természetvédelmi programok.
4. Oktatás és készségfejlesztés
Például:
- kompetenciák, készségek fejlesztését célzó közös tevékenységek, képzések, tanfolyamok;
- szemléletformáló közösségi projektek;
- oktatási célú, tanórán kívüli csoportos foglalkozások és fejlesztő táborok;
- pályaorientációval foglalkozó csoportos tréningek;
- eltérő képességű és tanulási igényű gyerekek fejlesztése;
- tanodai programok;
- kreatív workshopok;
- tudományos klubok, iskolai és iskolán kívüli oktatási tevékenységek;
- tanulmányi kirándulások;
- média és digitális ismeretek fejlesztése;
- egyéb oktatási és készségfejlesztő programok.
5. Művészet és kultúra
Például:
- kórusok támogatása;
- a művészeti és kulturális ismeretek fejlesztését célzó tevékenységek;
- olvasóklubok szervezése;
- színházlátogatás;
- egyéb művészeti és kulturális programok.
6. Közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése
Például:
7. a generációk közötti közösségépítést célzó tevékenységek;
8. helyi összejövetelek vagy piknikek a környékbeli családok összekapcsolásával;
9. közösségi kertek fejlesztése;
10. közterületek, parkok, játszóterek, bölcsődék, óvodák, iskolák, közösségi épületek, terek, szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló szabadtéri terek stb. felújítása, fejlesztése, eszközök telepítése közösségi munkában, a közösség bevonásával;
11. turistautak, mezítlábas ösvények létrehozása és felújítása közösségi munkában, a közösség bevonásával;
12. egyéb közösségi programok.
A szakmai elbírálás során előnyben részesülnek azon projektek,
13. melyek elsődleges célcsoportja a 0-25 év közötti korcsoport vagy ezen korcsoport aktív bevonása;
14. melyek hosszabb távú folyamatok részeként végzett, fennmaradó hatású
tevékenységek az egyszeri, alkalmi rendezvényekhez képest;
15. melyek során a célcsoport tagjai körében igényfelmérés történt, a projekt a
célcsoport és a helyi közösség tagjaival együtt kerül megtervezésre és megvalósításra, valamint együtt gondoskodnak a projekt fenntarthatóságáról; és
16. melyek megvalósításában a Tesco áruházak dolgozói is bevonásra kerülnek.
II. A PÁLYÁZÓK KÖRE:
1. A pályázatra a 2. pontban felsorolt jogi forma szerinti szervezetek és csoportok jelentkezhetnek. A pályázaton nem indulhatnak egyházak és politikai pártok, valamint politikai kötődésű vagy politikai tevékenységet folytató szervezetek, továbbá politikai pártok finanszírozásával működő alapítványok, civil szervezetek. Amennyiben a pályázó szervezet részt vesz vagy részt vett az elmúlt 5 évben önkormányzati, országgyűlési, európai parlamenti jelöltállításban, vagy politikai kampányban szerepet vállal vagy vállalt az elmúlt 5 évben, úgy automatikusan kizárásra kerül a pályázatból.
A pályázó szervezet csak akkor pályázhat, ha bejegyzett székhelye Magyarországon van.
2. Jogi forma szerint pályázhatnak (a felsorolás kizárólagos):
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a politikai pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat);
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján létrehozott egyesületek és alapítványok;
- a 2006. évi X. törvény alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem
értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel;
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van);
- köznevelési intézmények;
- felsőoktatási intézmények;
- család-és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények;
- szociális intézmények;
- egészségügyi intézmények;
- könyvtárak, művelődési központok;
- legalább 10 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek;
valamint:
- informális csoportok is nyújthatnak be pályázatot, amennyiben győztes pályázat esetén egy befogadó szervezet vállalja a szerződés megkötését és a projekt adminisztrálását a csoport nevében, és erről a pályázat benyújtásakor nyilatkozatot tesz. A befogadó szervezetnek meg kell felelnie a fentiekben írtaknak.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy egy szervezet egy pályázatot nyújthat be!
III. A PÁLYÁZAT FONTOS DÁTUMAI:
- pályázati projektek benyújtása: 2024. október 14. és november 8. között;
- pályázati projektek kiválasztása: 2024. november 18. és december 13. között;
- vásárlói szavazás a körzetenként kiválasztott 3 projektre 2025. január 20. és február 16. között;
- vásárlói szavazás végeredményeinek kihirdetése: 2025. február vége.
IV. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE:
Pályázatot 2024. november 8. péntek 23.59-ig a http://tesco.hu/kozosseg oldalon található online pályázati adatlapot kitöltve lehet benyújtani.
Javasoljuk, hogy mentse el a pályázatát a számítógépen vagy más eszközön külön arra az esetre, ha bármilyen okból a pályázat nem kerülne mentésre a honlapon.
A pályázati adatlaphoz az alábbi mellékleteket kérjük csatolni:
- a civil szervezet, szövetség, szociális szövetkezet, magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k irányadó pénzügyi jogszabályoknak megfelelő utolsó elfogadott éves beszámolóját;
- köznevelési, felsőoktatási, család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó, szociális, egészségügyi intézmények, valamint könyvtárak és művelődési központok esetén az intézményt létesítő alapító okirat másolatát, és a fenntartónak a projekthez való hozzájáruló nyilatkozatát;
- társasházak/lakásszövetkezetek esetén jegyzőkönyv a lakógyűlésről, amelyből kiderül, hogy a ház lakói tudnak a tervezett fejlesztésről, és ehhez hozzájárulnak.
- azon szervezetek, amelyek TAO támogatásra jogosultak, az erről szóló, a Tao. tv. 24/A. § szerinti határozatot, illetve igazolást.
Továbbá, ha a pályázat ingatlan vagy terület fejlesztését, felújítását érinti, kérjük,
csatolják az alábbi dokumentumokat is:
- az ingatlan 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lapja (a tulajdoni lap a Földhivatal Online rendszeréből is letölthető),
- az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása,
- 3 db, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fénykép.
Ha a pályázat területrendezést-, szépítést érint, kérjük, mindenképpen csatoljanak 3 db, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fényképet.
Ha informális csoport nyújtja be a pályázatot, akkor a fenti dokumentáción túl egy szándéknyilatkozatot is köteles benyújtani, melyben a befogadó szervezet vállalja, hogy a projekt nyertessége esetén szerződést köt, bankszámláján fogadja támogatást, és gondoskodik annak szabályszerű nyilvántartásáról és elszámolásáról. Az elszámolás során becsatolt számláknak a befogadó szervezet nevére kell szólnia. A szándéknyilatkozat letölthető a www.tesco.hu/kozosseg/downloads/ oldalról.
További (a szervezet jogszerű működését igazoló) dokumentumokat a pályázat
támogatása esetén a szerződéskötéskor kell benyújtani.
Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére,
válaszaikban pedig fogalmazzanak tömören és egyértelműen! Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék
mondanivalójuk megértését!
Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a közreműködőket, vegyék igénybe az e-mailes, telefonos konzultáció lehetőségét! (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)
Konzultációért kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Vida Vivien, kozossegipalyazat@tesco.hu, +36 (70) 726-1198.
V. A PÁLYÁZATI PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA:
A rendelkezésre álló keret: 57.000.000 forint.
A pályázat 2024 októberében kiírásra kerülő fordulójában a Tesco az összes áruházi szavazásra bejutó kezdeményezést támogatja egy meghatározott összeggel a szavazatszámok függvényében. Körzetenként egy-egy pályázó által elnyerhető támogatás összege a szavazás kimenetelétől függően:
- legtöbb szavazatot kapott pályázó: 500.000 Ft
- második legtöbb szavazatot kapott pályázó: 300.000 Ft
- a körzetben legkevesebb szavazatot kapott pályázó: 150.000 Ft.
Amennyiben egy adott körzetben a maximális három helyett csak kettő szervezet jut be az áruházi szavazásra, úgy közöttük az 1. és 2. helyezettnek járó összegek kerülnek kiosztásra.
Amennyiben a pályázó az áruházi szavazás eredménye alapján kisebb összeget nyer el, mint amennyire eredetileg pályázott, úgy a támogatási szerződéskötéssel egyidejűleg módosított költségvetést, és esetlegesen módosított projekttervet kell benyújtania. Kérjük a pályázó szervezeteket, hogy lehetőség szerint már a pályázat benyújtásakor tervezzék meg, hogyan módosítanák a pályázatot abban az esetben, ha 500 000 Ft-nál kevesebb támogatási összeget nyernek el.
A nyertes pályázatok maximális száma: 180 darab.
A magyarországi Tesco áruházak összesen 60 körzetbe lettek besorolva. A körzetek listája https://tesco.hu/kozosseg/downloads/ oldalon elérhető, letölthető.
A pályázati szakaszban beérkező pályázatok számának és minőségének függvényében a szavazási szakaszban körzetösszevonásokra kerülhet sor annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pályázatot benyújtó szervezetnek biztosíthassunk lehetőséget arra, hogy a szavazási szakaszba jutva támogatást nyerhessen el.
A szavazási szakaszban a Tesco vásárlói minden vásárlás során 1 db zsetont kapnak, amellyel az adott körzetben bármely szervezetet támogathatják szavazatukkal. Az adott körzetben a szavazási időszakban leadott szavazatok száma dönti el, hogy a szervezet 1., 2. vagy 3. helyezést ér el, és ennek megfelelően részesül eltérő mértékű (500.000 Ft, 300.000 Ft vagy 150.000 Ft) támogatásban a Tesco részéről.
A pályázati projekt futamideje: 2025. március 1. és 2025. augusztus 31.
VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK:
Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél merülnek fel, az alábbiak szerint:
- olyan költségek, amelyek szükségesek a projekt végrehajtásához;
- szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
- a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik);
- azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósító számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
- észszerűek, indokoltak, és megfelelnek a hatékony és eredményes
pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
- megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
- számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.
A fentiek szerint az alábbi költségek támogathatók:
- Anyagok és eszközök költsége - a projekt megvalósításához szükséges, a tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó anyagok és eszközök költségei.
- Utazási, szállítási költség - az anyagok szállítási költsége, a projektben résztvevő alkalmazottak, önkéntesek utaztatási költsége.
- Szolgáltatások díja - nyomdai költségek (plakátok, szórólapok, meghívók stb.), bérleti díj (a projekthez szükséges helyszín bérleti díjai), irodai felszerelések, postai díjak, futárszolgálat díja, infokommunikációs fejlesztés költsége stb.
- Szakértői díjak - harmadik fél (tanácsadók, előadók, szakértők) szakmai munkájának ellentételezése.
- Személyi költségek (bér és járulék) - a projektben résztvevő alkalmazottak munkájának ellentételezése, amely nem haladhatja meg a pályázati összeg 50%-át.
A költségeket a magyar számviteli szabályok szerint kell nyilvántartani.
VII. A PÁLYÁZATI PROJEKTEK KIVÁLASZTÁSA ÉS ÉRTÉKELÉSE:
1. A benyújtott pályázatok formai és jogi adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a közreműködő munkatársai végeznek el, a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül.
Az előszűrés során a közreműködő az alábbi szempontokat vizsgálja:
- a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
- a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
- a pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújtott be;
- a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
- a pályázó csatolta a pályázathoz benyújtandó szükséges mellékleteket;
- a pályázat megfelel a pályázati program általános célkitűzéseinek.
Szükség esetén a közreműködő munkatársai e-mailen keresztül további tisztázó kérdéseket tehetnek fel, melyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia.
Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat - a hiányosság természetétől függően - elutasításra kerül.
Azok a pályázó szervezetek, illetve projektek, amelyek a fent részletezett formai és jogi adminisztratív szempontoknak nem felelnek meg, kizárásra kerülnek, melyről a közreműködő munkatársai a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.
2. Ezt követően az értékelési szakaszban a pályázati bizottság (Effekteam Egyesület szakértői köre) kiválasztja körzetenként a 3 legjobbnak ítélt pályázatot. A kiválasztáskor a következő szempontokat vizsgálja:
- Célcsoportra kifejtett hatás - a projekt megvalósítása valós, tényleges hatással van a célcsoport életére, a célcsoport hosszabb távú jólétét szolgálja.
- Célcsoport bevonása - a projekt (előkészítése és megvalósítása) a célcsoport tagjainak részvételével és/vagy bevonásával valósul meg.
- Tesco munkatársainak bevonása - a projekt a Tesco munkatársainak részvételével és/vagy bevonásával valósul meg, önkéntes lehetőséget biztosítanak lehetőség szerint a Tesco munkatársainak.
- Költségvetés - a projekt költségvetése hatékonyan, a tervezett tevékenységeknek megfelelően került megtervezésre. A költségvetés minden tétele elszámolható.
- Láthatóság - a szervezet megismerteti a projektet a helyi közösség tagjaival és/vagy a helyi fontos véleményformálókkal.
- Megvalósíthatóság - a projekt a pályázó eddigi tevékenységeire és a leírt tervekre figyelemmel megvalósítható.
A pályázatokat két független értékelő önállóan pontozza a fenti szempontok mentén 0-3 pontig terjedő skálán. Az értékelők pontszámaikhoz írásos indoklást adnak, valamint javaslatot tesznek a TESCO-GLOBAL Zrt. részére a pályázat támogatására vagy elutasítására, valamint a pályázatok rangsorára. Az értékelés 2024. december 10-ig lezajlik. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan.
A kérdéseket a közreműködő munkatársa küldi el e-mailben a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is - ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.
A független értékelők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás, fenntarthatóság, hatás) alapján egy pályázót különdíjra javasolhatnak. A különdíj nyertese a szavazási időszak kezdetén kerül kihirdetésre legkésőbb 2025. január 20-ig. A TESCO-GLOBAL Zrt. fenntartja a jogot, hogy a beérkező pályázatok minőségétől függően több különdíjast hirdessen.
3. Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és felállított pályázati rangsort a TESCO-GLOBAL Zrt. vezetőiből álló bizottság 2024. december 13-ig tekinti át.
A körzetenként három legjobbnak ítélt pályázót a közreműködő munkatársa 2025. január 10-ig értesíti.
A pályázástól való visszalépésre 2025. január 16-án 17:00 óráig van lehetőség. Amennyiben a pályázó vissza kíván lépni, azt a kozossegipalyazat@tesco.hu e-mail címre küldött üzenettel teheti meg.
Amennyiben az adott körzetben a 3 legjobbnak ítélt pályázó bármelyike visszalép, a pontozási rangsorban közvetlenül utána következő pályázó lép a helyére.
4. A körzetenként 3 legjobbnak ítélt pályázatra a vásárlók minden körzet minden áruházában szavazhatnak, 2025. január 20. és február 16. között. A vásárlói szavazatszámok alapján alakul ki körzetenként a nyertes szervezetek sorrendje.
A TESCO-GLOBAL Zrt. a szavazatok aktuális állását összesen négy alkalommal hozza nyilvánosságra a www.tesco.hu/kozosseg oldalon a következő módon:
- a január 27-i héten közzétett eredmény tartalmazza az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát az első hétre vonatkozóan (jan. 20-26.)
- a február 3-i héten közzétett eredmény összevontan tartalmazza az első két hét eredményét, figyelembe véve az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát (jan. 27. - febr. 2.)
- a február 10-i héten közzétett eredmény összevontan tartalmazza az első három hét eredményét, figyelembe véve az adott körzet összes áruházának összes zsetongyűjtőjébe beérkezett szavazatok számát (febr. 3. - febr. 9.)
- a végeredményt a pályázati kiírásban szereplő időpontban (azaz 2025. február végén) teszi közzé úgy, hogy az tartalmazza a teljes pályázati időszakban az adott szervezetre vonatkozó összes beérkezett szavazatot, azaz összevontan az 1., a 2., a 3. és a 4. heti eredményeket.
Amennyiben az áruházi szavazásnál szabálytalanságot tapasztal, azt a kozossegipalyazat@tesco.hu e-mail címre küldött üzenettel jelentheti be.
A pályázók tudomásul veszik, hogy amennyiben pályázatuk az adott körzet legjobb 3 pályamunkája közé kerül, a TESCO-GLOBAL Zrt., valamint közreműködő partnere, az Effekteam Egyesület a pályázattal összefüggésben nyomtatott és online belső és külső kommunikációja során 5 évig felhasználhatja a pályázó szervezet nevét, a pályázatra benyújtott program bemutatását, valamint a pályázó külön hozzájárulása esetén a pályázat megvalósítása során készített fénykép- és videófelvételeket.
5. A szavazás eredményeként a körzetenkénti 1., 2. és 3. helyezett bejelentésére 2025. február végén kerül sor.
Szavazategyenlőség esetén a közreműködő bizottság tagjai döntenek a nyertes projektről.
6. A pályázat nyerteseinek nyilvános bejelentésére 2025. február végén, a csekkátadásokra pedig minden körzetben 2025. március végéig sor kerül. Ennek pontos részleteit (helyszín stb.) a támogatottakkal egyeztetjük az eredményhirdetést követően.
VIII. A SZERZŐDÉSKÖTÉS MENETE:
A támogatási szerződések megkötésére a nyertesek nyilvános bejelentését követően kerül sor.
A szerződés mellékleteként az alábbi dokumentumokat kell csatolni:
Civil szervezetek esetén:
1. a szervezetet létesítő alapító okirat másolata (alapszabály vagy alapító okirat);
2. a bejegyzést igazoló bírósági vagy cégbírósági végzésről szóló kivonat vagy a
civil szervezetek névjegyzékéből (https://birosag.hu/allampolgaroknak/civil- szervezetek/civil-szervezetek-nevjegyzeke-kereses) letölthető kivonat a szervezet képviselője által aláírva, lepecsételve;
3. a támogatott intézmény és a bank által lepecsételt és aláírt banki felhatalmazás.
Köznevelési, felsőoktatási, család-és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó, szociális, egészségügyi intézmények, valamint könyvtárak és művelődési központok esetén:
4. az intézményt létesítő alapító okirat másolata;
5. az intézményt képviselő személy képviseleti jogának igazolására szolgáló dokumentum másolata (kinevezés vagy aláírási címpéldány, mely tartalmazza, hogy az intézmény nevében aláírhat stb.);
6. a támogatott intézmény és a bank által lepecsételt és aláírt banki felhatalmazás.
IX. A KIFIZETÉSEK ÜTEMEZÉSE:
A nyertes projektek számára a támogatás kifizetése a támogatási szerződés megkötését követően történik. Amennyiben a szerződés megkötésére legkésőbb 2025. április 30-ig nem kerül sor, úgy a nyertes projekt támogatási összege nem kerül kifizetésre.
X. BESZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG
A támogatottnak a projekt lezárását követő 30 napon belül beszámolót kell küldenie a közreműködők részére.
A beszámolók szakmai és pénzügyi részből állnak, és a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni őket. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket is szükséges indokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező, kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. fotók, kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények, jelenléti ívek stb.).
A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő a költségvetésnek megfelelő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani, a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A közreműködők fenntartják a jogot, hogy ha szükséges, minden pénzügyi adatot ellenőrizzenek.
A közreműködő munkatársai a beszámolókat a beküldés után 30 munkanapon belül ellenőrzik, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehetnek fel, és további dokumentumokat kérhetnek be, beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait. A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre, amely szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható.
XI. ETIKAI SZABÁLYZAT
A TESCO-GLOBAL Zrt. a pályázat kiírójaként kiemelten fontosnak tartja a tisztességes versenyt, az etikus, elvárható magatartást a pályázat minden résztvevőjétől. Az etikus és tisztességes magatartás a teljes pályázati időszak alatt elvárt, különösen a szavazatgyűjtési időszakban, amikor a második fordulóba jutott pályázók azért települnek ki az áruházakba, hogy minél több vásárlót nyerjenek meg programjuknak.
Az áruházi bemutatkozás lehetőségét azért biztosítjuk a továbbjutó szervezetek számára, hogy szervezetüket és tervezett programjukat bemutathassák a Tesco vásárlói előtt, akik ez után szabad akaratukból és személyes érzéseik alapján döntik el, hogy kinek adják zsetonjukat.
Amennyiben az adott szervezet a vásárlókkal, a pályázaton induló társszervezetekkel és ezek munkatársaival, a szervezet által érintett közösségekkel és a Tesco munkatársaival szemben nem az elvárható, etikus magatartást tanúsítja (velük szemben zaklató, kényszerítő magatartást folytatnak, tevékenységüket bármilyen módon zavarják, más pályázó szervezet esélyeit sértő tevékenységet folytat, a pályázat kimenetét tisztességtelen módon próbálja befolyásolni) azonnali kizárást von maga után.
Amennyiben az áruházban tartózkodók (vásárlók és munkatársak) személyiségi jogait a pályázó szervezet munkatársai, önkéntesei, segítői megsértik, úgy az adott szervezet pályázaton való részvételi joga haladéktalanul visszavonásra kerül, és azonnali kizárást von maga után.
Amennyiben a Tesco áruház és a hozzá tartozó parkoló területén bemutatkozó szervezet munkatársai, önkéntesei, segítői, a bemutatkozó tevékenységük során alkoholos és/vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt állnak, az az érintett szervezet „Start a jövőért” programból történő azonnali kizárását vonja maga után.
A fenti, elvárt és tisztességes magatartásra vonatkozó feltételek elsősorban, de nem kizárólag az áruház területén folytatott bemutatkozó tevékenységre vonatkoznak.
A programban résztvevő szervezetek vállalják, hogy a szavazatgyűjtési időszakban tevékenységüket politikailag semlegesen végzik, ellenkező esetben a programból automatikusan kizárásra kerülnek.
A nem etikus és tisztességtelen magatartással kapcsolatos észrevételek benyújtására a Tesco nevében vagyonvédelmi feladatokat ellátó személy, a Tesco bármely munkavállalója, vásárlója, a programon induló szervezet stb. jogosult, a kozossegipalyazat@tesco.hu e-mail címre küldött üzenettel.
A Tescónak jogában áll a kizárt szervezet nevének nyilvánosságra hozatala a pályázat további gördülékeny ügymenetének lebonyolítása és a vásárlói tájékoztatás céljából.
A nem etikus és tisztességtelen magatartás miatti kizárás egyúttal a kizárás hónapját követő 12 hónapon belül, a „Start a jövőért” további pályázati programjában való részvételétől való eltiltást is maga után von.
XII. EGYÉB
A „Start a jövőért” pályázaton részt vevő szervezet pályázati anyagának beküldésével tudomásul veszi, hogy a szervezet minden egyes munkatársára, önkéntesére és segítőjére azonos mértékben vonatkoznak a jelen Pályázati felhívás és útmutatóban foglaltak, és a szervezet minden munkatársa, önkéntese és segítője kapcsolódó cselekedeteiért felelősséget vállal.

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem