Startup Factory / 2023-1.1.3-STARTUP

Határidő
Folyamatos
Érvényes
Kiíró
OXO Labs Kft.
Pályázhat
Inkubációs megállapodás kizárólag olyan mikrovállalkozásnak minősülő startup vállalkozással köthető, amely - jogi személyiséggel bír; - bejegyzésére legfeljebb öt éve került sor; - átlagos állományi létszáma legfeljebb húsz fő; - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3.§ (2) bekezdés szerinti kisvállalkozásnak minősül; - amely nem rendelkezik részesedéssel (üzletrésszel) más gazdasági társaságban (ez alól kivétel a működési modell miatt létrehozott 100%-os leányvállalat); - Magyarországon székhellyel, vagy az EGT területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezik; - kettős könyvvitelt vezet; - tőzsdén nem jegyzett gazdasági társaságként működik; - nem összefonódás útján jött létre, nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át és nem felvásárlás útján jött létre; - az inkubációs megállapodás megkötéséig nem osztott fel nyereséget; - az inkubátor, továbbá az inkubátor tulajdonosa(i), ügyvezetője, illetve befektetési testületének tagjai közül senki sem rendelkezik 10%-nál nagyobb tulajdonrésszel, illetve a felsoroltak összesen nem rendelkeznek 24%-nál nagyobb tulajdonrésszel; - a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 651/2014/EU bizottsági rendelet) 2. cikke 80. pontja szerinti innovatív vállalkozásnak minősül és fő tevékenysége innovatívnak minősül az aktuális Oslo Kézikönyv definíciója szerint

STARTUP FACTORY
kapcsolódó felhívás kódszáma: 2023-1.1.3-STARTUP

Az OXO Labs Kft. az Startup Factory (2023-1.1.3-STARTUP) című pályázati felhívás (továbbiakban: Felhívás) keretében címzetti felhívást hirdet a magvető (pre-seed és seed) fázisú, gyors növekedési potenciállal rendelkező, innovatív startup vállalkozások fejlődésének, nemzetközi piacra lépésének segítése érdekében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal kötött 2023-1.1.3-STARTUP-2023-00003 azonosítószámú támogatási szerződés alapján.
A támogatás forrása Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet LXII. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap fejezet 2. (Innovációs Alaprész) címe.
A jelen címzetti felhívásban leírt feltételeknek megfelelő és legjobbnak ítélt projektek vissza nem térítendő támogatására a rendelkezésre álló forrás erejéig az alábbiak szerint van lehetőség:
- az inkubátornál a startupok számára rendelkezésre álló teljes támogatási keretösszeg 511 375 000 Ft, maximum 64 millió Ft startuponként.
A támogatást elnyert startup vállalkozás köteles vállalni, hogy:
- részt vesz az inkubátor startup fejlesztési programjában és rendezvényein;
- a projektje keretében tesztelt MVP-t, prototípust vagy piacra vihető terméket fejleszt ki; a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozza a projektet; projektje megvalósításával hozzájárul a KFI tevékenység intenzitásának növeléséhez; Kapcsolódó dokumentumok: A Címzetti Felhívás elválaszthatatlan része az
- inkubátorok támogatását szabályozó Pályázati Felhívás
- a Pályázati Felhívás mellékletét képező Általános Pályázati Útmutató (továbbiakban: Útmutató), valamint
- a Pályázati Felhívás szintén mellékletét képező Működési Kézikönyv, amely tartalmazza az inkubációs kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt, a program működését és a további elvárásokat.
Felhívjuk a tisztelt startupok figyelmét, hogy a jelen Címzetti Felhívás, továbbá ezek dokumentumai esetén az Inkubátor a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel az inkubátor oxolabs.eu/palyazat honlapján megjelenő' közleményeket!
1. A CÍMZETTI FELHÍVÁS CÉLJA
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) nyújtott támogatások célja, hogy kiszámítható forrást biztosítsanak a magyar gazdaság innovációjának ösztönzésére, és lehetővé tegyék a gazdaság és a társadalmi élet területein hasznosuló kutatás-fejlesztés erősítését, a hazai és külföldi kutatási eredmények hasznosítását, az innovációs infrastruktúra és annak körébe tartozó szolgáltató tevékenységek fejlesztését.
A Felhívás célja a KFI eredményeken alapuló projektötletekből gyorsan növekedő vállalkozások kifejlődésének támogatása, amelyek a kutatás-fejlesztési eredmények piaci hasznosulásával hozzájárulnak az innovatív kkv szektor megerősítéséhez. A program inkubációs tapasztalattal rendelkező szereplők tudását felhasználva támogatja az ötlet fázistól, a validáción, a prototípusfejlesztésen át az innovatív startup vállalkozások piacra vitelét, a fenntartható üzleti modell kialakítását, valamint a befektetésre való alkalmasság elérését.
A Felhívás olyan projektek támogatására irányul, melyek minőségét piaci szereplők igazolják, és bizalmukat élvezve tőkebefektetést is kapnak az inkubátortól. Ezáltal az induló innovatív vállalkozások támogatásában rejlő jelentős kockázat megoszlik a piaci szereplők és az állam között, az inkubátorok tőkebefektetése révén azok tulajdonosként segítik a vállalkozást a KFI projektben, cégépítésben, nemzetközi piacra lépésben és újabb tőke bevonásában.
A célok elérése érdekében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (továbbiakban: NKFI Hivatal) meghirdette az „STARTUP FACTORY 2023” Felhívást. A konstrukció első fázisában kiválasztásra kerültek az inkubátorok, mint kedvezményezettek, melyek feladata a második fázisban - jelen Felhívás keretében - a támogatandó startupok kiválasztása, szerző'déskötés, a kapcsolódó adminisztráció lebonyolítása, ellenőrzése, az inkubáció, továbbá a programmal kapcsolatos általános információnyújtási tevékenység végzése.
Az NKFI Hivatal az OXO Labs Kft.-vel támogatási szerződést kötött a fentiekben leírt feladatok ellátására, az inkubációs rendszer működtetésére.
Jelen Felhívás kizárólag a startupok kiválasztásának folyamatát és feltételrendszerét tartalmazza.
A címzetti felhívástól elvárt eredmények:
- a startupok a cég sikerre vitelére alkalmas csapatot szervezzenek meg, magas hozzáadott értéket tartalmazó terméket, szolgáltatást fejlesszenek ki, melyet vigyenek sikeresen piacra.
2. A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 511 375 000 Ft, ebből 409 100 000 Ft induló vállalkozásnak nyújtott támogatás és 102 275 000 Ft magántőke befektetés. A támogatott inkubációs kérelmek várható száma 9 db.
Amennyiben az inkubátor rendelkezésére álló keret kimerül, vagy annak kimerülése előre jelezhető, az inkubátor a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Címzetti Felhívást lezárhatja, szükség esetén pedig újra megnyithatja.
3. JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK
3.1. Támogatást igénylők köre
Jelen címzetti felhívásra inkubációs kérelmet nyújthat be:
Inkubációs megállapodás kizárólag olyan mikrovállalkozásnak minősülő startup vállalkozással köthető, amely
- jogi személyiséggel bír;
- bejegyzésére legfeljebb öt éve került sor;
- átlagos állományi létszáma legfeljebb húsz fő;
- a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3.§ (2) bekezdés szerinti kisvállalkozásnak minősül;
- amely nem rendelkezik részesedéssel (üzletrésszel) más gazdasági társaságban (ez alól kivétel a működési modell miatt létrehozott 100%-os leányvállalat);
- Magyarországon székhellyel, vagy az EGT területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezik;
- kettős könyvvitelt vezet;
- tőzsdén nem jegyzett gazdasági társaságként működik;
- nem összefonódás útján jött létre, nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át és nem felvásárlás útján jött létre;
- az inkubációs megállapodás megkötéséig nem osztott fel nyereséget;
- az inkubátor, továbbá az inkubátor tulajdonosa(i), ügyvezetője, illetve befektetési testületének tagjai közül senki sem rendelkezik 10%-nál nagyobb tulajdonrésszel, illetve a felsoroltak összesen nem rendelkeznek 24%-nál nagyobb tulajdonrésszel;
- a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 651/2014/EU bizottsági rendelet) 2. cikke 80. pontja szerinti innovatív vállalkozásnak minősül és fő tevékenysége innovatívnak minősül az aktuális Oslo Kézikönyv definíciója szerint.
A startup vállalkozásnak az előbbi feltételeket együttesen kell teljesítenie.
Lehetőség van inkubációs megállapodás megkötésére bejegyzés alatt álló vállalkozással, ilyen esetben az öt éves időszak kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének napja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetési kötelezettség keletkezésének kezdő időpontja.
3.2. Támogatásban nem részesíthetők köre
Az alábbi szempontok szerint nem nyújtható támogatás azon startup részére:
1) akivel szemben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. § (1) bekezdés szerinti összeférhetetlenség áll fenn;
2) aki nem felel meg az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 82. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek;
3) aki a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének nem tett eleget;
4) aki nem minősül átlátható szervezetnek;
5) aki jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt áll vagy ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban;
6) akivel szemben a céginformációs rendszer tanúsága szerint az adóhatóság által foganatosított végrehajtási eljárás van folyamatban;
7) aki az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező, Magyarországnak címzett határozatának nem tett eleget;
8) akivel szemben az NKFI Alapból, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból vagy az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI törvény alapján nyújtott támogatással összefüggésben az NKFI Hivatal vagy jogelődje szabálytalan támogatás-felhasználást állapított meg és a keletkezett visszafizetési kötelezettségéből adódóan - a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában - lejárt tartozása áll fenn;
9) akivel szemben bíróság - az NKFI Alapból, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból vagy az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI törvény alapján nyújtott támogatással összefüggésben - a támogatási kérelem benyújtását megelőző három évben jogerőre emelkedett elmarasztaló ítéletet hozott;
10) akinek tevékenységét bíróság jogerősen korlátozta a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés e) pontjára való tekintettel az eltiltás ideje alatt;
11) aki a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a értelmében nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül;
12) aki a projekt megvalósítását a szakmai vélemény iránti kérelem vagy támogatási kérelem benyújtását követő napot megelőzően megkezdte.
13) akinek a támogató által meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, arról jogszerűen nem nyilatkozik;
14) akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
15) aki jogszabályban a támogatói okirat kibocsátásának/támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
16) elsődleges mezőgazdasági termeléshez,
17) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére, ha
a) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
b) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,
18) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,
19) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel
összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,
20) ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,
21) a 2010/787/EU tanácsi határozat hatálya alá tartozó, versenyképtelen szénbányák bezárásának elősegítésére,
22) atomenergia termeléséhez.
Amennyiben a támogatási kérelem benyújtását követően a pályázó adataiban, jogi helyzetében változás áll be (így pl. ellene csőd-, végelszámolási, felszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás indul) vagy a pályázati célok megvalósítását akadályozó bármely egyéb esemény következik be, az NKFI Hivatalt haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül értesítenie kell.
3.3. A projekt területi korlátozása
A projekt megvalósításának helyszíne: a támogatást igénylő - a támogatási kérelem benyújtásáig - bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe.
4. AZ INKUBÁCIÓS PROJEKTTEL KAPCSOLATOS RÉSZLETES INFORMÁCIÓK
4.1. Támogatható tevékenységek bemutatása
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:
a) MVP és prototípusfejlesztés, technológiai és piaci validáció,
b) technológiai és üzletfejlesztési szolgáltatás és tanácsadás igénybevétele, vállalkozói ismeretek megszerzése,
c) tudás- és kapcsolatbővítés érdekében startup rendezvényeken való részvétel (pl. konferencia, kiállítás, startup verseny, értékesítési és befektetői tárgyalások),
d) marketing és megjelenés,
e) piacra jutás,
f) projektkoordináció,
g) kötelező tájékoztatási tevékenység biztosítása.
Az a), a c) és a g) pontban szereplő tevékenységet kötelező végezni a projekt megvalósítása
során.
4.2. Támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása
A támogatás jogcíme a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi
LXXVI. törvény (a továbbiakban: KFItv.) 28.§ b-c) és g) pontja.
A támogatási kategória a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap működtetésének és felhasználásának szabályairól szóló 380/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 380/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet) 5. § 6. pontja alapján: induló vállalkozásoknak nyújtott támogatás.
A startupoknál az inkubátor állami támogatásokkal kapcsolatos vizsgálatot végez.
4.3. Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések
4.3.1.Támogatáshalmozódás
Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén állami támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az
Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás vagy összeg túllépéséhez.
Állami támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.
Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás - függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik - támogatási intenzitása vagy összege nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.
Amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 8. cikk (4) bekezdésében meghatározott támogatás, a csekély összegű támogatás, a mezőgazdasági csekély összegű támogatás és a csekély összegű közszolgáltatási támogatás nem rendelkezik azonosítható elszámolható költségekkel, a támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes támogatási intenzitásig vagy támogatási összegig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.
4.4. Az inkubációs kérelem és a projekt szakmai tartalmával, a projekt megvalósítással kapcsolatos elvárások
Felhívjuk a figyelmet a projekt keretében megvalósítandó beszerzések tekintetében esetlegesen fennálló közbeszerzési kötelezettségre. A startup, ha ennek a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti feltételei fennállnak, köteles a támogatás ésszerű és hatékony felhasználásának biztosítása érdekében a Kbt. szerint közbeszerzési eljárást lefolytatni. A Kbt-ben meghatározott kötelezettségek megállapítása és betartása a startup feladata.
- A projektnek a startup által szakmailag megvalósíthatónak kell lennie.
- A projektet legalább az inkubációs kérelemben leírt tartalommal kell megvalósítani. Az inkubációs kérelemnek tartalmaznia kell a kitűzött célt.
- A projektjavaslat költségvetésének megalapozottnak kell lennie. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a szerződés hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális költségvetés előírásának az esetleges géptípus- változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is.
- A felhívás keretében támogatott költségek/költségtételek semmilyen egyéb hazai és/vagy uniós forrásból nem kerülhetnek finanszírozásra.
- A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, és az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.
- A beszerezni kívánt eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, az adott területen irányadó körülmények között meggyőző referenciával rendelkező kereskedőnek vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek mellett.
- Az inkubációs kérelem vonatkozó pontjait a startupnak ki kell tölteni.
- A startupnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a társaság vezetőjének és közvetlen helyetteseinek személyében bekövetkező változásokról 8 munkanapon belül írásban tájékoztatja az Inkubátort.
- A projektnek meg kell felelnie a Címzetti Felhívásban, és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokban (különösen: Startup Factory Pályázati Felhívás, Általános Útmutató és Működési Kézikönyv) foglalt egyéb feltételeknek.
- A startupnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projekt inkubátor általi lezárásáig a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 23. § (2) bekezdésének megfelelően a vállalkozást közvetlen irányítása alatt tartja, így többek között közvetlen és közvetett tulajdonosi struktúráját az inkubátor tájékoztatása nélkül nem változtatja meg. A változásról 8 munkanapon belül írásban tájékoztatja az inkubátort.
A startupnak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projekt előrehaladásáról a Működési Kézikönyvben és az inkubációs megállapodásban meghatározottak szerint beszámol.
4.5. A projekt végrehajtásához, pénzügyi elszámolásához, fenntartásához kapcsolódó határidők
Az inkubációs megállapodásban foglaltak szerint kell a startupnak a saját projektjét megvalósítani.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló idő legfeljebb 24 hónap, azonban a futamidőt úgy kell meghatározni, hogy a startup projekt pénzügyi befejezése legkésőbb a támogatást közvetítő inkubátor és az NKFI Hivatal között kötött támogatói okiratban meghatározott
megvalósítási idejének (futamidejének) utolsó napját megelőző 30. nap legyen.
Az Oxo Labs inkubátor projektjeinek megvalósításának utolsó napja: 2026.05.31.
4.5.1. A startup projektjének megkezdése
A kezdés időpontjára vonatkozóan az az Útmutató 3.1 pontja alkalmazandó.
4.5.2. A startup projekt befejezése
A projekt fizikailag befejezett, amennyiben a projekt keretében támogatott valamennyi tevékenység az inkubációs megállapodásban meghatározottak szerint, a Címzetti Felhívásban meghatározott feltételek mellett teljesült. A fizikai befejezés napját az Útmutató 3.2 pontja határozza meg.
A projekt pénzügyi befejezésének dátuma a projekt megvalósítási ideje (futamideje) alatt felmerült, a startup által megfelelően elszámolt költségek közül a legkésőbbi kiegyenlítés dátuma.
A projekt megvalósítását a benyújtást követő napon a startup saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással az inkubációs kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését.
Támogatás az inkubációs kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a projekt megkezdésére az inkubációs megállapodás benyújtását megelőzően sor került, az inkubációs kérelem elutasításra, illetve a támogatás visszavonásra kerül.
A projekt megvalósítási időszakát követően az alábbi kötelezettségek állnak fenn a startupok
vonatkozásában:
1. ellenőrzéstűrési kötelezettség: az NKFI Hivatal, továbbá minden jogszabályban, vagy egyéb megbízásban, szerződésben feljogosított ellenőrző szervezet ellenőrzésének tudomásul vétele és az abban való közreműködés kötelezettsége a projekt lezárását követő 5 évig,
2. dokumentumok megőrzési kötelezettsége a projekt lezárásától számított 10 évig.
A startupnak a projekt eredményeire vonatkozóan nincs fenntartási kötelezettsége.
4.6. Támogatás ütemezése
Az inkubációs megállapodásban meghatározott célok elérése érdekében felmerült költségek finanszírozásához a startup a következő esetekben és formában igényelheti a projekt megvalósításához szükséges támogatást:
1. előleg,
2. mérföldkövenként részbeszámoló benyújtásakor, vagy
3. záróbeszámoló benyújtásakor.
A rész- és záróbeszámoló minden esetben elszámoló bizonylat alapú kifizetésnek minősül, azaz a támogatások folyósítására a startup nevére és címére kiállított elszámoló bizonylatokon igazolt fizikai teljesítést követően kerülhet sor a startup inkubációs megállapodásban rögzített bankszámlájára.
Az önerő rendelkezésre állását legkésőbb az inkubációs megállapodás megkötéséig igazolni
kell (az önerőre vonatkozó szabályozást lásd a jelen Működési Kézikönyv 10.3 fejezetében).
9. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
9.1. Az inkubációs kérelmek benyújtásának módja és helye
- Elektronikus benyújtás a https://www.oxolabs.eu/palyazat online felületen keresztül;
- Postai úton az inkubátor nevére és címére: OXO Labs Kft. 1027 Budapest, Ganz utca 12­14.;
- Személyesen az inkubátor székhelyén: OXO Labs Kft. 1027 Budapest, Ganz utca 12- 14.;
Előszűrés:
Az előszűrés során a jelentkezési lapot elektronikus úton kell benyújtani. Ha a cégszerűen aláírt jelentkezési lap nem minősített elektronikus aláírással van ellátva, annak papír alapú példányát postai úton vagy személyesen is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően, legkésőbb 3 napon belül (zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárposta-szolgáltatás, garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével.
Inkubációs kérelem:
Az inkubációs kérelmet és mellékleteit elektronikus úton kell megküldeni.
Az inkubációs kérelmet és mellékleteit, valamint az inkubációs kérelemhez kötelezően csatolandó -- a kérelem benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozat papír alapú példányát postai úton vagy személyesen is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően, legkésőbb 3 napon belül (zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárposta-szolgáltatás, garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás igénybevételével). Az inkubációs kérelmet és mellékleteit, valamint a nyilatkozatot 1 példányban kell papír alapon is benyújtani.
Kérjük, hogy a csomagoláson jól láthatóan tüntesse fel a felhívás kódszámát
(Startup Factory), a startup nevét és címét.
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal az inkubátor munkatársaihoz a
info@oxolabs.eu címen.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a
https://www.oxolabs.eu/palyazat oldalon.
9.2. Az inkubációs kérelmek benyújtásának határideje
Az inkubációs kérelmek benyújtása 2024. január 21-től 2025. március 31-ig lehetséges.
- Ha az adott projektre vonatkozó inkubációs kérelme elutasításra vagy kizárásra került, vagy a döntés előtt azt a startup visszavonta, akkor ugyanazon projekt vonatkozásában ismét igényelhető támogatás vagy benyújtható más Felhívásra. Kivétel ez alól, ha a projekt már megkezdett, vagy ha az elutasítás indoka alapján egyértelmű, hogy a projekt nem támogatható. Amennyiben a startup vagy annak a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása jelen Felhívásra egyszerre több inkubációs kérelmet nyújt be, az elsőként benyújtott inkubációs kérelem kerül elbírálásra, a többi inkubációs kérelem automatikusan elutasításra kerül.
- A pályázatok elbírálása folyamatosan történik.

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem