Szemét, ne dobd el!

Határidő
Érvényes
Pályázhat
minden magyarországi oktatási intézmény diákja, hallgatója, továbbá végzett kreatív szakember

Szemét, ne dobd el!


A hübris sörfőzde grafikai ötletpályázatot ír ki:
Fenntarthatóság, Hulladékkezelés
témakörben, “Szemét, ne dobd el” címmel.
A pályázat apropója a 2024.január 1-től bevezetésre kerülő új betétdíjas rendszer, melynek keretében ezentúl minden sörösdoboz és üveg után díjat kell fizetni, ugyanakkor fogyasz­tás után, visszaváltást követően az összeget vissza is lehet kapni. Reményeink szerint ez az intézkedés segít csökkenteni a feldolgozatlan, rossz helyre kerülő csomagolóanyagok arányát.

A nagy átállásra mi úgy reflektálunk, hogy sörfőzőmestereink segítségével létrehozunk egy fenntartható, kizárólag helyi alapanyagokból készített sört, ahol a főzés során keletkező energiafelhasználásunkat is próbáljuk a lehető legjobban minimalizálni. Ehhez az új sörhöz keressük a legmegfelelőbb csomagolást, melyhez rendhagyó módon csomagolástervezői ötletpályázatot hirdetünk.

A nyeremény -többek közt- nem kevesebb, minthogy a beérkező alkotások közül, szakmai zsűri által kiválasztott győztes pályamű lehet e friss főzetünk címkéje. A főzeté, ami beltartalmán túl is a fenntarthatóságot, egy újfajta hulladékkezelést szimbolizálni hivatott hübris lesz.

Ez egy remek pillanat arra, hogy megmutasd a kreativitásodat, egyedi ötleteidet, amely így, a sör segítségével most eljuthat több ezer szomjas ember kezébe!
A pályázatokat grafika, festészet, rajz, illusztráció, digitális festmény, vagy bármely olyan digitalizálható, manuális grafikai eljárási technika, egyedi megvalósítási ötlet szerint várjuk, ami megfeleltethető a leadási formátumnál megszabott paramétereknek. Al és fotográfia kategórián belül nem várunk pályaműveket, az ily módon készült alkotások automatikusan törlődnek a versenyből. Pályázni egyénileg és csapatban is lehet.

Pályázni az alábbi altémákat megjelölve lehet:
A, Az Én ökológiai lábnyomom
B, Kocsma és Sörgyártás 2222-ben
C, Absztrakt, mintázat
Részvételi feltételek
A pályázaton részt vehet minden magyarországi oktatási intézmény diákja, hallgatója, továbbá végzett kreatív szakember is.
A pályázatra fejenként vagy csoportonként egy grafikai alkotást lehet benyújtani.
Az alkotás szabadon választott technikával és stílusban készülhet.
Leadás formai követelménye: tabló 50X70cm, pdf formátumban

A pályázati határidő: 2023. szeptember 30.

Nyeremény:
díj: nagyszabású hübris piknik, soha nem látott mennyiségű sörrel, bulival egy általad választott helyszínen 250 000 Ft értékben, továbbá a győztes pályamunka kerül rá az új hübris sörre
Közönségdíj:
Minden pályázó egy kicsit győztesnek érezheti magát, mert minden résztvevőt egy hübris sörválogatással jutalmazunk, továbbá a pályaművek 1 hónapra egy ingyenesen látogatható kiállítás keretében kifüggesztésre kerülnek a főzdecsarnokunkban is.

A pályázat benyújtása:
A pályázatokat elektronikus formában kell benyújtani a palyazat@hubris.hu címre.
A pályázatokhoz mellékelni kell a pályázó nevét, e-mailcímét és telefonszámát.

A pályázatok értékelése:
A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja értékelni.
A zsűri a következő szempontokat fogja figyelembe venni:
Az alkotás kreativitása és ötletessége, alkalmazhatósága
Az alkotás technikai megvalósítása
Az alkotás összhangja a pályázat témájával
A pályázatra koncepciókat várunk, végleges technikai kivitelezés győztes pályamunka esetén szükséges
A díjátadó ünnepség
A díjátadó ünnepséget 2023. november 10-én tartjuk a hübris sörfőzdében

További információk
A pályázattal kapcsolatos további információkért kérjük, forduljon a palyazat@hubris.hu címre.
https://www.facebook.com/hubrisbeer/?locale=hu_HU

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem