Halmos Béla Program Kollégium nyílt pályázata

Határidő
Érvényes
Pályázhat
- hazai és a szomszédos államok magyarlakta területein népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye) - Hazai vagy a szomszédos államok magyarlakta területein élő előadók képviseletével megbízott jogi személy vagy egyéni cég, egyéni vállalkozó - A népzenei területen szervezői, promóciós tapasztalatokkal rendelkező konferenciaszervezők, mint jogi személyek - magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek

Halmos Béla Program Kollégium nyílt pályázata


A Halmos Béla Program Kollégium nyílt pályázati felhívása
A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. A Program lehetőséget kíván adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzenei szólisták és együttesek produkciói eljussanak a szélesebb közönséghez. Azon alkotókat és előadóművészeket kívánja támogatni, akik a legjelentősebb eséllyel bírnak színes zenei kultúránk nemzetközi jelenlétének megerősítésében, a magyar modell terjesztésében.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:
a. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
b. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.
A preambulum szerinti célok végrehajtása érdekében a Halmos Béla Program Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet.

Pályázatot benyújtani az alábbi témakörökben lehet:
1. Pályázati cél: Népzenei képzési programok támogatása
Jelen altéma célja a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatása
1. a) Ismeretterjesztő népzenei előadások megrendezésének támogatása.
1. b) Népzenei szakmai mesterkurzusok támogatása.
Az esemény megvalósulását részletesen dokumentálni kell (médiamegjelenések), amely támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló részét képezi majd.
1. c) Népzenei képzést segítő nyomdakész kéziratok, audio, vizuális, audiovizuális szakmai anyagok létrehozásának támogatása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
A Halmos Béla Program Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Kollégium logóját is a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 28 000 000 Ft
Igényelhető támogatás maximum: 1 500 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 786104/30

Pályázók köre: hazai és a szomszédos államok magyarlakta területein népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye).
Magánszemélyek nem pályázhatnak!
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. augusztus 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát és amely a 250 000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál) köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
1. a) Ismeretterjesztő népzenei előadások támogatása esetében:
- előadói tiszteletdíj,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (tételes kifejtése a részletes költségvetésben kötelező),
- szállítási költség,
- szállásköltség
1. b) Népzenei szakmai mesterkurzusok támogatása esetében:
- előadói tiszteletdíj,
- oktatói tiszteletdíj,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (tételes kifejtése a részletes költségvetésben kötelező),
- szállítási költség,
- szállásköltség
1. c) Népzenei képzést segítő nyomdakész kéziratok audio, vizuális, audiovizuális, szakmai anyagok létrehozásának támogatása esetében:
- szerzői tiszteletdíj,
- lektori tiszteletdíj,
- szerkesztői tiszteletdíj.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

2. Pályázati cél: Hazai vagy szomszédos országbeli magyarlakta területeken megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósítása. Kizárólag 500 fő feletti nézőszámú koncertek tervezhetőek.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet
A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.
A kollégium elvárja, hogy a nyertes pályázatok Támogatottjai működjenek együtt a Halmos Béla Programirodával.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: 1 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 786131/30

Pályázók köre:
Hazai vagy a szomszédos államok magyarlakta területein élő előadók képviseletével megbízott jogi személy vagy egyéni cég, egyéni vállalkozó.
Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy erre az altémára:
- Magánszemélyek nem pályázhatnak.
- Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 786131 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő - a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó - teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1.-2023. augusztus 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát és amely a 250 000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően. -A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadói tiszteletdíj,
- szállítási költség,
- szállásköltség
- terembérleti díj,
- audiovizuális eszközök bérleti díja,
- reklám- és propagandaköltségek,
- fotós tiszteletdíja.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy "pdf" fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a "pdf" állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

3. Pályázati cél:
Hazai és/vagy a környező országokban megrendezendő népzenei konferenciák megvalósításának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek témakörében.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
A Halmos Béla Program Kollégium valamennyi nyertes pályázatának a Támogatottja, a támogatási célja megvalósítása során, továbbá a támogatási céllal kapcsolatos média megjelenéseknél, közleményeken, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám és PR anyagokon köteles feltüntetni a támogatás tényét, valamint az NKA és a Halmos Béla Program Kollégium emblémáját kifogástalan nyomdatechnikai minőségben, jól látható helyen elhelyezve. Online tartalmaknál, internetes felületeken az NKA és a Halmos Béla Program Kollégium logóját is a www.nka.hu és a www.halmosbelaprogram.hu webcímre mutató linkkel is ki kell egészíteni.
A kollégium elvárja, hogy a nyertes pályázatok Támogatottjai működjenek együtt a Halmos Béla Programirodával.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 Ft
Igényelhető támogatás maximum: 3 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 786135/30

Pályázók köre: A népzenei területen szervezői, promóciós tapasztalatokkal rendelkező konferenciaszervezők, mint jogi személyek.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. szeptember 1. - 2023.május 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát és amely a 250 000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- a konferencia előadóinak tiszteletdíja,
- a konferencia előadóinak szállásköltsége
- a konferencia előadóinak utazási költsége,
- csoportos étkeztetés (A támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésére nem),
- videós tiszteletdíja,
- fotós tiszteletdíja.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcíme/ke/n kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.
A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

4. Pályázati cél: A népzene - különös tekintettel a táncházmozgalom zenei világa - népszerűsítését szolgáló informatív, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatása. A rádiókban és televíziókban induló, készülő vagy már futó népzenei magazin jellegű adások, népzenével foglalkozó nyomtatott és online tartalmak (pl. színvonalas blogok, rovatok, programajánlók, elemző kritikák) megjelenésének támogatása.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 14 000 000 Ft
Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%
Altéma kódszáma: 786134/30

Pályázók köre: magánszemélyek, jogi személyek, egyéni vállalkozók, vagy egyéni cégek
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. január 1.-2023. december 31.
Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.
Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat - amely magában foglalja a 27%-os áfát és amely a 250 000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál - köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók "Nevezési díj" pontban leírt feltételeknek megfelelően.
A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!
Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- szerzői tiszteletdíj,
- szerkesztői tiszteletdíj,
- szakmai közreműködők tiszteletdíja (tételes kifejtése a részletes költségvetésben kötelező),
- szerzői jogdíj(ak),
- előadói jogdíj(ak),
- szállítási költség,
- technikai eszköz(ök) bérleti díja,
- tárhely bérlése (webtárhely),
- marketing és reklámköltség.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.
A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó - kompenzálással, engedményezéssel teljesített - költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.
A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.
Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.
A nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)
Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő "adatlap-azonosító" (A......... N.........) számot, valamint az altéma kódszámát.
Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

TÁJÉKOZTATÁS
A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.
A "Nyilatkozat" - amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz - kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Pályázó a pályázat benyújtásával igazolja, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk,
nyilatkozatok, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek.
A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást - 8 napon belül - köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.
Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. szeptember 28-án éjfélig lehet.
A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.
Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító - az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő - előzetes regisztráció kötelező.
Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),
- amelyek 2020. előtt regisztráltak (2019-ben, vagy azt megelőző években), és
- jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,
legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén szerződés nem köthető/okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a "KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ" nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2892-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.
A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.
A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás - álláspontja szerint - jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.
https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/hbp-220928/
A fenti kiírást terjedelmi okok miatt rövidítettük. Az eredeti pályázat az NKA honlapját található. (A Szerk.)

🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem