Pályázatok keresése

Kisebbség
Összetett kereső

Első a gyermek

A Partners Hungary Alapítvány "Első a gyermek" programja keretében pályázatot ír ki komplex, társadalmi befogadást támogató programok megvalósítására, melyben kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre és családjaikra, a roma közösségekre. A program egyaránt támogatja a hazánkban tartózkodó menekülteket és menedékes státuszúakat, valamint a helyi befogadó közösségeket.

Érvényes

Józsefvárosi Művészeti Ösztöndíjprogram 2023/2024. tanévre Balogh Lajos emlékére

A pályázatot a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért (Közalapítvány) kuratóriuma írja ki az Alapító Okiratával összhangban az alábbi feladatok mentén: A) Korszerű oktatás és nevelés támogatása, ezen belül [5.) pont] a szociálisan hátrányos helyzetű, valamint tehetséges diákok támogatása; B) Józsefvárosi nemzetiségi kultúrák terjesztése.

Érvényes

Közös értékeink program - Európa támogat!

Kampányok, közös mozgósító és érdekérvényesítő fellépések (alkalmi koalíciók) szervezésének és lebonyolításának támogatása Magyarországon, a Közös Értékeink Program általános céljainak megfelelő területeken felmerülő aktuális ügy, társadalmi probléma megoldása érdekében.

Érvényes

Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek számára

A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására.

Érvényes
🍪Weboldalunk cookie-kat használ a megfelelő működés érdekében.
Megértettem