Megjelentek az Erasmus+ 2026-os pályázatai
Az Erasmus+ program továbbra is támogatja azon projekteket, amelyek segítik a jövőben szükséges készségek fejlesztését.
- Érvényes
- Kategória
- Gyermek, ifjúságKözművelődésOktatásSport
Az Erasmus+ program továbbra is támogatja azon projekteket, amelyek segítik a jövőben szükséges készségek fejlesztését.
A DUE Médiahálózat a 2025-26-os tanévben is kiírja hagyományos országos tehetségkutató pályázatát - jelentette be Dr. Szayly József alelnök. A 3 évtizedes múltú, 3 millió forint összdíjazású országos pályázaton 8 kategóriában indulhatnak egyéni diákmédiások vagy szerkesztőségek. Külön értékeljük az általános, a középiskolából és a felsőoktatási intézményektől érkező pályázatokat.
felolvasó és szépkiejtési versenyt hirdet „In english,Please!” címmel, az angol nyelv iránt érdeklődő és/vagy angol oktatásban részt vevő tanulók számára. A verseny célja, hogy a tanulók gyakorolják és bemutassák az angol nyelv helyes kiejtését, intonációját és előadói készségeiket irodalmi szövegek tolmácsolásán keresztül.
Nagy tavaszi színező pályázat óvodásoknak és kisiskolásoknak (1., 2. osztályosok)
felolvasó és szépkiejtési versenyt hirdet „Sprich mit mir!” címmel, a német nyelv iránt érdeklődő és/vagy német (nemzetiségi) oktatásban részt vevő tanulók számára. A verseny célja, hogy a tanulók gyakorolják és bemutassák a német nyelv helyes kiejtését, intonációját és előadói készségeiket irodalmi szövegek tolmácsolásán keresztül.
1922. január 11-én egy súlyos állapotban lévő kanadai cukorbeteg kisfiú, Leonard Thompson kapott a világon elsőként életmentő inzulin-kezelést. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány immár hagyományosan ezen a napon írja ki gyermekrajz-pályázatát, ezzel emlékezve a nevezetes eseményre.
Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti a 49. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és 2026. április hó 14–17-ig Sárvár városában megrendezi az irodalmi pályázat táborát.
A materai Energheia Kulturális Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke „Energheia Magyarország” címmel irodalmi novellapályázatot hirdet 18–30 éves fiataloknak.
Számodra mit jelentett Csukás István? Milyen meséit és milyen szereplőid ismered? Ha te is sokat kaptál Csukás István meséi által, akkor itt az idő, hogy megmutasd rajztudásodat, és vesd papírra az általad leginkább kedvelt szereplőt vagy valamely meserészletet, a Csukás István 90. születésnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázaton!
1997. óta világszerte minden évben több ezer, 15-20 éves, középiskolás fiatal készül arra, hogy munkáját bemutathassa a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize) döntőjén. Közülük az egyes országok versenyének győztesei jutnak el a svéd fővárosba, ahol a Víz Világhét keretében zajló nemzetközi versenyen képviselhetik országukat.
X. Országos Diák Alkotói Pályázatot hirdetünk általános iskolás diákok számára. Pályázatra egy rég feledésbe merült mese illusztrációját várjuk, mely 1980-tól volt látható a Magyar Televízió műsorán. Ez a mese a Pom Pom meséi.
A Szekszárdi Garay János Gimnázium XVIII. alkalommal hirdeti meg „Az én Pannoniám” Középiskolások Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenyét.
Számodra mit jelentett Csukás István? Milyen meséit és milyen szereplőid ismered? Ha te is sokat kaptál Csukás István meséi által, akkor itt az idő, hogy megmutasd rajztudásodat, és vesd papírra az általad leginkább kedvelt szereplőt vagy valamely meserészletet, a Csukás István 90. születésnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázaton!
A Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban MTA) a IV. Agrártudományok Osztálya közreműködésével pályázatot hirdet középiskolás diákok számára az MTA200 évforduló ünnepi rendezvénysorozat keretében. A pályázat célja, hogy a középiskolás diákok egy rövid kisfilmen keresztül, saját szemszögükből mutassák be az agrártudományok és a mezőgazdasági gyakorlat élő kapcsolatát, különös tekintettel a fenntarthatóságra.
A pályázatra olyan gyermekvédelmi intézmények jelentkezését várjuk, akik a 2025/2026-os nevelési évben kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és arra törekednek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
A pályázatra olyan középiskolák jelentkezését várjuk, akik a 2025/2026-os nevelési évben kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és arra törekednek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
A Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség 2026-ra is kiírta a hagyományos "Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért" című pályázatot 8-18 éves fiatalok számára.
Meseíró- és illusztráló pályázat.
Rajz- és esszépályázat március 16-a, a magyar zászló és címer napjának megünneplésére.
A Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület rajzpályázatot hirdet autoimmun betegséggel élő szülők gyermekeinek.